Az emberiség öngyilkossága | Lányi András: Bevezetés az ökofilozófiába. Kezdő halódóknak

Posted on 2020. október 17. szombat Szerző:

0


Bogárdi Iván |

Egy világ dőlt össze bennem, ahogy Lányi András könyvét olvastam. Pontosabban tudatosodott bennem az összedőlő világ. Mert mi tagadás, ennek a világnak a sodrában éltem mostanáig. Örültem a technikai eredményeknek, az utazásoknak, érdekes kütyükre vágytam és vettem meg magamnak őket. Aggódtam a környezetszennyezés miatt, kezdtem leszoktatni magam a műanyagokról. A szívószál használatáról már sikerült leszokni, de azért vannak még kihívások ezen túl is. Bevásárláshoz saját szatyrot viszek. Szívesebben tömegközlekedek autózás helyett. Szóval alakulok, sok olyasmivel törődöm, ami néhány évvel ezelőtt eszembe se jutott. De annak nem voltam tudatában, hogy minden gondolatom és cselekedetem ennek az öngyilkos világnak a része.

Ültünk már őrült taxisofőr mellett, aki nyomta a gázt, vadul előzgetett, nem tartotta  a féktávolságokat és közben harsányan viccelődött. Lélegzet-visszafojtva nem szóltunk rá, bizonyára tudta a dolgát. Táskánkat markolászva készültünk közben a halálra. Belénk van nevelve ez a halált megvető udvariasság. Filozófiával felvértezve tovább is gondolhatjuk a veszélyt: vajon miféle sürgető dolog ültetett minket taxiba. Hiszen hasonló halaszthatatlan elintézendők miatt szelik keresztül-kasul utak a tájat, megváltoztatva ezzel a természetet, az állatok természetes vonulását és létfeltételeit. Sürgős teendőink miatt rongáljuk a légkört, és ha baleset következik be, annak résztvevői hasonlóan agyonstresszelt közlekedők. Elnéztek egy közlekedési táblát, megszegtek egy szabályt – de minden baleset ennek a világnak a kudarca, függetlenül a konkrét vétkestől. És továbbgondolva – egész foglalkozási ág, szolgáltatás épül erre a stresszre. Abból élnek, hogy kiszolgálják ezt az őrületet. Nem szólunk rá az emberiségre, pedig tudjuk, hogy a vesztébe rohan. A taxiutat sikerült túlélni. De ami most folyik, annak túlélésére nincs esély. Erről szól a Bevezetés az ökofilozófiába alcíme is: Kezdő halódóknak. Figyelem, nem haladóknak! Bevallom, én is már a könyv felénél tartottam, amikor felfedeztem…

Nemcsak az olvasót vezeti be Lányi az ökofilozófiába, hanem az ökofilozófiát is az olvasóközönségbe, mert a fogalom is mostanában születik – habár nem előzmények nélkül. Lányi hatalmas mennyiségű, érdekes forrásmunkát mutat be Arisztotelésztől napjainkig, francia, angol, magyar és még sok más nyelvterületről, hogy ha csak ezeket olvasnám, életem hátralevő részében már mást se csinálhatnék – ami persze ugyancsak környezetkímélő tevékenység. Nagyon és kevésbé ismert gondolkodók kavalkádja vonul fel, frappáns idézetek tömkelegével szembesülünk, és mindezt Lányi kritikusan szövi bele saját eszmefuttatásaiba.

Keserű humorúak néha a szerző mondatai: „»A fák velünk vannak« szoktuk mondogatni azokon a környezetvédő tüntetéseken, amelyeken a fákon kívül oly kevesen vannak velünk. Nem vitás, a legnagyobb többség a zöldek oldalán áll: tudniillik a meg nem születettek, akiknek a bőrére megy a játék. Egyedül egy agresszív kisebbség makacskodik, a ma élők. A politikában azonban az ő lelkükért folyik a küzdelem, tetszik – nem tetszik, csak az ő akaratuk számít. (Vagy az sem.)

