Csak ül és beszél | Elena Ferrante: Véletlen találatok

Posted on 2021. december 28. kedd Szerző:

0


Tóth Zsuzsanna |

A mesterséges intelligencia korát éljük, miközben az átlagember elveszíti lassan a szabad gondolkodás képességét, s világa emoji ikonokra szűkül. Egyre kevesebb a keresett szó, ritkán kíséreljük eszmefuttatásainkat megfogalmazni; durván és egyszerűen hárítjuk el más véleményét. Épp ezért érzem mind nagyobb szükségét az irodalommal élés tudományának, amin inkább olvasóvá nevelődést, mintsem irodalomesztétikai, netán irodalom-történeti ismerethalmazt értek. Az író által jól használt nyelv strukturáltsága, a pontos fogalmazás irányító keretet ad a gondolkodásnak, és jó esetben élni is tudunk ezzel. Ez a keret szabadságot ad. Különösen olyankor, amikor maga az író sem tesz mást, csupán szabadon megfogalmazza véleményét a világ dolgairól. Mert nem csak történetek lehetnek izgalmasak.

Tudom, hogy Elena Ferrante a Véletlen találatok című könyve szövegeit eleve írta, mégis miközben olvasom, látni vélem, amint csak ül a szobám sarkában, beszél hozzám, én meg hallgatom. Mindig is sokat tanultam idősebb barátnőimtől, akik hasonló módszert alkalmaztak; alkalomadtán mindenféle kérdésről elmondták, ami az eszükbe jutott. Valami ilyesmit éreztem a könyv olvastán, meghittséget, természetes együttgondolkodást. Ezt nyilván erősíti a nemünk azonossága is.

A fülszövegből mindenki megtudhatja, hogy a némi titokzatosságba burkolózott, rendkívül népszerű szerző felkérésre írta az anyagokat, s azok a brit Guardianben történt rendszeres heti megjelenés után rendeződtek könyvvé. Ez indokolja az anyagok csaknem azonos terjedelmét, és a csapongást is, ami hihetetlenül élvezetes szellemi kalanddá teszi a folyamatos olvasást. Remek témák bukkannak fel, nem találtam olyat, ami legalább valamennyire ne érdekelt volna, mert többnyire nagyon is. Ujjongani támadt kedvem, amikor Ferrante a sajátommal megegyező, de legalábbis hasonló véleményt formált, és tanulságosnak ítéltem megfogalmazásait, amikor társadalmi életünket érintő kérdéseket boncolgatott. Nehéz kiemelni egy-egy gondolatfutamot, mert nem könnyű eldönteni, melyik érdekesebb, lényegesebb. Arról is beszélhetnék, de nem teszem, hogy sok magánéleti vonatkozása van az írásoknak, még az írónő inkognitójára is magyarázatot kapunk, mert ez csak személyesebbé teszi az írásokat, de semmiképp nem magamutogatóvá. Amúgy is jellemzője Ferranténak, hogy alaposan megfontolja minden szavát, miközben olykor a kimondás ténye is bátorságot követel.

A félelemről gondolkodva például azt írja: „Inkább önzésből, mint altruizmusból kerekedünk felül a félelmeinken.” A gondolatlánc zárásaként pedig ezt: „Sokkal fontosabb, hogy odafigyeljünk a rettegésben tartott emberekre, ugyanis az ő haragjuk a valódi veszélyforrás.”

Illusztráció: Andrea Ucini

Ír az alkotásról, a tehetségről, a nyelvről, mint nemzettudatról, ami különösen annak fényében lényegbevágó, hogy „A fordítás a mi igazi üdvösségünk, mert kihúz bennünket a gödörből, ahol születésünk véletlenszerűségénél fogva élni kényszerülünk.” Ezt a mondatot kiemelten ajánlom mindazok figyelmébe, akik rendszeresen megfeledkeznek a fordítókról.

A véletlenszerű témák között a nevetéstől a mélabúig, a felkiáltójeltől a gyűlöletig, búcsúktól a növényekig, nőíróktól a korai halálig sok minden előkerül. Ír a tanulás öröméről, az elhallgatásról és köntörfalazásról, a tegnap átmenekítéséről, filmről, szerelemről, „én”-ről, versről, prózáról, szabadságról. Színes, változatos, mindig elgondolkodtató szösszenetekben. (A Rossz közérzet című írásban magyar vonatkozások is akadnak – nem árulom el, mi.)

És abba is hagyom a szemezgetést, mert legszívesebben csak idéznék és idéznék tőle, ám ehelyett arra biztatok mindenkit, hogy olvassa el Elena Ferrante könyvét. Tanulságos lesz. Mielőtt pedig bárki szememre vetné, tudatosan hagytam a végére: a számomra rendkívül élvezetes „beszélgetésben” nagy része volt a fordítónak, Király Kinga Júliának, aki pontosan hozza a korábbi könyvekben megismert Ferrante-stílust, ráadásul belecsempészi a személyesség, a hiteles élőbeszéd varázsát is a szövegekbe.

Álruhás írót álruhás olvasók olvasnak (A 24 ore illusztrációja C. Gatti cikkéhez)

Elena Ferrante: Véletlen találatok
Fordította: Király Kinga Júlia
Illusztrációk: Andrea Ucini
Park Könyvkiadó, Budapest, 2021
168 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft,
kedvezményes ár a bookline.hu-n 3825 Ft,
e-könyv változat 2990 Ft
ISBN 978 963 355 7792 (papír)
ISBN 978 963 355 7808 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

„Mi, nők túl sokáig verdestünk a férfiak által készített kalitkában, és most, amikor az összedőlni látszik, semmi sem kérdőjelezheti meg autonómiánkat, semmi sem szabhat gátat útkeresésünknek.”
Véget ért egy kísérlet, amelyre egy évet szántam az életemből (…) Mi tagadás, végigrettegtem ezt az időszakot. (…) Regényíróként értelmeztem a feladatot, és kizárólag a szívemhez közel álló kérdésekkel foglalkoztam, amelyekre – ha időm és kedvem engedi – egyszer még visszatérek, hogy kidolgozzam a megfelelő narratív keretet és eszközöket” – ezekkel a szavakkal búcsúzik Elena Ferrante 2018-ban a The Guardian olvasóitól, miután egy évig heti rendszerességgel rovatot vezetett az újság hasábjain.
Az ötvenegy lírai, önéletrajzi elemekkel átszőtt gondolatszövedék a szerző írói műhelyébe enged betekintést. Ferrante hétköznapi kérdésekről – politika, hagyomány, történelem, filozófia, környezetvédelem, női szerepek, barátság, féltékenység, anyaság, szexualitás, öregedés – fejti ki a véleményét úgy, hogy sajátos, karakán nézőpontjával olvasóját egy újfajta, éles fókuszú, emancipált szemléletmódra készteti.
A tőle megszokott módon ezúttal is határokat feszeget, átrajzolja mintázatainkat, hogy a megszokott ösvényekről új utakra tereljen, gondolkodásra és kérdések feltevésére késztessen.
A Véletlen találatok című kötetet csakúgy, mint a The Guardianben megjelent cikkeket, a Dániában élő olasz művész Andrea Ucini illusztrálta.