R&J 2.0 reloaded | A Kolimusical társulat Rómeó és Júlia előadása

Posted on 2019. június 19. szerda Szerző:

0


Júliát (Székács Noémi) a bálra készíti fel a Dajka (Kollarics Flóra)

Bedő J. István |

Igyekszem modernnek és naprakésznek tűnni, hogy ne tűnjek ásatag dinoszaurusznak, de komolyan veszem a Kolimusical társulat Rómeó és Júlia előadását. Presgurvic musicalje 2001 óta hosszú ideje tarol széles e világban, abból kiindulva, hogy az ifjú nézőket más hangzással, dramaturgiával lehet meghódítani.

Az elképzelés  helyesnek bizonyult, a darab nálunk is másfél évtizede fut az Operettszínházban. A közismert történethez a zeneszerző szövegíró beillesztett néhány napjainkhoz közelebb álló fordulatot (Tybalt jelleme árnyaltabb lett, áldozata rossz gyerekkorának), de számos helyen még belenyúlkáltak a színházi dramaturgok, így került bele a halál néma figurája, a magyar verzióban pedig Capuletnének szeretője van. Ezeket csak azok számára említem, akik Shakespeare vagy Csajkovszkij kezenyomát keresik az előadáson.

A Kolimusical társulat Sápszki Attila szakmai vezetésével zenés színészeket nevel. Stúdiómunkával bontja ki a fiatalokban rejlő képességeket, időnként egy-egy növendéke eléri a nagyszínházi szintet, és kibontja szárnyait (Wunderlich József, Vígszínház; Barkóczi Sándor, Operett; Kiss Kamilka, Madách). A társulat május végén jótékony célú előadáson mutatta meg magát (erről majd később), mintegy évadzáró nagy dobásként.

Nem véletlenül használtam a R&J 2.0 reloaded címet. Itt minden újra van töltve, a darab bizonyos értelemben kétrészes keresztmetszetté vált, hogy beleférjen a reá szánt időbe.

Az egészen minimalista színpadkép sok teret hagy meg a fantáziának – és ez jó. A néző a helyzetekből megérti, hol vagyunk és miről van szó. A társulat a nagyzenekari alapra énekelt, és szerencsére a technika sem csődölt be – ugyanakkor az előadásról alkotott összkép éppen az erősítés technikájának tulajdoníthatóan nem ad választ minden kérdésre. Ma már nem kell G-ket és G#-eket ordibálni (ahogy sok éve hallottam operista ismerősöm panaszát), hogy a hang elérjen a 25. sorig.

A legelső találkozás

Major Benjámin Rómeóként hatalmas hangú, kellemes az orgánuma és tisztán intonál – és ugyanez mondható el Székács Noémi Júliájáról. (A pontos intonálást a továbbiakban nem említem, mert ez elvárható követelmény.) Ezt éreztem a többieknél, a kórusokban is. Bizonytalan vagyok azonban annak megítélésében, hogy ezek a hangok erősítés hogyan szólnak, hogyan tudnak érzelmi árnyalatokat felmutatni.

Lőrinc barát tanácsot ád Rómeónak (Sápszki Attila, Major Benjámin), Júlia (Székács Noémi) álmodozik

A színpadi szituációk igen látványosan jelennek meg, az esetek legnagyobb részében kortárs tánc koreográfiával – ami az esetek jelentős részében jól szervezett kavargó mozgást vagy hip-hop gimnasztikát jelent (Bóna Gábor koreográfiája). Úgy gondolom, ez jó előképzettséget ad majd a bonyolultabb dramaturgiai helyzetek eltáncolásához. De mivel maximalista vagyok, hozzáfűzöm, hogy – hadd legyek igényes – nagyon megoldatlannak tűnt a párbajok helyébe írt vérbosszú. Nem a meghalás, az egész jól sikerült, de ha már bicskázással bonyolítják le – akkor annak is megvan a maga mozdulatsora…

Titkos esküvő (Major Benjámin, Sápszki Attila, Székács Noémi), és persze a Halál (Darázsi R. Réka)

Különös – vagy talán nem is különös – módon a duettek voltak igazán sikerültek: s.ra Montecchi* (Fekete Flóra) és s.ra Cappelleti* (Pap Viktória) olaszos összecsapása zeneileg is, színpadra állításban is kiemelkedően hiteles volt. Magánénekesi megszólalásban pedig két alak áriája (mi másnak tudnám nevezni) volt figyelemreméltó: Capulet, a lányát óvó apa (Sáfár Benedek) és a rendező Sápszki Attila Lőrinc barátja az életből lepárolt emberi érzelmeket mutatott fel. Párisz herceg hálás-hálátlan szerepében szintén Marczis Viktor szintén háromdimenziós alakot formált meg.

A Dajka (Kollarics Flóra) ebben a változatban egyszerre Júlia cinkosa és az utcagyerekek (bikaborjak) prédája, úgy bánnak vele, mint egy lotyóval – gondolom a legelső dramaturg szabta át ilyenné.

A Halál (Darázsi R. Péka) Bevolióval (Ladiszlajdesz Péter) kokettál

Ebben a zenés műben vannak fő- és rezonőr, reflektáló szerepek. Ezek közül emelem ki a Benvoliót alakító ifjú embert. Ladiszlajdesz Péter egy klasszikus operettben a táncoskomikus lenne – itt mindenre reflektáló haverja Rómeónak. A többieknek még nagyrészt tapasztalatot kell szerezniük, hogyan legyenek képesek töredékmásodpercnyi átmenettel jutni beszédből énekbe, mozgásból táncba, neki ez már most megy. Benvolio szerepe ugyan kisebb igényű énektudással is eljátszható, neki a játék megy nagyon.

Mint olvasom a hátterekben, a Halál néma és táncos figurája a háttérben mindig ólálkodó balvégzetet van hivatva képviselni. Még meg is értem a dramaturgot, aki belecsempészte, hiszen a suttogásoktól, intimitásoktól lényegében megfosztott darab így direktebben beszél a mulandóságról. Darázsi Reira Réka sokértelmű gesztusokkal lendíti előre vagy fékezi a történteket.

Amint említettem, az előadás jótékony célú volt, a kissé bonyolult nevű, de az érintettek számára létfontosságú Juvenilis-Diab-Help Alapítvány szervezte, és ez itt most rendkívül fontos. A jegyek megvásárlásával az ifjúkori, veleszületett cukorbetegséggel élők nyári táboroztatását támogatták a nézők. Ebben az úgynevezett edukációs (oktató) táborban a fiatalok életmódot tanulnak – és persze nyaralnak, szórakoznak is. (Ez persze nem az előadáshoz tartozik, de a támogatások felhasználásához annál inkább.)

Mercutio és Tybalt immár halott… (középen a háttérben a Halál meg Verona hercege)

Végül pedig: miképp kapcsolódik a musicalszínház a jótékonysághoz? Ez előbb megdicsért Benvolio diabéteszes, vagyis jelenléte, játéka sorstársait is segíti. Egyébként meg nyitva előtte az út (meg persze a többiek előtt is), hogy színész váljék belőle – csak közben nagyon kell ügyelnie magára.

*Ezeket a veronai neveket formálta a maga kedve szerint az ős-drámában Shakespeare.

Fotók: Darázsi Gábor