Zavarba ejtő provokálás | Lars von Trier: A Ház, amelyet Jack épített

Novics János |

Nem vagyok benne biztos, hogy értem Lars von Trier zavaros alkotás-lélektani filozófiáját a pusztulás művészetéről és a bennünk rejlő, romboló dionüszoszi ösztön-énről.

Tizennyolc évesen abban hittem, hogy egy műalkotás lehet több, mint egy emberi élet. Egy nagy horderejű mű létrehozása mindent felülír és felülmúl, egy igazán tökéletes mű megalkotása a legszörnyűbb személyiségjegyeinket is igazolhatja, sőt még a tetteinket is homályba boríthatja. Lars von Trier újabb groteszk önvallomását látva úgy érzem, a dán alkotó ott ragadt ebben a kamaszkorban. Noha pontosan tudja, hiszen reflektál rá, sőt végül meg is erősíti, hogy ezért a tudásért nagy árat kell majd fizetnie. A Ház, amelyet Jack épített ennek a bűnös tudásnak a nyomasztó, sokszor mégis vicces, sőt abszurd feldolgozása.

Egy olyan ösztön-ént tár fel, amelyet apollóni kultúránk kiöl belőlünk, noha valójában hatalmas művek születésében működhetne közre. Örök, fájdalmas birkózás az anyaggal, pokoljárás azért, hogy a Ház elkészüljön. Könnyen lehet persze, hogy tévedek, az egészet teljesen félreértettem, vagy még ennyit sem kellene keresnem és találnom, mert Lars von Trier a legnagyobb blöffmester és provokatőr is egyben.

Tizennyolc éves korom óta mindenesetre sokat változtam. Már nem tartok fontosabbnak egy regényt egy gyermek életénél. Így aztán amikor gyerekeket bántanak egy filmben – legyen az akármennyire is művészileg elemelt és komolyan vehetetlen, az durván felkavar és megvisel.

Persze tudom, hogy Jack ámokfutását tényleg nem szabad komolyan venni, hiszen Lars von Trier esetében minden kép hatványozott metafora, amelyek mélyén újabb titkos duplafenekű metafora-fiókok rejlenek. És azt is látom, hogy nem veszít abból a szörnyen tehetségéből, amely jelenetről jelenetre mindig valami újabb, elképesztően bizarr és semmi máshoz nem hasonlítható csodát eredményez. Nem tudtam tehát igazán szeretni ezt a filmet, bosszantott és felbőszített, hányingerem támadt a modorosságától, mégsem tudok szabadulni tőle, mert annyira pimasz, durva, különleges és vicces.

Lars von Trier biztosan beteg, nem is ajánlanám gyenge idegzetűeknek, hogy szembesüljenek a lelki tusáival, mégis képes meggyőzni újra és újra, hogy kíváncsi legyek rá és agyaljak rajta. Ellentmondásos a viszonyunk egy ideje – és Jack erre rátett még egy lapáttal. (El ne felejtsem: Matt Dillon egyszerűen zseniális a főszerepben.)

És még valami: ilyennek kellett volna lennie az Amerikai psycho filmes adaptációjának, mert amit annak idején összehoztak, az nyomába sem ér a könyvnek. De most legalább látjuk, ki lett volna megfelelő ember a célra.

Lars von Trier: A Ház, amelyet Jack épített
dán-francia-német-svéd horror-dráma, thriller
Rendező, forgatókönyvíró: Lars von Trier
Operatőr:  Manuel Alberto Claro
A főbb szerepekben: Matt Dillon, Bruno Ganz, Uma Thurman, Siobhan Fallon Hogan, Sofie Grabol

Az írás teljes terjedelem­ben elolvasható Novics János oldalán