Tudományosan vagy személyesen? | Győrffy Iván: Képpé vált gondolat

Posted on 2020. április 26. vasárnap Szerző:

0


Erdélyi Z. Ágnes |

Talányos, túl általános, nem is igazán világos Győrffy Iván kötetének címe, a Képpé vált gondolat. Hiszen valójában minden film képpé vált gondolat! Persze hogy milyen – tartalmas vagy izgalmas, merész vagy sekélyes, érzelmes vagy durva volt a gondolat, és milyen lett a belőle alkotott kép –, az számtalan variációt eredmé-nyezhet, valójában az egész, 125 éves filmtörténetet. A szerző most kortárs magyar és világfilmekről írott elemzéseit formálta kötetté. 

Előző, ugyancsak filmelemzéseket sorakoztató válogatása (Az élet kísértése, 2017) után jó lett volna valami hasonlóan frappáns cím. Annál inkább felkelti a figyelmet, ha a szerző évtizedes munkásságára tekintünk. Nyugodtan elmondhatjuk, Győrffy Iván mindent látott, mindent olvasott, és mindent tud. Nagyon – bosszantóan! – tájékozott. Egészen rendkívüli a filmismerete. Nem csak abban járatos tökéletesen, amiről éppen ír, hanem természetesen látta a rendező korábbi filmjeit, esetleg ifjúkori zsengéit is, és még azt is tudja, hogy mi volt a koprodukciós partner kívánsága, hogy az egyik képen a rendező unokája játszadozik, vagy hogy mi volt az, ami végül be sem került a filmbe vagy a forgatókönyvbe. (Ezzel együtt csodálkozom azon, hogy miközben minden film mellett hivatkozások és hasonló témájú, feldolgozású filmek sora helyezi el az adott művet a filmtörténetben, Vranik Roland Az állampolgár című filmjénél nem kerül szóba Rainer Werner Fassbinder A félelem megeszi a lelket című, a témában alapműnek számító 1973-as filmje.)

Nem könnyű közös gondolat alá rendezni ekkora sokféleséget. Magyar filmeket, kelet-európai önképeket, a Coen fivéreket és Amerikát, vígjátékokat és az Egyesült Királyság egyre figyelemre méltóbb alkotásait. A rendező elv egyértelmű: Győrffy mit látott és miről írt kritikát, elemzést, esszét a Mozgó Világba, továbbra is főként – mint előző kötetében – 2000 után.

Minden kritikusnak szíve joga ez a fajta rendező elv, ha együtt szeretné látni két évtized írásait. Egybegyűjtve, egymás mellett ezek néha másként szólalnak meg, mint egy folyóirat oldalain, más stílusok, más témák, más elemzések társaságában. Ám mégis furcsa Vígjátékok és vígdrámák cím alatt egy fejezetbe erőltetve látni olyanokat, mint Megdönteni Hajnal Tímeát (Herczeg Attila), VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (Reisz Gábor), Testről és lélekről (Enyedi Ildikó). Különösen, hogy ez a szerzői rugalmasság menten eltűnik, mihelyt, mondjuk Steven Spielberg Ryan közlegényét vagy Christopher Nolan Dunkirkjét kell egymás mellé helyezni. A két film elkészítése között majdnem húsz év a különbség, talán nem kell magyarázni, mennyi minden történt ez idő alatt a filmművészetben, és mennyire volt úttörő a maga nemében Spielberg filmjének első húsz perce is. Kár lenézően beszélni a rendezőről – bár ez filmkritikusi körökben egyre terjedő divat.

Ugyanilyen a dráma és vígjáték indokolatlan szembeállítása Colin Firth és A király beszéde kapcsán: „Colin Firth az idétlen, ám szeretetre méltó romantikus figurák után – színészi pályáján ezek vannak többségben – itt olyan főszerepet kap, amelyben teljes skálán megmutathatja drámai kvalitásait.” (238. old.) Nos, a sztárok már csak ilyenek: vígjátékban és drámában egyaránt kivételeset tudnak nyújtani. Holott Győrffy maga sem veti meg az érzelmességet, példa erre, hogy a Churchill-film, A legsötétebb óra csúcs-giccsjelenetét, a metróba leereszkedő miniszterelnök és a nép beszélgetését mindössze „elhibázott”-nak ítéli meg, „a filmnyelvi invenciókat messziről elkerülő filmet” mégis magasra pontozza.

Ha viszont a Brit Birodalomnál tartunk: nagyon szellemesnek tartom a brit filmeket csokorba gyűjtő fejezetet. Valóban egyre több az olyan kitűnő film, amelyekből egyre jobban megismerjük a szigetország történelmét, hagyományait, gondolkodásvilágát. Ha majd ledőlnek a korlátok a filmek és sorozatok között, érdemes lenne ide venni A korona című, rendkívül igényes sorozatot is. Ugyancsak rendkívül szellemes összehasonlítani a korabeli sajtó reakcióját Sisi és Diana hercegnő halála után, megidézve magát Ady Endrét is.

Üdítő, hogy a filmkritikus nem szakbarbár, tud kitekinteni a történelemre, a filmen kívüli világra. Ráadásul nem felszínesen, hanem tudós alapossággal, szép, míves stílusban. Igazán jó érzés ilyen igazi, régimódi filmkritikát olvasni, amelyben a szerző nem a saját jópofaságát szeretné a nyilvánosság elé tárni, hanem tárgyilagosan végigvezeti olvasóját a kiválasztott film erényein és hibáin.

Tetszik az is, hogy a magyar filmek elemzésénél nem mulasztja el megemlíteni, a filmfinanszírozási rendszer melyik állomásakor készültek. Ha ez most nem is tűnik annyira fontosnak, később jelentős filmtörténeti szempont lesz. Ezzel együtt a könyv nem könnyű olvasmány, a tudományos stílus gyakran maga alá gyűri az olvashatóságot: „Az irónia mindig éles fegyver volt a rendező és az igényeivel szimbiotikus azonosulásra képes vágó kezében, és most még élesebbre fenték, elhagyva a sokszoros kultúrtörténeti utalások és szimbólumok tompítását.” (144. old.)

Apropó idézet: a kötet gondos filmográfiával és filmmutatóval dolgozik. Nem lehetett volna ezt kiterjeszteni a jegyzetelésre is? Nekem hiányzik az idézetek forrásának megjelölése, mint ahogy az is, hogy ha Jancsó Miklós klasszikus filmcímét vesszük kritikánk címéül – Magánbűnök, közerkölcsök – legalább utaljunk az írásban arra, hogy tőle kölcsönöztük.

Győrffy Iván: Képpé vált gondolat – Kortárs magyar és világfilmek
Gondolat Kiadó, Budapest, 2019
340 oldal, teljes bolti ár 3400 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2720 Ft
ISBN 978 963 693 9502

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege (részlet)

A 21. század első évtizedeiben sok olyan mozgóképes alkotás született, amely kiválóan szemléltet fontos kulturális jelenségeket, társadalmi problémákat vagy emberi élethelyzeteket, elmúlt, mégis velünk élő történelmi korszakokat. Ez a könyv közülük mutat be 65 hazai és külföldi játékfilmet. Ha egyik vagy másik nem is nyűgöz le bennünket, az ötlet, amelyet kibontani igyekeznek, a stílus vagy a műfaj, amellyel a maguk módján eljátszanak – érdemes az elemzésre.
Győrffy Iván a korábban folyóiratokban megjelent kritikáit, esszéit öt új írással egészítette ki.