Ezeregyszer újraálmodott éjszakák | Colum McCann: Apeirogon

Posted on 2022. március 20. vasárnap Szerző:

0


kistibi |

Mindig is szerettem volna megérteni a zsidó–arab szembenállás gyökereit, de hogy a megértéshez a New Yorkban élő, ír származású Colum McCann fog közelebb vinni, arra gondolni sem mertem volna. Pedig ez történt. Az Apeirogon jelentése: végtelen sokszög. Élek és szögek végtelen sorozata.

Jó cím, mert ha kiveszem a fogalmat a mértani szövegkörnyezetből, azt kapom, hogy a témát végtelen sok nézőpontból, szemszögből vizsgálhatom. Ha a síkot térré konvertálom, akkor pedig egy csodálatos csillogású gyémántot kapok, melyben a történelem az idők kútjának mélyéig tükröződik vissza: arabok, zsidók élete, visszanyúlva egészen a bibliai eseményekig.

Tartalmában és formájában különös szerkesztésű műről van szó. Hogy teljességében érthessük, hogyan szolgálja a forma a tartalmat, idézettel kell kezdeni: „Egy délután az al-Zahra utcai szúkon Borges azt mondta hallgatóságának, hogy az Ezeregy éjszaka meséi hasonlítható egy katedrális vagy egy gyönyörű mecset felépítéséhez, de talán még annál is pompázatosabb, mert szemben a katedrálisokkal és a mecsetekkel, a szerzők vagy alkotók – akik az építést végezték – nem voltak tudatában, hogy egy könyv létrehozásában vesznek részt. Történeteiket különböző korokból, megannyi helyről gyűjtötték össze… A történetek először önmagukban léteztek, mondta Borges, majd összekapcsolták őket, erősítették egymást: végtelen katedrálissá, táguló mecsetté… Borges ezt nevezte kreatív hűtlenségnek. Az idő megjelent az időn belül, majd egy másik időn belül.”

Akárha a szerző külön e könyvhöz gondolt ars poeticáját olvasnánk. Az Apeirogon ilyen. Ezeregy részből áll. Ezek kis egységek, melyek lehetnek akár egyszavasak, egymondatosak is, de nyúlhatnak hosszabb elbeszélés méretűre is. Az ezeregy rész nem úgy számozódik ,hogy szépen haladunk felfelé a számegyenesen, hanem úgy, hogy az első ötszáz növekvő rendben követi egymást, az ötszázadik részt az ezeregyedik követi, majd újból ötszáznál folytatódik a számozás, de innen már csökkenő rendben haladunk a vég felé. Mintha egy katedrális elöl és hátul lévő bejáratán egyszerre indulna befelé egy-egy ember, és középen találkoznának. Az Ezeregyéjszaka meséiben az ezeregyedik éjszakán Sahriár király kegyelmet ad Sehrezádnak, és azon túl boldogan élnek. Colum McCann művében az ezeregyedik rész nem hoz feloldozást, megoldást sem, mégis sugallja egy pozitív végkifejlet lehetőségét.

A regény két főhőse Rámí Elhánán izraeli zsidó grafikus, és Basszám Aramin palesztin muszlim férfi, aki hét évet ült az izraeliek börtönében. Rámí lányát, Szmadart palesztin öngyilkos merénylők ölték meg: két héttel tizennegyedik születésnapja előtt. Basszám Aramin lányát, Ábírt, tízéves korában egy izraeli határőr lőtte agyon Kelet-Jeruzsálemben. Ez a két férfi találkozik az ezer történet közepén, az ezeregyedikben, a mecset-katedrális-regény középpontjában, ami maga az élet, hogy elmeséljék történeteiket, hogy felidézzék az időt az időben, hogy megtalálják a másik történetében a saját történetüket, hogy együtt meséljenek történeteket, hátha a mesék meggyógyítják a gyógyíthatatlant.

