Jut eszedbe – vagy nem? | Hilde és Ylva Østby: Titokzatos memória

Posted on 2021. május 8. szombat Szerző:

0


Cserhalmi Imre |

Az emlékezés és felejtés tapasztalata, problémája nagyon régi, de igazán eredményes tudományos kutatása meglehetősen új. Egy regényíró és egy neuropszichológus arra vállalkozott, hogy könyvet ír róla. Mindketten hölgyek, sőt testvérek.

Annak, aki taxisofőr akar lenni Londonban, sok(!) évi tanulás és főleg gyakorlás után szigorú vizsgát kell tennie. Huszonötezer utcanevet és háromszázhúsz különleges útvonalat kell térkép vagy GPS nélkül, fejből tudnia. A vizsgakövetelmény miatt a sofőrök agyának egy fontos eleme, a hippocampus hátsó része jelentősen megnagyobbodik (ez az emlékezés központja), és a nyugdíjba vonulásuk után visszanyeri az eredeti méretét. Ehhez hasonló, és nem kevésbé meghökkentő történetekkel, kutatási eredményekkel van tele ez a könyv.

Hosszan írja le azokat a kísérleteket is, amelyeket világhírű sakkozókkal végeztek, elvégre ők százszámra tudják „kívülről” a fontos játszmák valamennyi lépését. Mindössze öt másodpercig láthattak egy sakktáblát, rajta valamilyen állásban elhelyezett bábokkal. A norvég sakkozás egyik nagy, ifjú tehetsége például a világbajnoki döntő Ánand–Carlsen partijának 21. lépését ábrázoló táblán mind a tizenhat bábu helyére pontosan emlékezett. És a társai is sokkal nagyobb arányban, szinte tökéletesen tudták megoldani ezt a feladatot, ha a táblán a sakkozás szabályai szerint reális, korrekt állás szerepelt. Ellenkező esetben már gyakrabban tévesztettek.

Természetes, hogy tudományos kutatások tárgya volt és maradt a színészek memorizáló képessége, illetve módszere, és – bármily meglepő – a búvároké, ejtőernyősöké is. Az emlékezetkutatás révén egyre többet tudhatunk meg az agy működéséről, arról, hogy az emlékekké válható történések, jelenségek észlelésének, „raktározásának”, előhívásának milyen agyi folyamatok felelnek meg. „Élményeink, melyeket egy adott helyzetben egy adott helyen élünk át, emlékké alakulnak, és szétszóródnak az agykéregben, amíg elő nem hívjuk őket” – írják a többi közt.

A rövid távú meg a hosszú távú emlékezések közti különbségek, az érzelmek és az emlékezés összefüggései, a stressz, az életkor hatása – aligha van már az amnéziának olyan tünete, fajtája, amely ne vált volna tudományos kutatás tárgyává. Már Arisztotelész idején is, további évszázadokban is foglalkoztatta a tudósokat az agy működése (például az emlékezés), de az igazán jelentős tudományos eredmények csak akkor születhettek meg, amikor már boncolás nélkül, műszerekkel tudták vizsgálni az agyat és tevékenységeit.

Szinte törvényszerű, hogy a szerzők megemlítik Marcel Proust nagy művét, Az eltűnt idő nyomában című regényfolyamot, s abban a különösen híressé vált, enyhe hársfateába mártogatott madeleine-süteményt, amely az emlékezést kiváltja. Szinesztéziának hívják azt a folyamatot, amelyben egy érzékelés egy másik érzékelést aktivál. Illat, látvány, érintés, dallam, mozdulat és még sok más – erre mindenkinek bőven akad példája. Ennek a könyvnek talán az a legnagyobb előnye, hogy a leggyakorlatiasabb, legköznapibb tapasztalások mögé engedi pillantani az olvasót, kizárólag tudományos eredmények révén. És ami cseppet sem mellékes: szellemes, kellemes stílusban.

Kár, hogy néha olyankor is ismétlődnek tények, illetve szövegek, amikor a megértéshez nem lenne szükség rájuk. Olvasóbarát gesztus lett volna, ha a terjedelmes fejezeteken belül nem csak egy-egy sor kihagyásával, hanem látványosabban tagolják az anyagot, amikor a témakörön belül fordulat következik. De meggyőződésem, hogy ez nem a magyar kiadáson múlt.

Hilde Østby, Ylva Østby (Fotó: Anna Julia Granberg)

Hilde Østby, Ylva Østby:
Titokzatos memória
* A felejtés és emlékezés könyve

Fordította: Domsa Zsófia
Park Könyvkiadó, Budapest, 2020
300 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3192 Ft,
e-könyv változat 2599 Ft
ISBN 978 963 355 6245 (papír)
ISBN 978 963 355 6252 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Emlékezőképességére az idők hajnalától fogva mágikus tulajdonságként tekintett az ember, az emlékezetet övező rejtélyeket mindig is élénk érdeklődés övezte. Ebben a könyvben a két nővér, Hilde és Ylva Østby emlékezeti és tudománytörténeti mélymerülésre indul. Búvárkodásuk során a szakterület nemzetközi élvonalához tartozó kutatókkal készítenek interjút, extrém memóriával és extrém feledékenységgel élő emberekkel találkoznak, és beszélnek olyanokkal, akik hamis emlékekről vagy egy emlékezetükben hordozott traumáról számolnak be.
A Titokzatos memória feltárja előttünk, ahogy agyunk varázslatos módon előhívja a tudást, és újrateremti számunkra a letűnt pillanatot, és azt is, ahogy emlékeink teszik lehetővé, hogy el tudjuk képzelni a jövőnket. Ugyanakkor fény derül arra, hogy az emlékezet igencsak megbízhatatlan, öntörvényű társunk életünk során, és hogy bizony az se baj, ha feledésbe merülnek bizonyos emlékek.

Hilde Østby 1975-ben született, szellemtörténész, szépíró, újságíró, volt kiadói szerkesztő. 2013-ban jelent meg első regénye, a nagy sikereket elért A vágyakozás enciklopédiája.
Ylva Østby 1979-ben született, az Oslói Egyetemen szerzett a neuropszichológia területén doktori fokozatot, jelenleg Norvégia egyik vezető emlékezetkutatója.