Táncoló lábak vagy csikorgó fogak? | Jonathan Wilson: A Barcelona-örökség

Posted on 2020. április 4. szombat Szerző:

0


Pál Attila |

Már a cím is elgondolkodtató. A lényeg ugyanis a hosszú cím utolsó része: „harc a futball lelkéért”. A labdarúgás eredetileg csak játék volt. Célja a szórakoztatás, kezdetben azé, aki űzi, később pedig azé is, aki nézi. Elég, ha azt az önfeledt, gyermeki örömet látjuk, amikor kergetik, dobják, rúgják a labdát, akár céllal, akár anélkül. Valójában innen közelíthető meg a futball lelke.

Persze, nem lenne ember az ember, ha nem alakított volna ki ebből is versengést. Kezdetben a különbnek lenni hiúsága, majd a másik legyőzése, a díjak és végül a pénz, az egyre több pénz lett a fő hajtóerő, ami mára teljesen átalakította ezt a „lelket”. Nem lett sötétebb, csak sokféle árnyalatú. Mint minden emberi tevékenységé.

A könyv címében jelzett „harc” gyökerét is a versengésben kell keresnünk. Attól kezdve ugyanis, hogy a játék végkimenetelének tétje van (győztest és vesztest hirdetnek), megváltozik a játékosok hozzáállása. Az ügyesebb, erősebb, gyorsabb érvényre akarja juttatni jobb képességeit, míg ellenfele igyekszik eltüntetni vagy legalábbis kevésbé láthatóvá tenni a különbséget. És ezért a célért általában kész feláldozni a játék örömét is, gürcöléssé silányítva a szórakozást.

Jonathan Wilson is ebből az alaptételből indul ki: az egyik tetszetősen, szórakoztatóan (s persze eredményesen) játszani akar, cselekkel, trükkökkel, ötletes passzokkal színezi támadásait, olykor még a védekezést is. A másik inkább csak arra tör, hogy elrontsa ellenfele játékát – no meg a nézők szórakozását. A neves brit sportújságíró, futballszakíró a mai labdarúgás stílusharcának gyökereit kiásva jut el a hetvenes évek holland stílusforradalmától, a totális futballtól az ugyancsak totális tiki-takáig, sőt annál is tovább.

A szerző tökéletes pályaívet rajzol fel néhány meghatározó klub, elsősorban az Ajax Amsterdam, az FC Barcelona és a Real Madrid utóbbi harminc évén, valamint néhány korszakformáló egyéniség karrierjén, sorsán, egymáshoz fűződő viszonyán keresztül. A holland és a katalán klub közös sajátsága, hogy a legtöbb nyugati sztárcsapattal ellentétben nagy mértékben és büszkén építenek saját utánpótlásukra. Nem is alaptalanul, hiszen az Ajax és a Barcelona akadémiája is világnagyságok sorát nevelte ki az elmúlt évtizedekben. A futball lelke – legalábbis e két klub esetében – innen is táplálkozik, az összetartozás, a klubhűség nem kis mentális erőt adhat nehéz helyzetekben. Ugyanakkor az összevásárolt sztárokkal teletűzdelt csapatok (mint például a „galaktikus” Real Madrid) szintén képesek fantasztikus eredményekre és játékra, csakhogy ott éppen a játékosok kiváló képességeire alapoznak.

Wilson mindezek mellett beengedi olvasóját a taktikacsinálás boszorkánykonyhájába is. Rámutat, egy-egy újításnak mikor és mi volt a fő mozgatórugója, hogyan lehet átalakítani az új edző elképzelései szerint egy csapat korábbi stílusát. Megtudjuk azt is, milyen egyéni ambíciók, milyen sikerek, kudarcok, barátságok és sértődések alakítják olykor még a legnagyobb csapatok játékát, eredményeit.

