Kicsi kis változások | J. S. Margot: Mazel tov

Posted on 2020. október 25. vasárnap Szerző:

0


Bedő J. István |

„Fel nem foghattam, miért nehezítik meg az emberek ennyire a saját életüket. (…) Hogyan lehetséges a mai világban élni, ugyanakkor szigorúan betartani a zsidó vallás, a zsidó kultúra és a zsidó identitás valamennyi szabályát törvényét és rítusát?”

Margot teszi fel magának ezeket a kérdéseket, azután hogy Antwerpen egyik, sok generáció hagyományát továbbvivő (és a legrémesebb napokat is túlélt) zsidó családja, Schneider úr és neje (nem ez a nevük) korrepetitorként alkalmazza a gyerekek mellé. Már maga a jelenség is meglehetősen szokatlan, hiszen a vallásos családok igyekeznek saját köreikből megtalálni a feladatnak megfelelő embert. De a húszéves tolmácshallgató a legtöbb szempontnak megfelelt. Amit pedig nem tudott, azt most tanulhatta meg. Hova léphet be, hogyan üdvözölhet másokat, kivel állhatnak szóba a gyerekek, mik a kötelező teendők és mik a tilalmas ételek, italok – és főképpen: hogyan tekintenek Schneiderék önmagukra és másokra. Szóval a hasonlóságok és a különbözőségek rendszere találkozik ebben a könyvben.

Margot, akinek természetesen van családneve is, még ha ez a borítóról nem is derül ki, bizonyára azért nem mutatkozik be teljesen, mert meg akarja őrizni az őt fogadó család azonosíthatatlanságát, inkognitóját (bár a mű egyes külföldi kiadásai a szerzőt megnevezik).

Hogy ortodoxnak lenni mennyire nem egyszerű feladat, azt Zuhé úr mulatságos történetéből már megismerhettük. Ez itt most inkább az olvasó rácsodálkozásának hosszú pillanata. Margot a harminc évvel ezelőtt kezdődött történetet felidézve egyszerre éli át egy nagyon konzervatív, nagyon bezárkózó kultúrával szemben érzett idegenkedését – meg azt is, hogy neki itt a feladata a gyerekek „feltuningolása”, már ha hagyják. Mert a legidősebb, de még kamasz Jakov egyszerűen felsőbbrendűnek érzi magát a házitanítóskodó Margot-hoz képest. Ez akkor mókás, amikor kiderül, hogy Jakov a nyílt világ dolgaiban mérhetetlenül tudatlan – igaz, nem is érzi szükségesnek, hogy arról többet tudjon.

De az idegenkedés nem egészen egyoldalú. Nem hagyhatom ki ugyanis, hogy Margot egy iráni fiúval él együtt (a történet kezdetén), és ezt ugyan lenyelik Schneiderék, de azért a „betagozódásra” vonatkozó kérdések (Egy iráni, szóval muszlim? És a maga szülei tudják? És a fiú elveszi feleségül? És akarnak gyerekeket?) jönnek szünet nélkül. Mert Margot ezekben a dolgokban más hozzájuk képest

A könyvben, vagyis hát a három évtizedet átfogó történetben az a legszebb, hogy Margot és a gyerekek között egyre szorosabb viszony alakul ki anélkül, hogy ezt bármelyikük erőltetné. Sőt, a nagyon merev papa is bizonyos fokig barátként, majd szinte-családtagként tekint a lányra, akinek életében számos fordulat zajlik, de közben megmarad ugyanannak az érdeklődő, kíváncsi embernek, amilyennek megismerték. Majdnem be is fogadták őt – persze a szükséges távolságtartással. Ennek bájos (jó ez a szó ide?) következménye, hogy az immár újságíróvá lett Margot interjút készítene egy antwerpeni házasságszerzővel (sadchen, matchmaker), de az illető hölgyek szinte seprűvel hajtják el, sőt Schneidernét dorongolják le, hogyan merészelte hozzájuk küldeni… Szóval, ha a két világot elválasztó kerítés teteje valamennyire le is morzsolódott közöttük, a java megmaradt.

Az egykori gyerekek felnőve világot látnak, valamennyire szabadabb gondolkodásúak lesznek – de az antwerpeni válaszfalakat a lelkükben magukkal viszik. És persze ez szerte a világon hasonló, ahol világi gondolkodásúak és mélyen vallásosak élnek egy városban, egy országban, egy földrészen.

Margot könyvét az a Dorothy Feldman ajánlja, aki Unortodox című könyvével nagyító alá helyezte saját hiperortodox közösségét, amelynek béklyóitól megszabadult. Nem tekinthető (a beharangozókkal ellentétben) a Feldman-mű párregényének, hiszen Margot kívülálló, világi, és nem is az ő fejlődése áll a középpontban. De jó tollú újságíró-regényíróként rendkívül etikusan és tárgyilagosan mutatja be, miképp változik, apróságokban szekularizálódik a holokauszt utáni harmadik nemzedék.

J. S. Margot

J. S. Margot: Mazel tov.
Különös barátságom egy ortodox zsidó családdal

Fordította: Gera Judit
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2020
440 oldal, teljes bolti ár 4299 Ft
kedvezményes ár a kiadónál 2579 Ft,
e-könyv változat 2999 Ft
ISBN 978 963 504 2296 (papír)
ISBN 978 963 504 3583 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Amikor Margot, a húszesztendős egyetemi hallgató 1987-ben korrepetitori munkát vállal egy négygyermekes család mellett Antwerpen zsidó negyedében, még nem tudja, hogy teljesen új világ nyílik meg előtte, és egy több évtizedes, különös barátság veszi kezdetét.
A modern ortodox zsidó családnál szabályok végtelen sorával szembesül – például soha nem mehet hozzájuk pénteken, nem foghat kezet a férfiakkal –, és mindenféle egyéb furcsasággal, amelyről még soha nem hallott, például külön hűtőszekrénnyel a húsos és tejes ételeknek, vagy a zsidóság saját időszámításával. Eleinte meglepődve, olykor indulatosan reagál, ám ahogy egyre közelebb kerül a gyerekekhez, és egyre többet beszélget a szülőkkel, kezdi megismerni és tisztelni a világukat. Feltesz kérdéseket, melyek eddig nem foglalkoztatták: miért különülnek vajon el a zsidók, üldöztetéssel teli történelmük ellenére? Vajon miért érez a rituáléik és hagyományaik láttán egyszer ingerültséget, másszor viszont sóvár vágyakozást? Hogyan egyeztethetné össze a saját maga és kedvese, az iráni politikai menekült Nima Palesztina iránti szimpátiáját, amikor épp zajlik az intifáda és az Öböl-háború?
A Mazel tov vicces félreértések, megindító és megrázó pillanatok, váratlan emberi kapcsolatok lefegyverzően, olykor provokatívan őszinte története, melyben vallások és kultúrák, nemi szerepek és ideológiák folyamatos ütközései tanítanak toleranciára, elfogadásra, együttérzésre – és arra, hogy a felnőttek építette falakat olykor egyedül a gyerekek képesek lerombolni.