Farkas Zoltán: 13 portré (részlet)

Posted on 2020. november 26. csütörtök Szerző:

0


„Blöff, blöff, blöff” – részlet a Matolcsy György-portréból

Ha a szűken vett monetáris politika jellemzőit nézzük, az infláció Romániával holtversenyben a legnagyobb az Európai Unión belül. Bár a Magyar Nemzeti Bank hangsúlyozza, hogy nincs árfolyamcélja, a forint folyamatosan leértékelődik a főbb valutákkal szemben. A Matolcsy-korszakban az euróhoz viszonyítva többet veszített értékéből, mint a lengyel złoty vagy a cseh korona, de még a román lej is jobban tartotta magát a forintnál. Matolcsy nem is titkolja, hogy a forint leértékelődését a gazdasági növekedés egyik ösztönzőjének tartja, és – mint bebizonyosodott – egyáltalán nem aggasztja, hogy a nemzetközi porondon a háztartások vagyona, megtakarítása, a foglalkoztatottak bére, keresete, a nyugdíjasok ellátmánya veszít értékéből.

Ha az a mérce, hogyan működik együtt a jegybank a kormánnyal, akkor egyszerű a válasz: Matolcsy fegyelmezetten követi Orbán Viktor útmutatásait. A fő instrukciót már kinevezése napjaiban, 2013 márciusában megkapta tőle a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fórumán: „Anélkül, hogy a kormány be akarna avatkozni a jegybank dolgába, kulcskérdés, hogy a kamatszint Magyarországon alacsonyabb legyen, és a vállalkozók a jelenlegi, 8-10 százalékos kamatszintnél jóval olcsóbb vállalkozói hiteleket érhessenek el.” Matolcsy máig tartja magát ahhoz, hogy a jegybanki kamatokat a lehető legalacsonyabban tartsa, azon a szinten, amely még nem jár a forintnak a pénzügyi stabilitást veszélyeztető gyengülésével. Mindemellett több olyan eszközt alkalmaz, hogy a pénzfelesleget a bankok lehetőleg ne a Magyar Nemzeti Bankban parkoltassák, még egyetlen éjszakára sem – ezt a célt szolgálja a negatív kamat –, hanem tartsák benn a gazdaságban. Továbbá, egymást követő jegybanki programokkal élénkíti a hitelezést, főleg a kis- és középvállalati körnek kedvezve. Meg olykor a nagyoknak. Orbán Viktor tanácsát követte Matolcsy akkor is, amikor aranyat vásárolt, hogy növelje a Magyar Nemzeti Bank ebben fennálló tartalékait.

Szanáló szervezetként a Magyar Nemzeti Bank szintén az orbáni útmutatást követte. A 2008-as válság során meghuppant Bayerische Landesbank kényszerűen megszabadult az MKB Banktól, amelyet 55 millió euróért a magyar állam vásárolt meg. A jegybank feltőkésítette, fedezte a veszteséget, majd újraprivatizálta. Nem tudtuk, csak sejtettük, hogy az értékesítés során a Mészáros Lőrinchez vezető utat kezdte egyengetni. Ott voltam a sajtótájékoztatón, amikor bemutatták az MKB vevőit, csupa ismeretlen figurát. A főszereplő a szingapúri hátterű, ám Luxemburgban bejegyzett Blue Robin Investments volt, amely az MKB-részvények 45 százalékát vette meg; tulajdonosa, Rakesh Kumar Aggarwal személyesen is megjelent ugyan, ám csupán udvarias megjegyzésekre szorítkozott. Tekintélyes öregúr volt, valamennyien úgy véltük, igazi stróman lehet. A Blue Robin két magyarországi partnere a Minerva Tőkealap-kezelő Metis alapja, valamint a Pannónia Nyugdíjpénztár volt, az előbbi szintén 45 százalékos, az utóbbi 10 százalékos részesedést vásárolt meg. A bemutatkozás után azt kérdeztem, mikor lehet megtudni, kik állnak a magántőkealap mögött, azaz kik lettek az MKB végső tulajdonosai. A Blue Robin tanácsadójaként bemutatkozó Semsey Barna nem kertelt, nyíltan a szemünkbe vágta, hogy „a végső befektetői kör nem lesz nyilvános”.

A privatizáció után a tulajdonosok addig adták-vették a részvényeket, míg végül azok bő 90 százaléka a Matolcsy-rokon Szemerey Tamás és a Matolcsy menedzsercsapatához tartozó Balog Ádám közreműködésével Mészáros Lőrinc és gyakori üzlettársa, Szíjj László érdekeltségébe került. Piaci pletykák szerint Orbán Viktor azzal dicsekedett az OTP-vezér Csányi Sándornak: már nekem is van bankom, nemcsak neked. Ami vagy igaz, vagy nem, de maga a szóbeszéd jellemzi közállapotaink köznapi minősítését.

Ezzel az MKB dicstelen korszaka lezárult. A Magyar Nemzeti Bank egy másikat is lezárt, amikor forintosította a devizaadósságot.

A Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztérium 2014. november 9-én jelentette be, hogy a frankhitelektől 256,5, az euróhitelektől pedig 309 forintos árfolyamon meg lehet válni. Az átváltási kurzust a Magyar Nemzeti Bankban számolták ki a megelőző szűk öt hónap piaci árfolyama alapján. Ez magasabb volt a jómódú családoknak 2011-ben felkínált végtörlesztési árfolyamnál, és a legtöbb esetben sokkal – svájci frank esetében úgy 60 százalékkal – magasabb annál, amely mellett a kölcsön felvevője eladósodott. Ugyanakkor a bankoknak meg kellett téríteniük ügyfeleiknek azt a kárt, amelyet a szerződések egyoldalú módosításával, például kamatemeléssel okoztak; ezt a devizaadósperek jogegységi döntésével a Kúria ítélete mondta ki. A várható őrületes pénzmozgás okozta zavarok csillapítására a jegybank a tartalékaiból 9,7 milliárd eurót szabadított fel, hogy a devizahitelt nyújtó bankok ne a piacon kényszerüljenek ennyi valutát megvásárolni.

