Mennyei gerjedelmek – 18-as karikával | Szunyogh Szabolcs: Szerelmes istennők

Bíró Zoltán István |

Aki leveszi könyvesboltban a polcról a könyvet vagy online rendeli meg, a cím és a címlap alapján nagyjából számíthat rá, milyen olvasmányt választott: a borítón a kicsi, pufók, szárnyas fiúcska kapaszkodik az ágyán csupaszon heverő istennőhöz, mellettük fehér galambok párzanak. A Szerelmes istennők az ókori mitológia istennőinek nemiségtől felhevített áttekintése, Egyiptomtól a sumerokon át egészen a mesés Indiáig.

Hogy helyenként igencsak erős a sztori, azon nem lepődik meg a hitregetanokban középiskolás fokon jártas olvasó. Milyen is lehetne azoknak a szerelmi élete, akik – sőt: számolatlan felmenőik is – már születésük óta szürreálisan vad cselekmények és elfajult előtörténetek közepette éltek?

Itt van például a nyugodtan hátrányos helyzetűnek nevezhető Aphrodité, aki – mint közismert – úgy született, hogy Kronosz szörnyen megunta már állandóan gyerekeket csináló, utálatos apját, Uránoszt, és sarlóját szikeként használva egyszerűen megrövidítette egy arasszal. Apja heréit a tengerbe dobta, s onnan, az isteni himbilimbi szerény maradványaiból, a tenger habjaiból (aphrosz görögül hab) kiemelkedve kelt életre Aphrodité. Meglepő-e, hogy ez a nő szertelen lett és buja?

Szunyogh Szabolcs könyve sajátos szemszögű vallástörténeti munka, az istennők gerjedelmeit a mitológiai irodalom „tényeinek” megfelelően helyenként igencsak vaskosan, néha pedig költői beleérzéssel taglalja. Váltogatják egymást a brutális leírások az olyan ihletett képekkel, mint: „hol van szépséges gerelyed?”

A párbeszédek válaszai (a kor költői szokásai szerint) gyakran csaknem betűről betűre megismételnek minden kérdést a válaszaikban, valahogy így: „Ki vagy te Uram, folyóvizek, kutak és tavak istene, a mindenekben halászó, te?” A válasz pedig így kezdődik: „Én vagyok a folyóvizek, kutak és tavak istene, a mindenekben halászó.” De ezt meg lehet szokni…

• Olvass bele!

Pasziphaé Daidaloszt „édes kicsi Daidal”-nak szólítja, szó szerint így. Aki viszont minden büszkeségét félretéve, magával a fiával, Ikarosszal vállvetve fabrikálja neki a műtehenet, melyben szíjak és rögzítő elemek tartják az anatómiailag megfelelő magasságba és szögbe rögzített, lekötözött királynőt, aki így ideális pozícióban fogadja magába a bikát. Pasziphaénak ugyan kifordulnak a szemei, hörög és öklendezik, láthatóan halálán van a túlméretes élvezkedéstől, de azért újra és újra magára vonatja az állatot.

Másik kedvencünk Enki, a bölcsesség istene mellett heverő különös lény. Teste haltest, feje azonban kecskebaké, nyálasan csúszik és mászik, pikkelyes, mint egy hüllő, nyálkás, mint a hal, kéjvágyó a nézése, s lihegve, nyelvét nyújtogatva próbál bevergődni a nők köntöse alá. És így tovább, ősmítoszról ősmítoszra.

Szunyogh szereplői néha bájosan szemérmesek, Ereskigál azt sikoltja, hogy „legyen úgy, mintha férjem te volnál, asszonyod pedig én lennék”, de aztán bizony úgy cselekednek, miként kos a jerkével, bika a tehénnel, ló a kancával, kankutya a szukával. Nem is egyszer, nem is kétszer, az se baj, ha állat vagy vérrokon.

Igen, tudjuk persze, hogy az istenek – vagy inkább az emberiség? – hajnalán a testvérszex, a vérfertőzés, az erőszak, az állatokkal közösülés (még a holtakkal való is) mondhatni mindennapos volt, de mitológiának ez a metszete ebben a mennyiségben azért leterítő tud lenni.

Mintha tábortűz mellett mondana mesét a könyv. Mese? Nehéz besorolni: nem vallástörténet, ahhoz túl sok a költött rész benne, fabulának meg erősen 18-as karikás. Talán leginkább felnőttmese, amit felnőttek mondanak felnőtteknek, ahogy egyébként is, mert az ősmese = felnőtt műfaj. Kérdések nem hangzanak el, csak csendben figyelnek a történetre, amelyet a beszélő éppen úgy ad tovább, ahogy ő is hallotta. Nagy rácsodálkozással az istenire – hogy az mennyire emberi.

Szunyogh Szabolcs: Szerelmes istennők 
Noran Libro Kiadó, Budapest, 2021
324 oldal, teljes bolti ár 3600 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3060 Ft,
ISBN 978 963 517 3655

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az ősmítoszok gyakran brutálisak és heves erotika fűti át őket, nyilván nem függetlenül attól a ténytől, hogy fiatal emberekből állt a törzs, harmincöt-negyven évesnél idősebbek már ritkán akadtak. Feltűnő azonban, hogy ezen túl is milyen sok mitológiában bukkan fel néhány nagyon hasonló történet.
Az egyik ilyen jellegzetesség, hogy a szerelemistennők történetei vagy elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a teremtéstörténetekkel, vagy más módon fejezik ki a teremtő erő és a szexualitás közvetlen kapcsolatát. Más szóval: őseink az égi csillagot és azt, ami barátnőjük szemében ragyogott, összetartozónak vélték.
Ókori őseink nem tartották bűnnek a testi szerelmet – feltéve, hogy a kölcsönös önkéntességen alapult. Így teremtették meg önmagukban az állatból az embert. Ennek az ősi erotikának, ami minden történeten átüt, a legfontosabb szava a teremtés. Humanista, humanizálódott önmagunk megteremtése.
Ennek titka az, amivel Aphrodité búcsúzik az olvasótól. Szerezz örömet, halandó, de ne csak magaddal törődj. Törekedj arra, hogy boldogságot teremts. Tízparancsolat-súlyú alaptörvény ez. Halhatatlanokká nem válunk, de emberré talán igen, cserébe a szép istennő, Aphrodité arany ragyogással borítja világunkat.