Lányi András neve leginkább akkor lett közismert, amikor a Duna-kör, melynek buzgó aktivistája volt, 1988-ban megakadályozta a bős-nagymarosi vízlépcső megépítését. Fiktív levélregénye, a Hölgyek titkára bravúros stílusérzékről tanúskodik, de szépirodalmi munkásságát nem folytatta. Hat játékfilm és tv-játék, illetve számos szociográfiai dokumentumfilm rendezője. Író, szerkesztő, filozófus, politikai aktivista, kutató, tanácsadó, egyetemi előadó – minden tevékenységét a kompromisszum nélküli intellektuális igényesség jellemzi. Több külön életpályára is elegendő lenne mindaz, amit véghez vitt, de nagyon is koherens a természet, életfeltételeink iránti felelőssége. Mégiscsak egyetlen ember, önmagával azonos.

Lányi ökoetikai könyve mindvégig a máról és a jövőről szól, de amint elkészült vele, kitört a koronavírus-járvány. Az Utószó már erről a rémisztő aktualitásról szól. Mintha a valóság tanúskodna arról, hogy azért a természet az úr. „A tragédia nem üres fenyegetés, az is lehet, hogy már javában zajlik” – írja. Ez az Utószó akár kiáltvány is lehetne az emberiséghez. Jó lenne röplapokon terjeszteni.

De hadd próbáljak vitatkozni szerény felkészültségem birtokában a szerzővel. Egyik alaptézise, hogy „fenntartható fejlődés” nem létezik. „Aki fenntartható fejlődésről beszél, azt állítja, hogy a fejlődés töretlen, csak fenntartása okozhat némi gondot a felmerült nehézségek közepette. Eleve kizárja azt az eshetőséget, hogy ami van, az nem fejlődés, hanem hanyatlás, amit nem kell és nem lehet fenntartani.” Én abban reménykedem, hogy a megújuló energiaforrások tovább fejlődnek, erősödnek és kisebbednek. Lelkesen olvasom a fúziós erőműről szóló híreket.

Az Európai Unió neve nem hangzik el a könyvben, de Lányi érvel a nemzetek fölötti közigazgatás és hatalom ellen. Nem nacionalista alapon bírálja, ahogy manapság hivatalos pulpitusokról halljuk, hanem a kis helyi közösségeket szeretné visszaállítani. Ebben látja a jövő gazdaságát és a demokráciát is. Átlátható szervezetek, a saját földjükért felelős gazdák, egymást személyesen ismerő emberek vitája, a „békés egyet-nem-értés társadalma” lenne a megoldás. „Magam e könyv lapjain az autonóm közösségekből – alulról felfelé – építkező, decentralizált politikai berendezkedés mellett érvelek, amelynek keretei között a részvételi és képviseleti elemeket ötvöző deliberatív demokrácia eszménye megvalósíthatónak tűnik.”

Ez így szimpatikus, bár mostanában mindig felszisszenek, amikor a liberalizmust bírálja valaki. Én még hiszek a szabadságban, egyenlőségben, testvériségben, bár megértem, hogy a szabadságunkban egymást eltaposhatjuk, s az egyenlőség meg a testvériség követelménye pusztító lehet. Ugyanakkor azt hiszem, vannak olyan hatalmas, környezetet és emberiség jövőjét védő projektek, amit csak nemzetközileg lehet megvalósítani. És a kis közösségben is hatalomra kerülhet a „Legyek ura” – ez ellen éppen a nagyon gondosan megszervezett, nemzetek feletti parlament és bíróság adhat védelmet. Ők védelmezhetik a kis autonóm egyesüléseket is a kiskirályoktól.

Szóval imígyen Lányi András békésen egyet-nem-értő olvasó-közösségébe tartozom.

Lányi András

Lányi András: Bevezetés az ökofilozófiába.
Kezdő halódóknak

Ökoetika sorozat
L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2020
208 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2243 Ft
ISBN 978 963 414 6209

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Döntő érvünk a frissen kaszált fű illata, meg a hársfáké. A madarak éneke. Nem történhet meg, hogy ezek nélkül kelljen élni. Nem szabad megtörténnie. Azonban ott tartunk, hogy ezt már sokan nem értik, még többen félreértik. Pedig én nem a természet védelméről beszélek, hanem olyasmiről, aminek a hiánya a saját életemet tenné tönkre. A zöldek akkor kezdtek mozgolódni, amikor elképzelésük a jó emberi életről végérvényesen veszélybe került. Egyszerűen nem lehetett többé mással foglalkozni. A veszélyérzet és a spontán elégedetlenség mozgósító ereje azonban önmagában kevés, előbb-utóbb rá kellett mutatniuk a világban észlelt baj elhárításának a módjára is.