A forintosítás előre nem kalkulálható sikert hozott. Miközben az ügyfelek a számukra előnytelen árfolyamrögzítés miatt morogtak, a svájci jegybank 2015 januárjában váratlanul eltörölte az euróval szemben vállalt árfolyamküszöböt (1 euró = 1,2 svájci frank). Erre a svájci frank árfolyama elszabadult. Adósként ez annyit jelentett, hogy egy svájci frankért perceken belül 310 forintot kellett adni 265 forint helyett. Óriási mázlijuk volt mindazoknak, akik eredetileg svájci frankban adósodtak el, de már forintban volt a tartozásuk. Az esemény súlyosságát jelzi, hogy a svájci frank elszabadulása adta meg a végső lökést a Quaestor brókerház csődjéhez.

Jól illik a Magyar Nemzeti Bank sikerpropagandájába a forintosítás, bár Surányi György a sztorit árnyalja. Ő úgy számol, hogy 2011-hez képest, amikor két kollégájával először állt elő forintosítási javaslatukkal, 25 százalékos többletveszteséget okozott a késlekedés, és 2013 nyarához viszonyítva, amikor ezt a tippet megismételték, még mindig 10 százalékosat. A jegybank szempontjából azonban ez volt az évszázad üzlete. Abban az egyetlen esztendőben 500 milliárdot meghaladó árfolyamnyereséget zsebelt be. Ennek egy része „jelenik meg az MNB alapítványaiban” – írja Surányi.

Mert az orbáni jobbkéz egyre gyakrabban hajlott maga felé. A Magyar Nemzeti Bank az árnyereségből alapítványokat gründolt, holott ennek a pénznek a törvény szerint az úgynevezett árfolyam-kiegyenlítési tartalékban lett volna a helye. Amin nyert a jegybank, azon valamennyi devizaadós veszített, magánszemélyek és vállalkozók egyaránt, sőt a magyar állam is. Surányi számításai szerint „az összeg bőségesen elég lett volna arra, hogy a kilakoltatás rémével fenyegetett családok helyzetén segítsenek, illetve hogy tovább mérsékeljék a fizető ügyfelek kamatait”. Az alapítványok pedig egyebek mellett Matolcsy eszméit és írásait is bőkezűen támogatták; Bárándy Gergely szocialista képviselő 2016 májusában az Országgyűlésben az azonnali kérdések közt szóvá is tette, hogy egyikük a Sakk és pókerre több mint 20 millió forintot adott a Kairosz Könyvkiadónak, illetve 2500 példányt vásárolt meg abból a kötetből, amely Matolcsynak a Heti Válaszban megjelent írásait tartalmazza. Ezeket s más jegybanki kiadványokat, köztük Matolcsy vaskos Egyensúly és növekedés című kötetét a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésein ingyen osztogatták. Bárándy a rokonságnak és a rokonok cégeinek juttatott alapítványi milliókat is felhánytorgatta, amire Matolcsy csak azt válaszolta: „blöff, blöff, blöff”. A Sakk és pókert pedig azzal védte meg, hogy az Magyarország 2010 és 2013 közötti dicsőséges szabadságharcáról szól.

Atyaúristen, szisszent fel Bárándy, aki viszonválaszában mindezt lopásnak minősítette. Matolcsy emiatt perelt, de veszített.

Nem folytatom Matolcsy sikereinek méltatását. Sem a jegybanki felügyelet és a brókercsődök körüli furcsaságok taglalásába, sem a családtagokkal, rokonokkal az összeférhetetlenségi benyomást keltő ügyek elemzésébe nem bocsátkoznék bele; bár az utóbbiak közül is kiemelkedik, hogy kiemelt fizetéssel alkalmazta nemzetközi szakmai titkárát, akit, miután kapcsolatukat feltárta a sajtó, feleségül vett. Mind-mind önálló történet, demokratikus közéletben aligha volna bármelyik védhető. Annak hiányában azonban elég, ha a kormányfő kitart mellette. Diliflepnijére ő ütötte rá a pecsétet.

Farkas Zoltán (Fotó: Túry Gergely)

Bárhol olvasunk bele a Matolcsy-életműbe, az orbáni politika mélyén találjuk magunkat. Kína, Ázsia csodálata, keleti nyitás. Eurázsia korszaka. Az Európai Unió hanyatlása. Az Európai Egyesült Államok eszméje helyett a nemzetek Európája. A függetlenség mai szintjének megvédése, nem kell euró. A liberalizmus elutasítása. Erős nemzetállam, gyarapodó állami vagyon, politikai befolyás az üzleti életben. Az állam és a hazai tulajdon erősebb részvételére épülő gazdaság. Utolérni Ausztriát. Ehhez a társadalom, a gazdaság, a szociális, az egészségügyi és a nyugdíjrendszer minden egyes területét felbolygatni, átszervezni, megváltoztatni.

A portré részletét az eredetiben szereplő lábjegyzetek nélkül közöljük.

Farkas Zoltán: 13 portré
– Egy gyűjtő arcképcsarnokából

Park Könyvkiadó, Budapest, 2020