Margaret Atwood: MaddAddam (részlet)

Posted on 2020. február 24. hétfő Szerző:

0


Kötél

Annak az estének az eseményeiről, az eseményekről, amelyek újra szabadjára engedték az emberi gonoszságot a világban, Toby később két történetet mesélt. Az első történetet fennhangon mondta el Guvat Gyermekeinek, ez boldog véget ért, legalábbis amennyire ez lehetséges. A második, kizárólag saját használatra, már nem volt ilyen vidám. Részben a saját ostobaságáról szólt, a figyelme kudarcáról, de a gyorsaságról is. Minden olyan gyorsan történt. Fáradt volt, persze – nyilván lezuhant az adrenalinszintje. Végül is két napja talpon volt, rengeteg stressz érte, és alig evett.

Előző nap Rennel elhagyták a biztonságot nyújtó MaddAddam-vályogház területét, ahol maroknyi túlélő talált menedékre az emberiséget elsöprő globális járvány elől. Ren legjobb barátnője, Amanda nyomát követték, és még épp időben bukkantak rá, mert a két painballos, akik addig Amandát használták, addigra már majdnem teljesen végeztek vele. Toby tisztában volt vele, milyenek ezek a férfiak: mielőtt Isten Kertésze lett, őt is majdnem megölte az egyik. Aki egynél többször túlélte a Painballt, annak már csak hüllőagya maradt. Szex, amíg az áldozatból már csak a kisujja körme van egyben: ez volt a módszerük, utána pedig vacsora lett az illetőből. A vesepecsenye volt a kedvencük.

Toby és Ren a bokrok között bújt meg, miközben a painballosok a görmenyen vitatkoztak, amit épp ettek, és hogy megtámadják-e a Guvatkákat, és hogy mit tegyenek ezután Amandával. Ren magánkívül volt a félelemtől; Toby reménykedett, hogy nem fog elájulni, de nem ért rá ezen aggódni, mert épp próbálta összeszedni a bátorságát a lövéshez. Melyiket puffantsa le előbb, a szakállasat vagy a rövid hajút? A másiknak vajon lesz ideje felkapni a sugárpisztolyt? Amanda nem fog tudni segíteni, de még elfutni sem: a nyaka köré kötelet erősítettek, a túlsó végét a szakállas lábához rögzítették. Egy rossz mozdulat, és Amanda halott.

Ekkor egy idegen férfi csoszogott elő a bokrok közül, napégette, csupa heg és meztelen, a kezében egy sugárpisztolyt szorongatott, és kis híja volt, hogy mindenkit lelőjön, akit lát, Amandát is beleértve. De Ren felsikított, és kirohant a tisztásra, és ez elegendő is volt ahhoz, hogy elterelje a figyelmet. Toby is kilépett, célra tartott puskával; Amanda kitépte magát a kötelékéből; a painballosokat pedig néhány ágyékrúgás és egy kő segítségével semlegesítették, azután pedig a saját kötelükkel kötözték meg őket, valamint a Toby által viselt, babarózsaszín, a MegÚJ Spából szerzett napvédő köntösből hasított csíkokkal.

Ren Amanda körül sürgölődött, aki potenciálisan sokkos állapotban is lehetett, valamint a hegekkel borított, meztelen férfi körül, akit Jimmynek szólított. Betakargatta a köntös foszlányaival, halkan beszélt hozzá – úgy tűnt, a férfi régen a pasija lehetett. Most, hogy a dolgok kissé rendeződtek, Toby úgy érezte, kiengedhet. Egy Kertész-légzőgyakorlat segítségével szedte össze magát, amit a közeli hullámok megnyugtató ritmusához igazított – liccs-loccs, liccs-loccs –, míg a szívverése végül a normálisra lassult. Azután főzött egy levest. És azután felkelt a hold.

A kelő hold azt jelezte, elkezdődött Isten Kertészeinek Szent Julianről és Minden Lelkekről elnevezett Ünnepe: Isten minden teremtmény iránt való gyengédségének és könyörületességének ünnepe. Ő a tenyerén tartja a világmindenséget, ahogy Norwich-i Szent Julian tanította nekünk misztikus látomása által oly sok évvel ezelőtt. Megbocsátást kell tanúsítanunk, szerető jóságot kell gyakorolnunk, a köröknek nem szabad megszakadniuk. A minden lélekbe minden beletartozik, nem számít, mit követtek el. Legalább holdkeltétől addig, amíg a hold lenyugszik.

Ha az embernek a Kertész Ádámok és Évák egyszer megtanítottak valamit, azt nem felejtette el. Toby azon a bizonyos éjszakán képtelen lett volna megölni a painballosokat – illetve hidegvérrel lemészárolni őket, hiszen addigra már egy fához kötözve ültek.

Amanda és Ren kötötték ki őket. Együtt jártak a Kertészek iskolájába, ahol sokat kézműveskedtek újrahasznosított anyagokból, így értettek a csomózáshoz. A két fickó úgy nézett ki, mint egy makramé.
Azon az áldott Szent Julian estéjén Toby félretette a fegyvereket – a saját ósdi puskáját, valamint a painballosok és Jimmy sugárpisztolyait. Azután a tündér keresztanyát játszotta, levest szedett mindenkinek, felosztotta a táplálékot, hogy mindenkinek jusson.

Nyilván megigézte önnön nemes lelkének és jóságának megmutatkozása. Mindenkit odaültetett a barátságos esti tűz köré, hogy együtt szürcsöljék a levest – még Amandát is, akit annyira traumatizáltak az események, hogy szinte kataton állapotban volt; még Jimmyt is, aki reszketett a láztól, és egy lángok között álló, halott nőhöz beszélt. Még a két painballost is: komolyan azt hitte, hogy ettől majd megtérnek, és ezentúl kisnyuszikat fognak ölelgetni? Kész csoda, hogy nem kezdett el prédikálni nekik, miközben kiosztotta a csontlevest. Tessék, ez a tiéd, tessék, ez a tiéd, tessék, ez pedig a tiéd! Vetkezzétek le a gyűlöletet és a gonoszságot! Lépjetek be a fény körébe!

De a gyűlölet és a gonoszság függőséget okoz. Rá lehet kattanni. Aki egyszer belekóstolt, remeg, amíg hozzá nem jut az újabb adaghoz.

Margaret Atwood

Miközben a levest ették, közeledő hangokat hallottak a parti menti fák közül. Guvat Gyermekei voltak azok, a Guvatkák – ez a különös, transzgenikus kvázi-emberfaj, akik a tengerparton éltek. Libasorban közeledtek a fák között, a kezükben fenyőgyanta fáklyákkal, és kristályos hangon énekeltek.
Toby eddig csak nappal látta őket, akkor is csak futólag. A hold és a fáklyák fényében ragyogva még gyönyörűbbek voltak. A bőrszínük sokféle volt, akadt köztük barna, sárga, fekete, fehér; ahogy a magasságuk is, de egytől egyig mind tökéletesek voltak.

A nők békésen mosolyogtak; a férfiak pedig lelkesen udvaroltak nekik, virágcsokrokat nyújtottak feléjük, meztelen testük mintha egy tizennégy éves kamasz képregény-fantáziájának megtestesülése lett volna, minden egyes izom és redő kidolgozottan csillogott. Ragyogó kék és természetellenesen nagy méretű péniszük ide-oda lengett, mint ahogy a barátságos kutyák csóválják a farkukat.

Fordította: Csonka Ágnes

Margaret Atwood: MaddAddam
(MaddAddam-trilógia 3.)

Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019