Eltagadott világ | Szabó Magda: Az ajtó / Spirit

Posted on 2020. szeptember 2. szerda Szerző:

0


Szeredás Emerenc (Hegyi Barbara)

Bedő J. István |

Nagy merészség kell ahhoz, hogy az ember Szabó Magdának ezt a nagyon sűrű művét többször is megnézze. Elsőre is megviseli, talán csak a negyedik-ötödik alkalom lehet, amikor már kívülről közelít hozzá. A Spirit Színház néhány perccel a járvány második hulláma előtt tartotta Az ajtó századik előadását. Csökkent számú, részben maszkos közönség előtt, de nagy sikerrel.

Az író-professzor házaspár története az új lakással, az öreg (de kortalan), rideg, acélkemény, távolságtartó söprögetővel – utóbb bejárónővel – immár a világirodalom része. Szeredás Emerenc a megírás óta eltelt több mint három évtizedben ezrek és tízezrek ismerőse lett. A novellafüzér-szerű regényt mégis csupán tizenöt éve merték először színpadra átszabni. Annál is nagyobb merészség az átdolgozóé: mit lehet elhagyni a mondanivaló csonkulása nélkül.

A Spirit Színház számára ezt a műtétet a könyv szövege alapján Deres Péter végezte el, és nem is véletlen, hogy őt veszem előre. A kiemelt jelenetek és az eredeti elbeszélő formából ismét párbeszéddé alakított részletek beledolgozásával sikerült a töredékekből sokjelenetes, feszültséget hordozó színpadi drámát teremtenie. Hiszen a nagyszínházi verziókhoz képest most összesen csupán négyen vannak jelen, az írónő (itt Molnár Anna névvel), a férje, Emerenc meg a minden lében kanál szomszédasszony, Sutu.

Sutu locsogása egy darabig idegesítő, míg meg nem érezzük, hogy az őt alakító Nagy Enikő a „minden hírek hordozója”, s nélküle nem azonosíthatnánk a kort, nem tudnánk meg a fontos eseményeket, melyek az írónő és betegeskedő férje környezetében történnek. Nagy Enikő szövegben és gesztusaiban is a sűrű, érzelmi kilengéseket nem tűrő racionalitás – kicsit tükörképe, növendéke is Emerencnek.

Egy kis pihenés. Molnár Anna (Nagyváradi Erzsébet) és Sutu (Nagy Enikő)

Szeredás Emerenc önmagában is mitikus figura: senkihez és semmihez nem fogható. Hegyi Barbara olyan, mint valami élő köszörűkő. Karcos mondatai, mozdulatai valami nem erről a világról való etikát hordoznak. Ahogy nem felel a kérdésre, csak a hagymavágás ritmusának megváltoztatásával jelzi, hogy figyelt, de fölösleges beszélni. Ahogy a visszaköszönést elvárja. Ahogy asszonnyal nem, csak a férfival hajlandó tárgyalni. Ahogy erőszakosan megitatja az éppen összeomlott írónőt. És ahogy fejére rántja a lepedőt a kórházi ágyon, hogy kizárja minimálisra szűkült világából az írónőt, akinek szeretetében csalatkozott. Mert kevéssel előbb még ellágyult, Annának kézcsókkal köszönte meg, hogy gondoskodik a macskáiról, az otthonáról – amelynek nyomorúságát mérhetetlenül szégyelli.

Emerenc végre elmeséli a múltját

Nagyváradi Erzsébet külsejével az érett, boldog asszonyt, Szabó Magda ötvenes évek végi alakját idézi, délcegen, kontyosan, a háttérben szerelmetes Szobotka Tiborjával. Nagyváradit szinte végig Emerenc tükrében, szemszögéből látjuk, még amikor dolgozik is, ír, külföldre utazni készül. (Istenem, a hatvanas évek elejének szívet és torkot szorongató, minimálzsebpénzes külföldjárásai, amiből aztán a Zeusz küszöbén született!) Ebben az előadásban az összecsapásaik a legnagyszerűbbek. A szellem világában élő, iskolázott írónő, aki maga is tanár, a való életet tanulja meg a sokáig hallgatag Emerenctől, később fölösleges érzelemnyilvánítások nélküli, s épp ettől felkavaró, hatalmas monológjaitól.

A professzor férjnek kevés megszólalás jut ebben történetben. Perjés János hagyja érvényesülni a többieket, legtöbbször éppen csak jelen van – habár a néző a betegeskedő férjet talán elesettebbnek, véznábbnak gondolná. De ellensúlynak ebben a nő-darabban ennél nem is kell több.

A professzor gyengélkedik (Perjés János)

Mindazért, amit láttam és leírtam, Czeizel Gábor rendezését kell megdicsérni, mert a Spirit nem kimondottan előnyös terét elfordította, így a több helyszín a terem hosszanti oldalán egymás mellé került. Ez teret adott a mozgásnak, a gyorsöltözéseknek, vagyis majdnem minimumra lehetett csökkenteni színváltozások idejét. De ez csak technika – sokkal fontosabb a feszes előadás, ami a kevés szereplő és a nagyon tömörített cselekmény ellenére teljes és torokszorító élményt nyújt.

A 100. után sokára, csak jövő tavasztól lesz lehetőség újra látni az előadást. De érdemes felírni a naptárba.

Fotók: Spirit Színház

Részletek a további előadásokról itt