Jonathan Wilson: A Barcelona-örökség (részlet)

Posted on 2020. április 4. szombat Szerző:

0


Első fejezet | Nemes hagyományok

A nagy embereknek ritkán jut osztályrészül olyan végjáték, melyet megérdemelnének. Többek között a futballedzők pályafutása is rendszerint egy nagy kudarccal ér véget. Johan Cruyff távozása a Barcelonából hasonlóan dicstelenre sikeredett: biztonsági őrök vezették ki az edzőpályáról egy viharos szezon végén, melynek során a csapat a harmadik helyen végzett az edző és a klubelnök között dúló polgárháború közepette. Cruyff ekkor 49 éves volt, de soha többé nem vállalt edzői munkát: alig 11 évig tartó karrierje során mindössze két klubot irányított. Az edzőket azonban nem az utolsó idényeik, hanem örökségük alapján ítélik meg. Cruyff húsz évvel később bekövetkezett halála idejére odáig jutott, hogy elképzelései talán minden más gondolkodónál nagyobb hatást gyakoroltak a világ futballjára. Ekkor legalább két élcsapat egyértelműen az ő filozófiájára épített, befolyása azonban ennél jóval szélesebb körben érzékelhető volt.

És mégis: amikor nyolc évad után távozni kényszerült a Barcelonától, senki nem lepődött meg, sőt a szurkolók jelentős része is úgy vélte, helyes döntés született.
1996. május 18-án, a bajnokság utolsó, Celta Vigo ellen vívott hazai meccse előtt egy nappal a vezetőedzőt, Joan Gaspart a Barcelona alelnöke kereste fel az edzőpályán. Ekkor már mindenki tudta, mi a látogatás célja. Legalább egy hete – mások szerint már jóval régebb óta – elkerülhetetlenül közeledett a vég.

A gondok voltaképpen két évvel korábban, Athénban váltak kézzelfoghatóvá, amikor a Barcelona 4–0-ás vereséget szenvedett a Fabio Capello vezénylete alatt álló AC Milantól a Bajnokok Ligája döntőjében. Az ezt megelőző négy év négy spanyol bajnoki címet hozott a Barçának, és a klub ez idő alatt szerezte meg első győzelmét a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK) is, ám az úgy nevezett Álomcsapat sikerkorszaka véget ért. Talán mindez elkerülhetetlen volt – hisz egyetlen csapat, még a legjobb sem maradhat örökké a csúcson –, ám Cruyff mintha szabályosan kivégezte volna első nagy együttesét.

Az edző már a stadionból a szálloda felé tartó buszúton több játékossal közölte, hogy megválik tőlük. Gyökeres átalakításba fogott, megint olyan jövés-menés kezdődött, mely a kinevezése utáni első éveit jellemezte. A kapus Andoni Zubizarreta, az irányító Michael Laudrup, a támadó középpályás Ion Andoni Goikoetxea, valamint Julio Salinas középcsatár többé egy percet sem játszott a klubban. Romáriót januárban adták el. Eusebio Sacristán, Hriszto Sztoicskov, Ronald Koeman és Txiki Begiristain a következő nyáron távozott. Ez idő tájt a Barcelona már messze járt a bajnoki elsőségtől: negyedik lett, kilenc ponttal lemaradva a Real Madrid mögött.

Az újonnan igazolt játékosok – Gică Popescu, Robert Prosinecki és Gheorghe Hagi – nehezen tudtak beilleszkedni a csapatba. Az 1995–1996-os szezon csalódások egész sorozatát hozta. Április 10-én a Barça kikapott az Atléticótól a Király-kupa döntőjében. Hat nappal később a Bayern München 2–1-re nyert a Camp Nouban, így 4–3-as összesítéssel a német csapat jutott tovább az UEFA-kupa elődöntőjéből. Újra meg újra szárnyra kapott a pletyka, hogy útilaput kötnek Cruyff talpára, és utódja az angol válogatott egykori edzője, Bobby Robson lesz. Ám a holland szakember folytatta munkáját, néhány héttel a szezon zárása előtt rávette a középpályás Luis Enriquét, hogy Madridból szerződjön a Barçába.

