Greta Thunberg: Ég a házunk (részlet)

Posted on 2019. szeptember 29. vasárnap Szerző:

0


Tizennyolcadik jelenet | Egyenesbe jöttünk

Fél évvel azután, hogy Gretáról kimondták a diagnózist, az életünk megint viszonylag egyenesbe jött, napjaink kezdtek hasonlítani a közönséges hétköznapokhoz, és kezdtek kialakulni a rutinjaink. 2015 van, és Greta egy új iskolába került. Én alaposan kiürítéttem a naptáram, és takarékon dolgozom.
Beata negyedikes. Él-hal a zenéért és a táncért. Őrülten szereti az angol Little Mix nevű lányegyüttes dalait, és a szobáját teljesen kitapétázta az együttes tagjainak a fényképeivel. Mindenhonnan Perrie, Jade, Jesy és Leigh-Anne néz ránk. Beata zenei őstehetség.
Ha szükség van rá, két nap alatt meg tudok tanulni kívülről egy egész operaszerepet, és senkit sem ismerek, akinek jobb hallása lenne, mint nekem – kivéve Beatát.
A stockholmi Skanzenből közvetített Allsång műsorban, ahol részben a közönség is énekelhet, a legcsekélyebb lámpaláz és hiba nélkül állt ki élő adásban, több ezer ember előtt. Soha nem találkoztam senkivel, vagy nem hallottam senkiről, aki gyorsabban tanult volna meg egy zenedarabot vagy dalt, mint ő.
De míg az év azzal telik, hogy egyenesbe jöjjünk és Gretát ápolgassuk, Beata egyre gyakrabban kap dührohamot. Bár még csak tízéves, tombolása jóval túllépi a serdülőkori átlagos kitöréseket. Messze többről van szó, mint átlagos dühről és makacsságról. Az iskolában minden a legnagyobb rendben megy. De otthon összeomlik, nem működik. Egyszerűen nem bír velünk együtt lenni. Bármit teszünk, Svante vagy én, az zavarja. Talán azért van ez így, mert előttünk ellazulhat, nem kell tartania magát a társadalmi játékszabályokhoz. Rendkívül érzékennyé válik, és velünk szemben gyakran teljesen elveszíti a kontrollt, és ránk borítja minden dühét egy hang, íz, ruha vagy bármi miatt, ami túl sok, túl nehezen befogadható számára.
Beata nincs jól. Csak még nem értettük meg, hogy milyen szempontból. És azt sem értjük meg, hogy mennyire erőnk végén tartunk a harcunkban, hogy valahogy összehozzuk a hétköznapjainkat. És azt sem, hogy mit tehet a kimerültség az ember ítélőképességével.

Tizenkilencedik jelenet | Amikor beköltözött hozzánk a háború

Ősz van, és Európa átélte a második világháború óta a legnagyobb menekültáradatot. Bár ez egy átlagos ember számára, úgy általában, nem volt szörnyű, hacsak nem a Bevándorlási Hivatalban dolgozott az illető, vagy tűzoltó, aki kétnaponta száguldott eloltani a menekülttáborokban kitört tüzet.
Úgy gondoljuk; hogy a menekülthullámot a világ egyetlen társadalma sem tudja átvészelni anélkül, hogy a civil lakosság is ne gyürkőzne neki, hogy segítsen. Tehát, amit tudunk, azt megtesszük.
Beata és Greta még ennél is többet akarnak tenni, és azt javasolják, hogy ajánljuk fel az Ingarö szigetén lévő nyaralónkat, hogy ott lakhassanak menekültek. Így novemberben beköltözik oda egy család, és veszünk nekik buszbérletet és ellátjuk őket élelmiszerrel, hogy ott lakjanak, amíg folyik a menekültügyi eljárás. A hétvégéken szíriai ételeket eszünk a többi szomszéddal együtt, és képeket nézegetünk Damaszkuszról.
Greta csak megszagolja az ételt. A fazekak és tálak fölé hajol. Beata a kölcsönadott kanapén üldögél, szálegyenesen, ajkán mintaszerű mosoly. Hősiesen végigkóstolja a szír konyha fogásait. Svante és én igyekszünk jó vendégek lenni.
De még ha be is költözött hozzánk a háború, még ha a sicklai Refugees Welcome szervezet adományaiból új, Disney-mintás huzatok kerültek is az ágyunkra, maga a háború még mindig olyan messze van, hogy nem értjük. És bárhogy próbálkozunk is, még mindig irdatlan erőre van szükségünk ahhoz, hogy apró-apró lépésekkel valamit haladjunk előre a normális hétköznapok felé, így bármennyire is szeretnénk, semmi mást nem vagyunk képesek befogadni. Ehhez túlságosan fáradtak vagyunk.

