A nagy-nagy utazás | Dacia Maraini: Végállomás Budapest

Bedő J. István |

Akik az ötvenhatos októberi napokat felnőtt fejjel átélték, már alig vannak közöttünk, az idő is sokat torzít az emlékeken, hát még a történelem időnkénti újraírása. De legtöbben kétségtelenül hazai forrásokbol ismerjük a drámai napokat, meg persze a korról szóló filmekből (főként) és dokumentumfilmekből. Igaz ezek narrátorszövegét is újra- meg újraírják, nem is beszélve azokról a kortársainkról, akik Zelig módjára beleírják magukat a múltunkba.

Dacia Maraini olasz újságíró-író ősbemutatóval kerül a magyar olvasókhoz, eddig könyve nem jelent meg magyarul. Ez lehetne akár érthetetlen is, de végül is sok olyan sikeres szerző él szinte a szomszédban, aki (még) nem jutott el ide. Maraini tehát egy bejáratott, olasz honban 2008-ban piacra került könyvével mutatkozik be. A Végállomás Budapest száguldás-mozi (vagyis road-movie), pedig hőse nem igazán hosszú útvonalat jár be a térben. Olaszország, Ausztria, Lengyelország, majd ugyanez visszafelé, kéretlen megállóval Budapesten, majd megint Ausztria, és végül: irány… a cél kicsit bizonytalan.

Amara nevű (bizonyára erősen önmaga emlékeiből is formált) fiatal újságíró hősnője a háború lezárása után 11 évvel indul útnak, hogy megtalálja gyerekkori szerelmének, Emanuelének nyomait – még inkább őt magát –, aki utoljára 1944-ben adott hírt magáról a łódźi gettóból. A levélüzeneteit olvasva az egykori kiskamasz – aki ha él, már felnőtt ember – jelenik meg Amara szeme előtt, és az olvasó szívesen társul hozzá, meg alkalmi, de egyre ragaszkodóbb útitársaihoz. Hiszen olyasvalakit kellene megtalálni, akiről talán már nyilvántartást sem vezettek, csak elhurcolták – és hogy hova juthatott el élve, arról jobbára csak szóbeszédek, közvetett tanúk számolnak be.

1956-ban vagyunk, a gyanakvás, a bizalmatlanság, a kémhisztéria éveiben – az út számos bizonytalanságot hordoz. És nem elég az, hogy épp október derekán érkezik Budapestre, ismerősökhöz, önkéntes segítőkhöz – de még a felkelésbe is belecsöppen. Követi, míg forradalommá tornyosul, majd jönnek a „testvéri tankok”, hogy „elsimítsák”. Amara mindenről friss, közvetlen információkat kap barátai révén, és ebben alaposan különbözik a korabeli budapesti lakosoktól. (Az író információinak forrása például Indro Montanelli, aki valóban tudósított Pestről.) Be is számolna a lapjának, de akkoriban még csak telefonon lehetett diktálni, a vonalak pedig…, hagyjuk.

• Olvass bele!

A négy országot érintő (valóságban elég döcögős) utazás mégis eredménnyel jár. Amara révén jórészt nagyszerű embereket ismerünk meg, de a boldog véget beárnyékolja, hogy a megtalált gyerekkori játszópajtás mivé torzult a megsemmisítő tábor dresszúrája és kísérletei nyomán.

A történetből fájdalmasan tör elő, hogy milyen keveset tudnak tenni a jók. Fontos elemként két viselkedés magyarázatát is megkapjuk (ezeket a magyarázatokat persze mások, máshol, más művekben már megmutatták). Az egyik egy csöndes bécsi asszony hangja, amint azt mondja: „Mi sokáig semmit sem tudtunk.” Amikor aztán tiszt férjét Auschwitzba vezényelték, és a KZ tábor oldalában, a tiszti családok telepén élt, a férjtől szigorú parancsot kapott, hogy még a függönyt se húzza el. Ne is nézzen a hatalmas, fekete és zsíros pernyét ontó kémény irányába.

A másik maga Emanuele, a személyiségét elveszítő egykori kisfiú, s az évtizeddel későbbi történések idején: már szörnyeteg. De még ebben az állapotában is képes elmondani Amarának, hogyan vált ilyenné.

Sokat vonatoznak ebben a regényben, és a magyar cím kicsit félrevezető. Ugyanis az olasz cím (Il treno dell’ultima notte = Az utolsó éjszaka vonata) még ha kicsit hatásvadászónak is tűnik, jobban tapad a történethez. Mert Amara nem tudja, hogy hova akar megérkezni. Talán vissza Firenzébe.

Maraini regénye riportmunka, talán kicsit ódon is. Stílusában a háború előtti-utáni (jó értelemben vett) polgárinak hívott újságíróiskolát idézi. Ha magyar volna, ez a Ruffy Péter, Baróti Géza-iskola lenne. Ma már megszokottabb a kicsit kevésbé aprólékos leírás, belefér valamennyi lebegés, amit az olvasó fantáziája tölt ki.

Nagyon női szemléletű a regény, de hát milyen legyen. A testiség nélküli, valójában ragaszkodásban megjelenő gyerekszerelem leírása, tükrözése megkapóan szép, és ezt Lukácsi Margit fordítása egyenértékűen mutatja meg. A szerző szövege ugyanis egyszerű, Amara gondolkodásmódjának szépsége a belső monológszerűségekben, a gondolatok megfogalmazásában mutatkozik meg.

Kérdőjelet nem hagyott Maraini az elolvasás után (hacsak nem Amara további sorsát illetően), de keserű szájízt igen. Hihetőleg ő maga is végigjárta a nagy utazás állomásait, és szinte minden részlet hiteles, a magyar helyszínekben is csak egy-egy leheletnyi pontatlanság van, amit csak a magyar olvasó vesz észre.

Dacia Maraini: Végállomás Budapest
Jaffa Kiadó, Budapest, 2019
416 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 3192 Ft
ISBN 978 963 475 1397

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Európában tizenegy éve ért véget a második világháború. Az üszkös romok már eltűntek az utcákról, de az emberi lelkeken ejtett sebek még nem gyógyultak be. Amara Sironit, a fiatal olasz újságírónőt főszerkesztője Kelet-Európába küldi, hogy tudósítson a vasfüggöny túloldalára került országok helyzetéről és arról, mi maradt a Soá emlékezetéből. Amarának személyes indítéka is van, hogy felüljön a keletre induló vonatra. Egy kudarcba fulladt házasság után mindenáron nyomára akar bukkanni kamaszkori szerelmének, Emanuelének. Miután a két fiatalt a vészkorszak elszakította egymástól, Emanuele levelekben számolt be Amarának a sorsa alakulásáról. Az utolsó levél 1944-ben, a łódźi gettóból érkezett. Amara úgy sejti, hogy a fiút az auschwitzi haláltáborba hurcolták.
A múltba és a sötétség mélyére vezető hosszú úton és a keresésben társául szegődik a félig magyar származású Hans, akivel Krakkó és Bécs után Budapestre is eljutnak, éppen akkor, amikor kitör a forradalom, amelynek aztán a szovjet tankok vetnek véget. A lázas, egyszerre felemelő és tragikus napok elmúltával együtt térnek vissza Bécsbe, hogy szembesüljenek a vágyott és ugyanakkor rettegett igazsággal, amely örökre megváltoztatja Amara életét.