Mindezek ellenére május közepén már mindenki biztosra vette Cruyff távozását. A hónap közepén a Diario Sport Az elnökség újabb támadása Cruyff ellen címmel jelentetett meg cikket.

A lap szerint a klub elnöke, Josep Lluís Núñez úgy vélte, a csapatot sújtó sorozatos sérülések Cruyff edzésmódszereire vezethetők vissza. Az összeállítást jegyző újságíró szerint az elnökség a heti edzésterv átalakítására készült: terveik szerint a játékosok egy erőnléti edzővel tréningeznének, mielőtt Cruyff fogja munkára őket. Ez a lépés egyértelműen a vezetőedző befolyásának csökkentését szolgálta volna. Cruyff elégedetlensége nyilvánvaló volt. „Johan Cruyff kezd kifáradni – írták a Mundo Deportivo című lapban. – A holland szakember csak a bajnokság lezárulta után kívánt reagálni az elnökség terveire, ám érezhetően kezdi elveszíteni a türelmét. Tegnap összeszedetten és higgadtan nyilatkozott a média képviselőinek, de láthatóan próbálta visszafogni magát. Az első négy-öt kérdésre adott válaszából leszűrhető volt, hogy Johan zaklatott, feszült, sőt kifejezetten dühösnek tűnt.”

Cruyff eközben azzal vádolta a klub vezetőségét, hogy átaludta az átigazolási időszakot. Tajtékzott amiatt, hogy a Bordeaux-tól távozó Zinédine Zidane a Barça helyett a Juventushoz szerződött. „Olaszországba megy, nem? – tette fel a költői kérdést az edző. – Pedig én már januárban megegyeztem vele.” A Barcelonának aznap este kellett lejátszania az Espanyol elleni mérkőzés utolsó 82 percét, mivel az azt megelőző szombaton óriási felhőszakadás vetett véget idő előtt a találkozónak.

Ekkor még három forduló volt hátra a bajnokságból. „Ma este nagy derbire kerül sor a Sarrià Stadionban – írta tudósításában Josep Casanovas –, ám a meccs kezdetéig mindenki a Cruyff és Núñez közti kutya-macska párharcra figyel. Ez az értelmetlen háborúskodás rengeteg kárt okoz a klubnak. Kellemetlen látványosság, mely elbizonytalanítja a játékosokat és feldühíti a szurkolókat.”

A paprikás hangulatú mérkőzésen Luís Figo és Guillermo Amor kiállítása után 1–1-es végeredmény született. Ezzel minden remény elszállt: a Barça már nem érhette utol a tabella élén álló Atléticót. Másnap már mindenki tényként kezelte a régóta rebesgetett hírt. „Ki fogják rúgni” – olvashattuk öles betűkkel a Diario Sport címlapján. A cikkben így fogalmaztak: „Úgy tűnt, élethosszig tart Núñez és Cruyff házassága, ám az európai porondon mutatott gyenge szereplés megpecsételte az idilli párkapcsolat sorsát.” A szurkolók nagy többsége is gyökeres változásokat sürgetett. Az újság által megkérdezettek 83,6%-a érezte úgy, hogy Cruyff és Núñez között végérvényesen megromlott a viszony, 79%-uk azt is állította, hogy mindez hatással van a csapat teljesítményére. Sokan közülük Cruyffot tették felelőssé. Mindössze 21,4% állította, hogy az edző helyes úton járt, míg 60% szerint egyik fél sem tette megfelelően a dolgát.

