Két dudás | J. D. Barker, James Patterson: A madártollas gyilkosságok

Posted on 2021. április 28. szerda Szerző:

0


Paddington |

Nagy várakozás előzte meg A madártollas gyilkosságok megjelenését, hiszen J. D. Barker az Agave hűséges olvasói körében kétségkívül sztárnak számít, James Patterson pedig minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott szerzője, akiről közismert, hogy szívesen vesz maga mellé társszerzőket (még olyanokat is, mint Bill Clinton).

James Pattersonról tudjuk, küldetésének tekinti a könyvek, az olvasás megszerettetését, és szinte bármilyen műfajban kipróbálja magát, ha a nevével több könyvet lehet eladni. Sok kritika érte már ezért, ám azt legnagyobb ellenfelei sem tagadják, önállóan, esetleg szellemírókkal, no meg szerzőtársakkal írt történetei mind a legjobb értelemben vett derék iparosmunkák, és pontosan azt éri el, amit szeretne: olvassák őket. A madártollas gyilkosságok is tökéletesen beleillik ebbe a sorba. Amikor este elkezdtem olvasni, némi önfegyelemre volt szükségem, hogy félretegyem és aludjak, azután pedig sajnáltam, hogy másnap dolgoznom kellett, és nem tudtam a reggeli kávé után folytatni.

A történet kezdetén a kamionsofőr Michael Keplert szomszédja a boltból hívja haza telefonon, beázott a lakása Michaeltől. Hazatérve egy ismeretlen lányt talál holtan a fürdőkádjában. Ám kiderül, hogy rengeteg bizonyíték van arra, a lányt ismernie kellett. Ezzel indul a szédítő és – ahogy ezt Barkertől megszoktuk – fordulatokban gazdag történet, amelyben a Los Angeles-i rendőr, Garrett Dobbs és az FBI-ügynök, Jessica Gimble igyekeznek felderíteni a bűnesetet, amiről hamar kiderül, számos másikkal is összefüggésbe hozható. Méghozzá olyanokkal, amelyek Michael kamionjának útvonalához köthetőek. Szinte semmit nem lehet úgy leírni a sztoriról, hogy ne lőjön le vele az ember egy-két csavart, de azért annyit el lehet árulni, hogy az említetteken kívül fontos szerepet játszik még Michael testvére, Megan is. Mindkettőjüket örökbe fogadták, nem is vér szerinti testvérek. Szüleik pedig a történet előtt közvetlenül elhunyt dr. Barton Fitzgerald pszichiáter és felesége, dr. Rose Fitzgerald pszichológus. Mindketten jelentős tudósok, Barton főként egy hasadt személyiségről szóló könyvével alapozta meg a hírnevét.

Dobbs és Gimble mindent megtesz, hogy bebizonyítsa, Michael sorozatgyilkos. A férfi egy csomó olyan dolgot tesz, amivel magára tereli a gyanút, ám makacsul tagadja, hogy bármire is emlékezne, hogy bármi köze lenne a kötet elején szereplő gyilkossághoz, vagy bármelyik másikhoz. Azt viszont hamar megtudjuk, Michael akkor került az agykurkász házaspárhoz, amikor megölték az édesanyját. Vajon csupán egy traumatizált kisgyereknek akartak jót? Vagy hátsó szándékaik voltak. Erre, ahogy halad előre a sztori, különböző, és néhol egymásnak ellentmondó válaszokat kapunk. Michael és a nyomozók közben egyaránt haladnak a nyugati partról kelet felé. És egyre többet tudunk meg Michael és Megan életéről, gyerekkoráról is, ám ez nem könnyíti meg sem az olvasó, sem a nyomozók dolgát. Hogy milyen választ találnak, azt természetesen nem árulom el.

Barker korábbi regényeinek ismeretében volt némi hiányérzetem (talán azért is, mert nagyjából a kötet harmadánál tudtam, merre fognak tekeredni a szálak). Az az érzésem, neki egyéniben ez a műfaj jobban megy. De lehetséges, hogy csak össze kell csiszolódnia a két szerzőnek. Hogy ez mennyire sikerül, hamarosan megtudhatjuk, mivel következő közös kötetük, ami a The Noise (A zaj) címet viseli, még idén megjelenik.

Az Egyesült Államokat teljes szélességében végigjáró közös mű fordulatos, lebilincselő, remek kikapcsolódás a borzongás kedvelőinek. Tehát aki izgalmas, gyorsan „felfalható” krimire vágyik, annak bátran ajánlom. A regényt Barker állandó fordítója, Bosnyák Edit magyarította, ismét remekül.

J. Patterson * J. D. Barker

J. D. Barker, James Patterson:
A madártollas gyilkosságok

Fordította: Bosnyák Edit
Agave Kiadó, Budapest, 2021
512 oldal, teljes bolti ár 4480 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 3360 Ft,
e-könyv változat 2980 Ft
ISBN 978 963 419 9052 (papír),
ISBN 978 963 419 9069 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Michael és Megan Fitzgerald örökbe fogadott testvérek – Michael kamionsofőr, Megan pedig pszichológiát tanul az egyetemen –, akik borzalmas közös múlton osztoznak és csak egymásban bízhatnak. A nevelőszüleik híres intellektusok, egy kiváló diplomával rendelkező pszichológus és egy elismert pszichiáter, akik sajátságos kísérleti környezetben nevelték fel fogadott gyerekeiket, ami bár megóvta őket a világ kegyetlen realitásától, ugyanakkor sötét titkokat is kényszerített rájuk.
Los Angelesben Garrett Dobbs nyomozó és Jessica Gimble FBI-ügynök egyesített erővel dolgozik egy gyilkossági ügyön. Találnak is egy gyanúsítottat, és letartóztatják, de ekkor valaki elkövet egy ugyanolyan gyilkosságot. Majd még egyet. Aztán már nemcsak Los Angelesben, hanem az ország különböző részein. A nyomozók felfigyelnek a négytagú Fitzgerald családra: lehet közük a gyilkosságokhoz?
Dobbs és Gimble versenyfutásba kezd az idővel, és átszelik az egész országot Kalifornia partjaitól egészen New York államig, hogy megállítsanak egy rendkívül találékony és elmebeteg sorozatgyilkost, akinek olyan sötét és furcsa étvágya van, hogy ellene a logika és a tapasztalat már nem segít.