Szeretettel nézni farkasszemet a sorssal | Münz András: Nélküled, Veled

Bíró Zoltán István |

Egy átkozott háború – melyik nem átkozott? – elvitte a frontra, a Don-kanyarba az apát, egyéves volt akkor a szerző, Münz András, mondhatni, nem is látta. Félannyi idős sem volt ő, mint a kötet írója most, és elveszett örökre: évekig várta vissza. Mikor írni, olvasni még nem tudott, az apja nevét már meg tudta különböztetni a szövegekben.

„Apa” – így, mindig nagy A-val –, a Nélküled, Veled levélregény minden sora neki íródott. Hónapról hónapra haladva esztendőn át beszámol neki a máról: a regényben mintegy mögötte az apja, fel-felbukkan a fia, ott a nagyapa, Mamika, Anya – sőt, időként egy-egy lépcsőn kapkodva átugorva a fokokat, elrohan saját maga mellett fiatalabb önmaga.

Hihetnénk, hogy az öregedéssel, az elfogyó élettel való szembenézés keserű és lehangoló olvasmány – „mondjátok egy előnyét az öregedésnek” –, de nem az.

Ez a könyv édesen szomorú, olyan, mint jófajta érett bor, ami csak annyira savanykás, hogy íze legyen, mert a túl cukros émelyítő az igaz borkedvelőknek. Csak semmi líra: az öreg csontot a buszon, egy hölgy mellett ülve éri a mobilhívás, melyben a főorvos úr elháríthatatlan kitartással érdeklődik, hogy pontosan hol is viszket? Ott? És a teli busz kezd el vakarózni, ismeri fel magán minden hallgatózó a tüneteket, s várja szerzőnknek a vonal másik végén suttogva nem hallható, csak ordítva érthető válaszát. Igen, igen, ott!

A levélregény a kattintós, ordító címek korában pontosan arról szól, ami a címe: vele lenni és nélküle az elveszett és azóta fájóan hiányzó apának. Beszámolni mindarról, amiről lemaradt. Elmesélni a tévét – áldás és átok, képzeld el egy otthoni mozinak, Apa –; meg a fehér köpenyes effektusnak betudott vérnyomás-emelkedést, melynek elbeszéléstől lilulni kezd az említett fehér köpenyesek feje – Jó ég, Apa, lehet, hogy fertőző vérnyomásom van?

Megy a civódás a korral (az életkorral alapvetően, de a korszak „kor”-ral is), a feltámadó szívtáji bizsergéssel, mikor a vonzó nő (mit nő: nők, szépen sorban, valamennyien, persze csak úgy, lelkileg) megnéz, megölel, kétoldalt csókol – de hamar kiderül, búcsúcsók ez, sőt inkább szeretetpuszi. Már amikor legalább odáig eljutunk.

Közben persze Münz András ismeretterjesztő kedvének köszönhetően mindenféle fontos és kevésbé fontos dolgot megtudunk, többek közt kiderül, ki az, mi az a kis meténg, aki-ami annyira jelentéktelen, hogy észre sem vehető, számon nem tartják, ezernyi jelentéktelen neve van. De belőle készül a Cavinton, ami segít a memóriának, sőt kiválóan alkalmas a… Mire is?

• Olvass bele!

Apa írógépe maradt csak meg tárgyi emléknek, de azt a nehéz évek idején eladta, mert szó szerint kenyérre kellett. Aztán a kevésbé terhes esztendők alatt megvette az ugyanolyan Mercedes Primát, de hiába, a fia nemigen értette, miért is kellene lelkesedni…

Mint a zenekari kíséret nélküli gordonka, szól a melankólia, hogy Apa, emlékszel, Apa?, s rettenetes!, érthetetlen, miért romlik el a kazán a házban, hiszen a szelepek épek, csakis a régi vezetékkel lehet a baj!

Holott ami a régi szelepeket-vezetékeket illeti: Ne guggoljon! – mondja a velekorú doktor, és bólogat a tízessel fiatalabb asszisztensnő is. Enni, inni, szeretni fontos, meg az oxigén is, de guggolás nélkül meg lehet lenni.

Kényelmesen ül? Ültem én valaha is kényelmesen? – gondol bele a levélregény írója. De rögvest eszébe jut Fred, a béka, akit kis gazdája három és fél évesen mentett ki a vécékagylóból, s a brekus most ünnepelte a negyvenedik születésnapját. Vagy ott van példának az amerikai Charles Osborn, aki egy rossz emeléstől megsérülve csuklani kezdett. S mivel szegénynek a túlzott terheléstől az érintett agyi területe megsérült, egészen 97 éves koráig folyamatosan csuklott: de ez nem szegte kedvét, hukk-hukk, kétszer is nősült, gyermekeket nemzett.

Élünk, álmaink házában, álmaink lányaival, asszonyaival, a félreértettekkel, a megértettekkel, ott van Mamika, Anya és Apa, mindörökké.

Münz András: Nélküled, Veled
Napkút próza sorozat
Napkút Kiadó, Budapest, 2020
196 oldal oldal, teljes bolti ár 2490 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 1990 Ft
ISBN 978 963 263 9451

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A szerző az öregedésről mesél apjának, akinek nem adatott meg az öregkor. Harminckét évesen halt meg, a frontra került 1942-ben, és osztozva sokak sorsában, nem tért haza. Fia egyéves volt akkor, emléke csupán annyi, amennyit hallhatott róla. Levelek kelnek útra, bennük egy mostani év, tizenkét hónap történései, naplószerűen, vissza-visszakalandozva korábbi évekre, tudósítva őt az itt maradottakról, életükről, nélküle.
A jelenben pedig főként a lopakodó öregség kóstolgatott tüneteiről számol be, ősze tavaszáról, korántsem nekikeseredve, sokkal inkább iróniával-öniróniával, mosollyal, humorral. Üzleti titokként kezeli korát, megdicsőül a traumatológián, eltűnési viszketegség gyötri, meghódít egy svéd szépségkirálynőt, összeköltözteti egykorvolt szerelmeit. Udvarolgat, korhatár nélkül.
Eközben folyvást bújócskáznak vele a nevek (ők győznek), szüntelenül keresi apját, összekacsint vele, amikor megleli, kérdez tőle és magyaráz neki, eligazítja őt a mai életben, álmodja, hiszi erősnek, képzeli, vágyja dacosnak, látja megtörtnek. Siratja. Öleli: „Bárcsak mondhattad volna: Vigyázz magadra, kisfiam! És bárcsak mondhattam volna, sokkal-sokkal később: Vigyázz magadra, Apa!”