A Mundo Deportivo első oldalán a szalagcím egyetlen szóból állt: FIN. „A film a végéhez közeledik – jelentette ki a vezércikk. – Elkészült az utolsó jelenet is, és a forgatókönyvírók drámai végjátékban oszlatták el a bizonytalanság ködét. Núñez elkaszálta Cruyffot. Az edző nem folytathatja a Barcelonánál (…) már lázasan folyik az utód felkutatása. Cruyff nem érti, miért ajánlották fel neki a folytatás lehetőségét két héttel korábban, ha most mindenáron szabadulnának tőle. Igaz, hivatalosan még semmit nem közöltek vele. A Barcelona szurkolói is döbbenten állnak a fényes sikereket és óriási kudarcokat is magában foglaló időszak végén, aggódva kémlelik a bizonytalan jövőt.” Ekkor már csak egyetlen kérdés volt tisztázatlan: Cruyff távozásának módja. Ernesto Valverde, aki csatárként játszott az edző irányítása alatt, a következőket nyilatkozta: „Egy klub és egy város nagyszerűsége gyakran az apró részletekben rejlik. Mindazért a sok jóért, amit a Barcelonáért tett, és mivel a jó modor a megfelelő neveltetésből fakad, Johannak úgy kellene búcsút inteni, hogy legendaként, hősként távozhasson.”

Ám erről szó sem lehetett. Hálából kevés jutott, méltóságból egy szemernyi sem. Amikor Gaspart az öltözőben köszönni akart az edzőnek, ő csak annyit mondott: „Miért nyújtasz kezet nekem, Júdás?” Cruyff ezután azzal vádolta Núñezt, nincs mersze személyesen kirúgni őt. A játékosok a zárt ajtón keresztül is hallották az ordítozást. Egy szék is felborult. A vita kis híján tettlegességig fajult, majd Gaspart felszólította az edzőt, hogy hagyja el a Camp Nou területét, különben rendőröket hív. „Többé már nem tartozol ide” – zárta le a heves szóváltást.

És mégis, soha senki nem tartozott annyira egy klubhoz, amennyire Cruyff a Barçához. Nincs még egy csapat, melynek identitása ennyire köthető egyetlen személyhez. „Sajnálom, hogy nem búcsúzhattam el a szurkolóktól – nyilatkozta Cruyff. – Ha szükség lesz rám, visszatérek, de Núñezzal többé nem dolgozom együtt.”

Mint kiderült, Cruyff istenigazából sohasem távozott, de menesztése a megdöbbenés és ellenkezés hullámait váltotta ki mindenfelé. Ronald Koeman, aki ekkor már a Feyenoord csapatát erősítette, azt fejtegette, mekkora tiszteletlenség volt így megválni az edzőtől. Elmondta, nehezére esett végignézni, ahogy Cruyff-fal bántak, és nem értette, miért ingott meg benne a bizalmuk. Másnap Cruyff állandó asszisztense, Charly Rexach irányítása alatt az edző fia, a csatárposzton játszó Jordi Cruyff komoly szerepet játszott abban, hogy a Barça 3–2-es győzelmet aratott. Amikor a meccs lefújása előtt néhány perccel lecserélték, hatalmas tapsot kapott a nézőktől, akik azt skandálták: Cruyff sí, Núñez no!

Cruyff egy bizonytalankodó, önmagát kereső csapatot vett át, melyet a spanyol bajnokság meghatározó szereplőjévé emelt, miközben első BEK-győzelmét is megszerezte vele. Ám a legfontosabb mégis az, hogy egyéniséggel és stílussal vértezte fel a Barcelonát. Az általa alkalmazott taktika számtalan szakembert inspirált világszerte. Korábban nemigen lehetett edzői filozófiáról beszélni, Cruyff azonban újraértelmezte az edzői szerepet.

A csapatait lelkesítő tábornok helyett egy hitvallást hirdető látnok szerepét öltötte fel. A taktikai elgondolásoknak olyan spirituális vonatkozást adott, mely messze túlmutatott a játék közhelyszerű, szórakoztató jellegén. Nem sablont teremtett, hanem egyfajta törekvést, egy olyan, futballal kapcsolatos gondolkodásmódot, amely két évtizeden – vagy még hosszabb időn – át formálta a labdarúgást.

Jonathan Wilson

Fordította: Bertalan György

Jonathan Wilson: A Barcelona-örökség,
avagy Guardiola, Mourinho és a harc a futball lelkéért 

Fordította: Bertalan György
Jaffa Kiadó, Budapest, 2019