Nagyszerű szerkezet, kultúrákon, évezredeken, tereken átívelő. És közben az első ötszáz és a második ötszáz részben úgy ismerkedhetünk a palesztin–arab–zsidó–beduin kultúrával és történelemmel, hogy az apró részek önálló, de egymással kapcsolatban lévő egységet képeznek, pedig közben térben és időben hatalmasakat ugrunk. Az első ötszáz 360. részében megjelenik egy horgászzsinór, mely a Harlemből feszül a Houston Streetig és az East Rivertől a Hudsonig. Ez az éruvot jelzi, rituálisan elkerít egy területet, mely lehetővé teszi az ortodox hívőknek ezen belül a szabad mozgást, és hogy olyan tárgyakat hordjanak maguknál, melyeket egyébként sábeszkor tilos. Ezt minden csütörtökön két haszid rabbi ellenőrzi, ha hibát találnak, hívják a karbantartókat. A horgászzsinór Izraelben átalakul egy kifeszített dróttá, teljesen más történettel, de a határ határ marad.

A Hinnom-völgyet Gyehenna néven is ismerik, ahol a bibliai időkben Moloch tűzisten tiszteletére rituális áldozások zajlottak a barlangok és oltárok labirintusában. Újszülötteket tettek az olajfából emelt máglyákra, póznákhoz kötötték, vagy karokkal ellátott emelvényekre rögzítették őket, amelyeket lassan forgattak a tűz irányába, apránként élve megsütve a gyerekeket. A papok hangosan doboltak,hogy elnyomják az égő gyerekek sikolyait. A füstölgő testek szaga bejárta a völgyet.” Most, a jelenben egy Petit nevű francia sétál a kifeszített kábelen a Hinnon-völgy fölött. Jobb oldalát izraeli, balját palesztin zászló díszíti. „Petit azt mondta, hallotta maga alatt az egymásba forduló évszázadokat, miközben átkelt a völgy felett.”

Nem csak egy kötél-horgászzsinór-kábel ad lehetőséget párhuzamra. „A gumilövedék arccal előre a földre lökte Ábírt.” „Góliát állítólag arccal előre dőlt le, Dávid pedig ott helyben lefejezte…” És újra a jelen: „Amikor egy öngyilkos merénylő működésbe hozza az övét, feje szinte mindig elválik a felsőtestétől: a rendőrök gombahatás néven ismerik a jelenséget.” Az ezer évek óta együtt élő kultúrák, vallások, népek történetében minden mindennel összefügg. Egy dolog állandó: a gyűlölet szülte kegyetlenség. Ez ellen küzd Rámí és Basszám. A könyvnek talán az a legkülönlegesebb tulajdonsága, hogy ez a két figura valós, az ő történetüket fűzte regénnyé a szerző. Hogy egy zsidó tiltakozzon az izraeli megszállás ellen, hogy egy palesztin a holokausztot kutassa, már önmagában szokatlan, de hogy még barátokká is váljanak, és együtt meséljenek történteket vegyes hallgatóságuknak, és a megbékélésről úgy tudjanak mesélni, hogy saját gyerekük halálát mesélik újra és újra. És innentől nem igazán lehet elkülöníteni a valós és a fiktív dolgokat, de az egészen különleges módon kapcsolódó történetek egy idő után el is halványítják az olvasóban ezt az igényt.

Nem csak Rámí és Basszám beszélget egymással. Az egységek is párbeszédben állnak, kapcsolódnak, vitatkoznak, kiegészítik, értelmezik a másikat. Vannak az egész művön végighúzódó szimbólumok. „Egy fregattmadár két teljes hónapig képes a levegőben maradni anélkül, hogy leszállna a szárazföldre vagy a vízfelszínre.” Miért fontos ez? Miért kerül ez a szöveg egy arab–zsidó témájú regénybe, holott egy ornitológiai munkában lenne a helye? Először nem értettem. De következetesen jöttek újra és újra: a szabadság szimbólumai. Mennek, vándorolnak, repülnek, tíz közül hat elpusztul költözés közben, de szabadok. Övék az ég végtelenje, mi pedig a földön pusztítjuk egymást. Ha a madár az ember hatalmába kerül, akkor szabadságát gonoszságra váltja: „A tizenkettedik századi keresztes hadjáratok során a keresztény harcosok kikötözték a meztelen foglyokat – zsidókat, muszlimokat, törököket – egy szikára a hegytetőn, majd kiélesített karmú kiképzett sasokat engedtek rájuk. A sasok munkához láttak a máj, a vese és a szív körül, majd halálra csipkedték a foglyokat. Művészeket fogadtak fel, hogy faszénnel, bronzzal, vízfestékkel ábrázolják a prométheuszi jelenetet.” Ugye, tényleg minden mindennel összetartozik? Ugye, lehet párhuzam a szabadság és a legaljasabb gyilkosságok között is? Bouillon Gottfried színezüst keresztet kötött a sasok nyakába. Ez, ugye, a Szentföld?

