A hajcsár vagy az elefánt? | Jonathan Haidt: A boldogság hipotézise

Posted on 2022. január 22. szombat Szerző:

0


Bíró Zoltán István |

Vegyük azt, hogy van egy testvérpár, lehetne nevük akár Zsanett és Bence – Jonathan Haidt könyvében történetesen Julie és Mark szerepel, mivel amerikai szerzőről van szó. A testvérek egy elhagyatott tengerparti lakásban vakációznak, mikor is arra jutnak, hogy mennyire élvezetes tapasztalat lenne számukra, s még közelebb kerülnének egymás megismerésében, ha ezen az éjszakán szeretkeznének egymással. A fiú óvszert húz, a lány fogamzásgátlót szed – elhatározzák, hogy ez a csodálatos élmény csak egyetlen alkalomra szól, s ezt be is tartják.

Elfogadhatónak találjuk a testvérek kölcsönös beleegyezésen alapuló szeretkezését?

Haidt nemcsak ilyen extrém, de rendre a megszokott határokon túlmenő kérdéseket tesz fel viszonyokról, viszontagságokról, ellentmondásokról, szeretetről és kötődésről, erkölcsről.

Erkölcs? Ugyan!

A boldogság hipotézise borítóképe remekül ábrázolja a könyv erkölccsel, intellektualitással, érzelmekkel kapcsolatos meglátásait. A címlapon hatalmas elefánt látható, a hátán ködös, bizonytalan körvonalú alak ül, a hajtó.

Látszólag – magyarázza Haidt – a hajtó diktál, ösztökével utasíthatja az elefántot: forduljon, álljon, induljon, de ez csak addig tart, míg az elefántnak nincsenek igazi vágyai, mert akkor a hajtónak esélye sincs vele szemben.

Jobb, ha felismeri: ő, vagyis a tudatos gondolkozás, az intellektus ugyan fenn ül, de legfeljebb csak segíthet annak a hatalmas tömegnek, amit zsigeri érzések és reakciók, kontrollálatlan érzelmek és intuíciók tesznek ki. Az elefánt egy öntörvényű és monumentális, gének által meghatározott, környezet által befolyásolt, automatikus rendszer: a szerző szerint a legjobb esetben is csak az ügyvédje tudunk lenni, s ügyesen képviselhetjük az érdekeit.

Jonathan Haidt a ma élő 25 legbefolyásosabb pszichológus egyike, fő kutatási területe az erkölcs. A boldogság hipotézise közzétételével nem kevesebbre vállalkozik, hogy az elképesztő méretű tudományterületet megossza velünk, földi halandókkal (akik sok ok miatt nem tudnánk végigolvasni a szakág meghatározó munkáit). Ez nagyjából sikerül is, holott például Csíkszentmihályi Flow-jának kötetbe szövésére alig jut másfél oldalnyi hely.

Érdekes, helyenként izgalmas következtetésekre jut, akár a jobb és bal oldali agyféltekének a funkcióiról ír, akár a jobb- és baloldali kultúrharchoz lyukad ki egy váratlan fordulattal.

Bár a könyv alcíme Ősi bölcsességek a mában, s Haidt csakugyan sokszor és sokat hivatkozik a nagy vallások alapítóinak pontos felismeréseire, de a kötet hívőknek, magasabb rendű erkölcsi törvények elkötelezettjeinek nemigen ajánlott olvasmány. Egy matematikatanár szenvtelen logikájával szemlélteti, milyen nyomorúságosan vékony szeletnyi választásai maradnak az embernek azon az úton, melyre a génjei és a körülményei viszik.

Ami pedig a boldogságot illeti, hiszen címe szerint erről szólna a mű, arról a függelékek nélkül 289 oldalas könyvben egészen a 102. oldalig egy mukk sem esik, még csak a szó sem bukkan fel. Ekkor Haidt ugyan legalább leírja a szót, majd pár oldalon át elő is veszi a boldogság témáját, hogy aztán rögvest el is veszítse, s a hatalmas bevezető előkészületek után csak a 257. oldalon forduljon rá.

Felvetődik az olvasóban, hogy mindössze egy figyelemkeltő címmel van dolga, a könyv netán nem is arról akar szólni, amit ígér? Pedig akar, mert a sok tekerés, csavarás, a száz híres regényszerű tömörített okosság, megannyi példa és idézet közepette néha válaszok is adódnak, nem csupán társalgási műveltségnövelésre alkalmas a kötet.

Ugyan a gének döntik el (azt is), hogy mennyi esélyünk lehet boldog és kiegyensúlyozott életet élni ezen a világon, s így a sorsunk már születésünkkor eldöntetett, de a szerző szerint a génlottó veszteseinek is van módjuk szebbíteni az életüket – legalább egy keskeny mezsgyén.

Hogy mi az élet célja, annak megválaszolására a szociálpszichológus szerző nem tartja magát jogosultnak. De azért akad pár szava az életen belüli célokról, hogy mit lehet tennünk azért, hogy jó, boldog, kielégítő életet éljünk.

Például legalább jól kell kérdezni, hogy jó válaszokat kapjunk.

A bevezetőben idézett testvérek szerelmeskedése kapcsán írja, hogy az erkölcsi ítélet hasonlít az esztétikai ítéletre. „Ha egy festményt látunk, többnyire azonnal és automatikusan tudjuk, tetszik-e vagy sem. Ha valaki magyarázatot kér az ítéletre, konfabulálunk.”

Nem tudjuk pontosan, miért tartunk valamit szépnek, de az értelmező modulunk (az elefánt hajtója) ügyesen ötöl ki indokokat, előállunk valami hantával a színekről, a fényekről, a festő ecsetkezeléséről. Az erkölcsi vitákban is előbb jönnek az érzések, az érveket a felek menet közben találják ki.

Ha megcáfoljuk valakinek az érvét, az illető többnyire meggondolja magát, és egyetért velünk? Nyilván nem, mert álláspontját nem az imént legyőzött érv okozta: azt csak kitalálta, miután meghozta az ítéletet.”

Legyünk jóban az elefánttal.

Jonathan Haidt

Jonathan Haidt: A boldogság hipotézise
Fordította: Papolczy Péter
Corvina Kiadó, Budapest, 2021
328 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3990 Ft,
e-könyv változat 3499 Ft
ISBN 978 963 136 7799 (papír)
ISBN 978 963 136 7942 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Jonathan Haidt azt vizsgálja, honnan ered a boldogság, és ennek kapcsán milyen elméletek bukkantak fel a történelem során. A modern tudományos kutatások fényében Haidt ősi bölcsességek nyomába ered, hogy belőlük megfogalmazhassa a lehetséges tanulságokat, és megvilágítsa, ezek hogyan is alkalmazhatók a mindennapi életben.
A szerző tíz gondolatot állít a középpontba, amelyeket a múlt nagy filozófusai és gondolkodói – Buddha, Konfuciusz, Platón, Jézus, Marcus Aurelius, Mohamed és mások – a kiegyensúlyozott és boldog életről vallottak, és egyben különféle recepteket ad számunkra, hogy megtalálhassuk a mindennapjainkban a legfontosabb célokat, és egyáltalán választ találhassunk az ősi kérdésekre: Mi életünk értelme?, Hogyan éljünk boldogan?