Noha Guardiola és Mourinho neve ordít a címlapról, a könyv legalább annyira szól valaki másról is, aki döntő befolyást gyakorolt mind az Ajax, mind a holland válogatott és Barça történetére, eredményeire, még akkor is, amikor hivatalos szálak már rég nem kötötték az adott csapathoz. Ő nem más, mint Johan Cruyff, a letámadásra és labdabirtoklásra épülő mai stílus építőmestere. A hetvenes évek holland legendája a maga korában a világ egyik legjobb, legképzettebb irányítója volt – de még az sem túlzás, hogy „a legjobb”. Rinus Michels tanítványaként tovább fejlesztette az úgynevezett totális futball koncepcióját, alapvetően a támadást, a gólszerzésre törekvést helyezve előtérbe, szemben a védekezés prioritását hirdető, a rombolás mellett az ellentámadásokra építő stílussal. Kezdettől e két törekvés határozza meg alapvetően a labdarúgás képét, de tudatos taktikai variánsként a betonvédekezés a catenaccióval – amelyet az argentin mester, Helenio Herrera alakított ki a milánói Internazionalénál – indult hódító útjára a hatvanas években. E két erő – a játszani vagy gürcölni – harcol évtizedek óta a futball lelkéért.

Wilson igyekszik tárgyilagosan szemlélni a két stílus harcát, de azért szimpátiája érezhetően ahhoz a stílushoz húz, amelyik a futball szépségét, a gólra törő támadójátékot, az egyéni csillogást nemcsak elfogadja, hanem arra épít is. Ettől függetlenül részletesen bemutatja a másik oldal erényeit és eredményeit is.

Természetesen nem szorulhatnak háttérbe a legnagyobb európai klubok játékát, stílusát, teljesítményét az utóbbi négy-öt évtizedben alapvetően meghatározó labdarúgók, edzők, klubvezetők barátságai és ellenségeskedései sem. Olyan kérdések kerülnek felszínre (a mai elüzletiesedett világban ezeket gyakran anakronisztikusnak nevezik), mint hogy kinek mit jelentett a Barcelonához, a Real Madridhoz vagy éppen valamelyik manchesteri klubhoz tartozás. Vagy mennyire hatotta át személyiségüket, munkájukat a klub hagyományos szellemisége, s miként igyekeztek azt megőrizni, vagy alakítani. Nem hagyhatók figyelmen kívül a személyes rokonszenvek és ellentétek sem, hiszen ezek olykor befolyásol(hat)ják akár egy-egy mérkőzés végeredményét is. Olyan egyéniségekről kap szemléletes portrét az olvasó – a már említettek mellett mellett Louis van Gaal és Ronald Koeman –, akik ugyancsak jelentős szerepet játszottak az európai labdarúgás, ezen belül három klub (Ajax, Barcelona, Real Madrid) történetének, erőviszonyainak alakulásában.

Jonathan Wilson elkényezteti a futball szerelmeseit. Tényekkel, sztorikkal, adatokkal teletűzdelt, mégis olvasmányos, sőt helyenként izgalmas könyvet ad a kezü(n)kbe, amely a kulisszák mögé kukucskálás mellett többé-kevésbé bevezet a futball elméletébe is azzal, ahogy bemutatja a különböző edzők taktikai elgondolásait.

Jonathan Wilson

Jonathan Wilson: A Barcelona-örökség,
avagy Guardiola, Mourinho és a harc a futball lelkéért 

Fordította: Bertalan György
Jaffa Kiadó, Budapest, 2019
452 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 3199 Ft,
ISBN 978 963 475 2097

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege (részlet)

Manchester, 2018: Pep Guardiola és José Mourinho a 175. manchesteri derbire készül. A feszültség kézzelfogható, és a tét sem lebecsülendő: csapataik az angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League első két helyén állnak, ám kettejük párharcából csak egyikük kerülhet ki győztesen. A mérkőzés egy újabb fejezete annak a vég nélküli, egész Európát átívelő rivalizálásnak, amelynek állomásait trófeák és kölcsönös sértegetések övezik, és amely csaknem huszonöt évvel korábban barátságként kezdődött…
Jonathan Wilson alapos kutatómunkára támaszkodó, lebilincselően izgalmas könyve elsősorban a taktikáról szól, bemutatva, miként kovácsolta egységes szemléletté Cruyff és követőtábora a modern labdarúgás alapelveit. Az olvasó azonban nem csupán egyszerű taktikai útmutatót vehet a kezébe, hiszen a szerző különleges emberi sorsokat követ nyomon, és olyan edzői nagyságokat mutat be, akik Barcelonából indulva váltak a futballt átformáló forradalom főszereplőivé. Ez a könyv róluk, barátságukról, rivalizálásukról és adott esetben drámai bukásukról is szól.