A sokszög mindent megmutat. Nemcsak az egymásnak feszülő kultúrák aljasságait, hanem azok nagylelkűségét is, akik túl tudnak lépni a mindennapi kegyetlenségeken. Mert közben olvashatunk arról is, hogy milyen az az utca, ahol önkéntes merénylők ártatlan gyerekeket, öregeket, civileket robbantanak fel. A zsidó csoportok takarítanak. „Szótlanul dolgoztak. Kis csoportokban. Gyorsan és hatékonyan a szétszóródott emberi kirakósban. Egy ujj. Egy fülcimpa. Egy láb, még mindig a cipőben, szinte arcátlanul egy szemetesnek támasztva.” Ez a palesztin erőszak. De a másik, az izraeli oldal sem dicsekedhet: Basszám történetei az izraeli börtönből ugyanilyen megrázóak: „Megütötték, megszúrták, leborotválták a szakállát, megtagadták tőle a gyógyszerét, elérhetetlen távolságra tették a vizét… Gyakran ő maradt talpon utolsóként a rabok közül: ezután következtek a legbrutálisabb verések…”

Olvasunk tehát ötszáz plusz ötszáz történetet, ahol a kettő közepén találkozik egy zsidó és egy palesztin apa, akik mindketten elvesztették lánygyermeküket. És elkezdenek együtt mesélni gyermekeik elvesztéséről. Együtt: sorstársként, barátként. „Olyan közel jutottak ehhez, hogy egy idő után Rámí úgy érezte, be tudják fejezni egymás történeteit. A nevem Basszám Aramin. A nevem Rámí Elhánán. Ábír édesapja vagyok. Szmadar édesapja vagyok. Hetedik generációs jeruzsálemi vagyok. Egy barlangban születtem Hebron közelében. Szóról szóra, szünetről szünetre, lélegzetről lélegzetre.”

Colum McCann különleges regényét Sepsi László kiváló fordításában olvashattuk. Egyetlen dolog hagyott hiányérzetet bennem: rengeteg arab–zsidó kultúrát idéző történetet olvashatunk a kötetben, szintén rengeteg olyan szóval, kifejezéssel, melyet az átlag magyar olvasó nem ért. Én például nem tudtam megtalálni, hogy a rik és a daflí milyen hangszerek. Nem annyira fontos, de szeretem tudni, mi az pontosan, amiről olvasok, és jó lett volna ehhez néhány helyen egy-egy szómagyarázat. De ez csak pici pötty egy gyönyörű arcon, és a varázslaton nem változtat.

Colum McCann

Colum McCann: Apeirogon
Fordította: Sepsi László
Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021
524 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3825 Ft,
e-könyv változat 2999 Ft
ISBN 978 963 518 0967 (papír)
ISBN 978 963 518 0974 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Egy izraeli és egy palesztin férfi. Népeik ellentéte életük minden részletét meghatározza: hol lakhatnak, milyen utakat használhatnak, gyermekeik milyen iskolába járhatnak. Mindkettejüket feldolgozhatatlan sorscsapás éri – Rámí tizenhárom éves lánya öngyilkos merénylők áldozatává válik, egy évtizeddel később pedig Basszám tízéves lányát öli meg egy gumilövedék. Mindkét férfi úgy nevelkedett, hogy gyűlölniük kell a másikat, mégis felismerik egymás történetében az őket összekötő veszteséget, és együtt kísérlik meg gyászukat és barátságukat a béke fegyverévé kovácsolni – és kiszabadulni a generációkat megnyomorító erőszak ördögi köréből.
Mint a címében szereplő síkidom, Colum McCann valós történeten alapuló mesterműve is végtelenül sokoldalú; földrészeken, történelmi korokon és kultúrákon átívelő nagyregény, amely ezeregy töredékében tényeket vegyít fikcióval, irodalmat történelemmel és filozófiát pszichológiával, hogy megmutassa a meghaladhatatlannak tűnő ellentétek és a megbékélésért zajló küzdelem számtalan arcát.