Vox humana | Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós

Posted on 2021. február 10. szerda Szerző:

0


Cserhalmi Imre |

Bizonyára sokan emlékeznek még a szerző Desszert című televíziós műsorára, amelyben egy éttermi asztalnál három vendégével beszélgetett. Mindig másik hárommal, mindig másról. Egyikükre és egyetlen szavukra sem emlékszem, de felejthetetlen a műsornak az a sajátossága, ami ennek a könyvnek is az egyik fontos, ha nem a legfontosabb értéke: a hangja.

Persze, úgy is jellemezhetnénk a tartalmát, hogy Kepes az olvasmányai tükrében. Vagy a jól kitalált címre, mint laza gondolati szálra szellemes mondatok felfűzésének művészete. Akár így, akár úgy: mindenen átsüt az a zsigeri kulturáltság, amely fájdalmasan ritka a televíziózás világában.

Kepes televíziósként és íróként se megosztó személyiség. Ez a többi közt vonzó öniróniájának és a legsúlyosabb keserűségeit, sőt vádjait is rezignált húrokon pengető stílusának köszönhető. Ennek a technikáját olvasás közben könnyebb fellelni, mert képernyő híján nem befolyásolnak igen előnyös testi adottságai. Pedig ezeket is profi módon kezeli: könyve hátsó borítóján hatalmas fotóval tudatja, hogy csinos fiatalemberből tisztes, őszes halántékú, sármos férfivá nőtt. Jól tudja, ezért meg is írja: rokonszenvet kelthet az olvasóban őszinte aggodalma, amikor dereka táján kis „fölösleget” fedezett föl.

Minden gyarlóságot – másokét is! – szinte nagyapós bölcsességgel konstatál. Aligha van a mai világnak – a hazai politikát is beleértve – olyan hibája, sőt bűne, amelyet szó nélkül hagyna. Nagyon egyértelműen, pontosan fogalmazza meg a gondolkodni, mérlegelni, tanulni sosem rest, tehát a 21. századhoz méltóan felvilágosodott értelmiségi álláspontját, de valahogyan mindig megkíméli olvasóját a pulzusszáma vagy a vérnyomása emelkedésétől. Egyértelműen fogalmaz, de nem sarkít, bírál, de nem ítélkezik. Egyik-másik keményebb és igen sok szellemes, többnyire aforisztikus idézettel „megtámogatott” véleményét tartalmazó (fél)mondatáról úgy siklik tovább, mintha a tenyerét ütögetné össze: inkább ne piszkítsuk be a kezünket ilyesmivel.

Nagy segítségére szolgál a különleges képzettársítási tehetsége is. A bekezdés eleje gyakran egészen másról szól, mint a vége, s a két végpont között nem okvetlenül a logika lépcsője vezet, hanem mesélőkedvének a sodrása. Ha ugyanilyen szövegeit a tévéműsorban esetleg csupán könnyed dumakészségnek tulajdonítanánk, írásban nyilvánvaló, hogy tudatos és csiszolt technikáról van szó. És ez dupla olvasói élvezetet eredményez.

Kepes András mindig – olykor már-már a szentimentalizmus határát érintve is – érzelmes volt. Ebben talán forrás, gondolkodásmód, sőt ösztönzés lehet, hogy többszörösen lányos apa, aki a családjában (is) folyton nőkkel volt és van körülvéve. De ahogyan az apaságáról beszél, attól az olvasója – legyen akár okos, hülye, boldog vagy depressziós – hatalmas szeretetinjekcióban részesül.

A különlegesnek mondható életútja okán is széleskörűen művelt író érdeklődése sok irányú, naprakészen tájékozott a pszichológia, pedagógia, demográfia, média világában, a könyvét záró irodalomjegyzék nem holmi divatos kultúrmasni, hanem a szerző felelős töprengését és az olvasó élményét valóban gyarapító forrás.

Képzeljük el, hogy a Desszert asztalánál egyedül ül, de a három vendége szövegét is ő mondja, az első perctől az utolsóig. Ez már nem is desszert, hanem főétel.

Kepes András (Fotó: Falus Kriszta)

Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós
Libri Kiadó, Budapest, 2020
248 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3199 Ft,
e-könyv változat 2599 Ft
ISBN 978 963 433 8086 (papír)
ISBN 978 963 433 8499 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

„Régóta foglalkoztat a kérdés, vajon miért gondolják az emberek, hogy a tudatlanság a boldogság, és aki igyekszik felelősen szemlélve megérteni a világot, csak pesszimista lehet. Holott valamennyien szeretnénk egyszerre boldogok, okosak, sikeresek és optimisták lenni, és ilyesmit kívánunk a gyerekeinknek is. Úgy döntöttem, saját (kísérleti) terepemre, az életemre támaszkodva, a kultúrtörténet és a tudomány segítségével a végére járok, lehetséges-e ez egyáltalán.”
Kepes András önironikus könyvében azt kutatja, lehetünk-e boldogok egy átalakuló és ellentmondásos világban. Csak a leegyszerűsítő magyarázatokban hiszünk, vagy képesek vagyunk – akár a kétellyel is megbarátkozva – kritikusan szemlélni önmagunkat és a jövőnket?