Huszadik jelenet | A világ legrohadtabb anyukája

– Te rohadt ku…!
Beata fenn álla nappaliban az emeleten, kitépi a DVD-filmeket a könyvespolcról és hajigálja le a csigalépcsőn. Volt idő, amikor hosszú, komoly beszélgetéseket folytattunk az ilyen szavak jelentéséről, de ez már rég a múlté. Pippi és Madicken csak kibírja. Nem először történik meg velük, és egészen biztosan nem is utoljára.
– Mindig csak Gretával törődtök! Velem sosem! Gyűlöllek, anya! Te vagy az egész világon legrohadtabb anya, te francos fucking ku… – kiáltja, és Jasper Pingvin fejen talál engem. Ezt követi Rasmus, Harry Potter, Angelina Ballerina és további száz film.
Beata bevágja a szobája ajtaját, néhányszor teljes erejéből belerúg a falba, és újra elcsodálkozunk a kétrétegű gipszkartonok hihetetlen szilárdságán. A fal állja a rúgásokat, és a DVD-filmeket már úgyis agyonnyúztuk az évek során.
Mi is agyonnyúzottak vagyunk, de sajnos messze nem bírunk annyit, mint az emeleti hálószobák falai.
Én legalábbis nem.
Lényegesen nehezebb talpon maradni a második pofon után.
Most, hogy a másik lányunkra is sor került.
Még ha Greta összeomlása sürgősebb megoldást igényelt is, hiszen egyszerűen abbahagyta az evést; ez most teljesen más módon fájdalmas.
Greta esetében minden kilogrammról, percről, napokról, táblázatról és valamilyen rendszerről szólt. Minden szinte túlságosan is egyértelmű volt, és volt valamifajta megkönnyebbülés ebben a kockás rendezettségben.
Beata esetében minden csak zűrzavar, kényszer, dac és pánik.
Egyetlen közös vonás az időpont – mert ha csak a korukat nézzük, akkor mindkét robbanás pontosan ugyanakkor következett be: a serdülőkor előtti utolsó órában. Tíz-tizenegy éves korukban.

Huszonegyedik jelenet | Svante minden problémát megold, és Beatával Olaszországba utazik

Alig néhány hét múlva újra. darabokra hullnak a hétköznapjaink. Épp elkezdtem dolgozni a Stockholmi Városi Színháznál, és hamar térdre kényszerülök. Minden tartalékom kimerült, és az adrenalin sem elegendő, nem úgy, mint mikor Gretánál volt rá szükség.
Egyáltalán nem úgy.
– Minden rendbe fog jönni – mondja Svante, és úgy dönt, hogy megtöri a mintát, és elutazik Beatával, hogy kicsit többet legyenek együtt, nyugalom legyen körülöttük, és mindenfélét csináljanak, amit utazás közben szokott tenni az ember. Bármi legyen is az.
Greta nem utazhat evészavara miatt, és környezetvédelmi megfontolásból különben sem hajlandó repülni.
– A repülés a lehető legrosszabb, amit csak tehet az ember –magyarázza.
De most mégis azt mondja, hogy ha ez segít a kishúgán, akkor természetesen utazzanak csak, így aztán Svante és Beata elrepülnek Szardíniára, kocsit bérelnek és elautóznak a Korzikára néző szoroshoz egy remek szállodába.
Fürdenek a szálloda medencéjében, éttermekben esznek, és ez a férfias, racionális gondolkodás újra működik. A környezetváltozás megnyugtatja és boldoggá teszi Beatát.
Néhány órára.
Aztán kitör rajta a pánik, és haza akar utazni. Mindenütt gyíkok és ismeretlen hangok vannak, túl meleg van és nem tud aludni. Azonnal haza akarok menni! – sírdogál.
– De most nem mehetünk. Egy hét múlva megy a repülőnk.
Ezt a tényt nem tudja elfogadni.
Beata pánikrohamot kap, egész éjjel sír, reggelre sem múlik el a félelme. Újra fürdenek a medencében, de Beata csak sír, haza akar menni. Fél és nem érzi jól magát.
Svante tehát kifizeti a szállodát, ripsz-ropsz mindent összecsomagol, beugranak az autóba, és újra végighajtanak a repülőtérre vezető hosszú úton, és közben végig maximális hangerővel hallgatják a Little Mix dalait.
Még épp elérik a délutáni római gépet, és én közben foglalok nekik jegyet a másnap reggeli, Stockholmba menő SAS-járatra. Svante talál egy kedves kis last minute szállodát a Piazza Venezia közelében, és a szálloda tetőteraszáról látják, amint lebukik a nap a Szent Péter-bazilika mögött, csodálatos fénykép készül róla, amit számos barát lájkol a Facebookon, és mindenki azt írja: élvezd a pillanatot!

Greta Thunberg

Svante megint ott hagyja a „söpörd a szőnyeg alá”-elvének egy részét az Örök Városban, és hazarepül Arlanda csillogó partjaira. Beata elégedett és nyugodt.
2016 Szent Iván-éje van, és Mózest pórázon vezetve sétálunk haza mind a négyen a reptéri expresszvonattól. Greta és Beata svéd szokás szerint egy-egy virágcsokrot szed a Kungsholmen öböl partján: hétféle nyári virágot, amit, ha a párnájuk alá tesznek, megálmodják jövendőbelijüket.
– 2,7 tonna szén-dioxidot bocsátottatok ki – közli Greta Svantéval, amikor senki más nem hallja. – Ez öt szenegáli lakos teljes évi kibocsátásának felel meg.
– Értem, amit mondasz – bólogat Svante. – Mostantól kezdve megpróbálok a földön maradni.

Fordította: Harrach Ágnes

Greta Thunberg: Ég a házunk
Corvina Kiadó, Budapest, 2019