Mi a bűn? | Háy János: Mamikám

H. Móra Éva |

Van úgy, hogy nincsenek szavak. Olyan töményen adagolja a döbbenetet Háy János új könyve, hogy elfogy a szó. Pedig a fülszöveg és a beharangozás figyelmeztetett: ez nagyon más lesz; ez olyan lesz, amit már nem mutogatnak az újságban, amiről jobb hallgatni. Miért is? Talán mert amit nem látunk, amiről nem beszélünk, az nincs is? Mert könnyebb félrefordítani a fejünket, lesütni a szemünket? Mert ez nem a mi dolgunk?

Az utóbbi évtizedekben új fogalom szivárgott be a tudatunkba: az érzékenyítés. Legyünk nyitottak, figyeljünk oda, vegyük észre. Fogadjuk el, érezzük át. Háy János nem efféle munkát írt, nem érzékenyíteni óhajt. Oly sokszor nyilatkozta már, tudjuk: ő nem szerkeszt, nem tudatosan, előre megfontoltan ír, nem fogalmaz meg elérendő célt, ő „csak” alkot. Sokszor maga se tudja, mi lesz a mű végkifejlete, hiszen annak belső, saját törvényei vannak, azok uralkodnak.

Ezt a témát régóta hordozta magában. A cigányságnak ezt a rétegét, a romungrókat jól, közelről ismeri, szülőfalujában volt alkalma kifürkészni gondolkodásmódjukat. Sajátos, furcsa világ az övék: babonák, hiedelmek, alkohol, erőszak, lopás, tettlegesség, gyilkosság is. És gyereklányok megrontása, és anyák, akik ezt hagyják. Kisgyerekek, akik mindezt látják-hallják, így nőnek fel. Ellenséges, szélsőséges indulatok, szerelemféltés. És sajátos etika is: „A cigánokná megvan, hogy mit lehet csinyáni, oszt minek mi az ára, ha csinálod, mer pont abba szerettél bele, akibe nem vót engedve, mer egy másik ember asszonya vót, addig csináhatod, amíg ki nem derű, oszt meg kő bűnhőnni, nem úgy van, mind a parasztokná, hogy válás, meg emegyek, meggyónom a papná…” Szerelemből ölni nem bűn – így tartják.

• Olvass bele!

Ilyen körülmények közé születik, köztük nevelkedik és él nevenincs főhősünk is, a jánka – ahogy a Mamika nevezi őt. Mamika az egyetlen kapaszkodója a faluban, másra nem számíthat. Anyja, a sokszor elátkozott, kicsapta őt és testvéreit már kisgyerekként, majd összeállt a „négerrel” (sötét bőrű oláhcigány), és hagyta, hogy az az egyik lányán erőszakot kövessen el. Ez a lány aztán elmegy a háztól, elzüllik, ahogy később ugyanez lesz a sorsa főhősünk egyik lányának is. Másik lánya, Bernike fogyatékkal születik, a városi iskola sem segít rajta. Jánkánk családjában egyetlen tiszta ember volt, a korán elhunyt apa, akit becsületes, szorgalmas pékként még a cigányellenes falubeli parasztok is elismertek. A pohárhoz is ritkán nyúlt – vagy ez csak a megszépítő messzeségből tűnik így lánya emlékezetében? Merthogy halálát mégiscsak az okozta, hogy „kigyulladt benne a pálinka”. Mindenesetre pozitív, követendő ideálként él a lányban, ő is ilyen szeretne lenni.

Az író fokról fokra vezet be minket ebbe a sorsba. Kezdetben fiatal lányként képzeljük el hősünket, majd ahogy egyre inkább beavatódunk élete eseményeibe, úgy „öregszik” a szemünk előtt. Elmeséli, hogy anyja és a „néger” lopásra kényszerítették, intézetbe került. Először egyik, majd másik gyerekéről is hallunk. Megtudjuk, hogy gyermekei apja kerüli a munkát, s bár – ritka kivételként a falu cigányai között! – egyáltalán nem iszik, ám férfiként nem állja meg a helyét. Emiatt hősünk szeretőt keres, akinek viszont csak pálinkával együtt kell… Így aztán megint lopásra kényszerül, méghozzá a Mamikát lopja meg. Sajátos ideológiája szerint ez sem bűn: Mamikának rengeteg pálinkája van, és hát ő meg mit csináljon, ha a szeretője követeli az italt?… Így húzza az örvény egyre mélyebbre; egyre távolabbra kerül apja ideálképétől. A történet tragédiával végződik, ám az olvasó nem kap bizonyosságot; Háy csak sejtet, sok-sok előreutalással irányítja figyelmünket, de a végső kérdést nyitva hagyja.

Nagyon más ez a könyv a beszédmódban is: nemcsak azért, mert végig egyes szám első személyben, a lány nevében szól, hanem mert a kiejtést követi a fonetikus írás is. Bevallom, ez eleinte zavart – azóta hallottam, mást is –, de hamar rájöttem, hogy másképp ezt nem lehetett megírni. Ez az egyetlen módja a hitelességnek, s az én-közlés távol tartja az írót és az olvasót is a véleményalkotástól. Letaglózva, szinte megbabonázva olvassuk, már-már halljuk is a szóáradatot. Szándékosan kerülöm a regény szót. Inkább egyetlen, nagy lélegzetre elmondott, tagolatlan monológ ez, ahogy kiszakad a főhősből.

Aztán ha vége, lehet gondolkozni.
Sötét, kiúttalan világ ez. Akkor is, ha az embernek van egy Mamikája.

Háy János: Mamikám
Európa Kiadó, Budapest, 2021
200 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2624 Ft
ISBN 978 963 504 5150

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A regényben megszólaló cigány lány nap mint nap pletykákkal, rágalmakkal és ítéletekkel küzd. Egy olyan faluban, ahol a cigánytól nem fogadnak el semmit, még az általa sütött kenyeret is alig. S bár a történet elbeszélője nem ártatlan, hiszen lopásba keveredett (emiatt két évet tölt intézetben), mégis igyekszik megfelelni a falu közösségének, igyekszik feltűnésmentes, normális életet élni. Ebben nyújt neki nagy segítséget a Mamika, akit a saját anyjánál is jobban szeret, akire felnéz, és aki igazodási pontot jelent az életében.
Az épphogy felnőtt lány sodró, izgalmas, minden ízében otthonos világot tár elénk. A sajátos elbeszélés a lehető legautentikusabban adja vissza ebben a roncsolt nyelvben a mai magyarországi falu mindennapjait. A be- és elfogadás hétköznapjait, az együttélés súrlódásait, a hivatalokkal folytatott örökös küzdelmet. A maga nyerseségében is felragyogó nyelv egyből berántja az olvasót a regény mélyébe, abba a világba, amelyről úgy véljük, már unalomig ismert a híradásokból. Ám viszonyait, erőtereit, mindennapi gondjait és boldogságait, gyötrelmeit és kiútjait alig ismerjük az előítéletek banalitásán túl.
A minden szempontból különleges regény azok hangját juttatja el hozzánk, akikről ugyan beszél a sajtó, ám a valódi szereplőket igazából soha nem képes megszólaltatni. Ők csupán illusztrációként, a már eldöntött „üzenet” megszemélyesítőjeként bukkannak fel előttünk.