Pillanatképek a világ négy sarkából | Medgyes Péter: Világgá mentem

Posted on 2018. augusztus 6. hétfő Szerző:

0


Paddington |

Medgyes Péterről túlzás nélkül állítható, hogy világhírű angoltanár. Amellett, hogy tanárok gene­rációit segítette és segíti ma is abban, hogy jobb szakemberré váljanak, egész felnőtt korában utazott: sportolóként, botcsinálta idegenvezetőként, tanárként, tudósként, rektorhelyettesként, helyet­tes államtitkárként, diplomataként.

Világgá mentem című könyvében már a legelején leszögezi, sosem fotózott. Pedig dehogynem. A könyv nem más, mint verbális pillanatképek gyűjteménye Helsinkitől Bora Boráig. És ahogy az a pillanatképekkel lenni szokott, egyik-másik irigylésre méltóan jól sikerül, mások saját emlékeket ébresztenek az nézőben/olvasóban, és vannak olyanok – ezek általában a kattintók kedvencei –, amelyeket valahogy nem sikerül annak befogadnia, aki nem járt ott vagy épp abban a pillanatban nem volt jelen a fotóssal – jelen esetben a krónikással.

Amikor az ELTE angol szakára jártam, nagyon szerencsések voltunk. Péter épp abban a félévben egészen sokat tartózkodott Magyarországon, így ő tanította a szakmai módszertant. Tudott dolog: nappali tagozatos egyetemistáknak délután 6-ra előadást iktatni az órarendbe nem feltétlenül jó ötlet. De az ő elődásain (bár nem tartott katalógust) a csilláron is lógtak. Nem sokra emlékszem abból, amit elmondott. Elméleti alapokat az ember ritkán tud felidézni harminc évvel később. Viszont mindannyian arra vágytunk, hogy olyan tanárrá váljunk, mint ő. És emlékszem arra, hogy rengeteg remek sztorit osztott meg előadás közben. Négy-öt évvel ezelőtt mindkettőnket konferencia-előadónak hívtak meg. Abból két dologra emlékszem: arra, hogy nagyon jól szórakoztam az előadásán, és arra, hogy rettegtem, mit fog szólni ő az enyémhez.

Jóval az egyetem után, Magyar Bálint oktatási és kulturális minisztériumában kollégaként is egymás mellé sodort az élet, viszont soha nem utaztunk sehová együtt. Most, hogy elolvastam a könyvét, nagyon sajnálom, hogy így alakult. Bár én magam még igencsak messze járok a száz országtól (akkor számoltam meg, amikor láttam a kötet alcímét: avagy hogy kerül egy angoltanár 100 országba?, és még az ötvenet is alulról súrolom), de sokat és sokszor utaztam/utazom – Péterhez hasonlóan – konferenciákra, két-három napokra. Pontosan ismerem az érzést, hogy az ember nem bírja ki. Igenis el kell menni olyan helyekre, ahol még nem jártunk, még ha a meghívás csak két napra szól is. Meg persze sokszor oda is, ahol korábban már megfordultunk, mert úton lenni jó. Ugyanakkor egészen más így utazni, mint turistaként. A fentiek alapján már sejthető, hogy elfogult vagyok a szerző iránt. A történeteket olvasva pedig csak még jobban tisztelem őt.

Kedves olvasó, próbáltál már egy csoport tanárral városnézésre menni? Az efféle csapat a lehető legrosszabb. Szinte minden esetben elveszítek közülük néhányat, mert a tanárok arra vannak szocializálva, hogy ők mennek a csoport élén. Ők tudják, merre kell menni – még akkor is, ha nem. Medgyes fiatal tanárként (mellékállású idegenvezetőként) tanárokat és hozzátartozóikat kísérte szerte Európában, és ahogy olvasom, aránylag keveset veszített el közülük Dover fehér szikláin vagy a Boszporusz partján. Tiszteletreméltó teljesítmény… Jó tanárként pedig hamar megtanulta, hogy neki akkor is tudnia kell, merre járnak éppen, ha fogalma sincs róla. Ezt az Ünnepi Könyvhéten rendezett könyvbemutatón úgy fogalmazta meg: a jó idegenvezető, ha kell, nagyokat hazudik. (Tanúsíthatom, így kell tenni. De legalábbis füllenteni. Kipróbálva… – A szerk.)

Akinek a munkája miatt kell sokat utaznia, pontosan tudja, mennyire nehéz a megtervezett programba belesuszterolni olyasvalamit, amivel az ember legalább benyomásokat szerez a helyről, ahova éppen eljutott. Különösen igaz ez, ha a sors (meg a szervező) X szállodalánc egyenhoteljébe sodorja, ahol egyetlen csomagban kapja a szállást, a konferenciát meg az étkezéseket. Ilyenkor a rutinos előadók kis időre megszöknek. Medgyes számos története ilyen: néhány röpke benyomás abból az ellopott egy-két órából. Nem tudom, kinek mennyire ismerősek ezek a helyzetek  – nekem nagyon. Ezért pontosan átérzem, miért ilyen apró szilánkokból állt össze a kötet.

Éppen ezért viszont alighanem lesznek csalódott olvasói, habár mindenki megtalálhatja  a sztorik egy részében a humort. Időnként hangosan felnevettem, máshol bólogattam, mert velem is megtörtént, csak másutt, de éppen úgy. Péter ugyanis pontosan azt írta meg, amit mesélt volna, ha leültök kávézni. Mesél valamelyik utazásáról, egyik jelenetről eszébe jut egy másik, előkapja azt a pillanatfelvételt, majd visszatér az eredetihez, de előre szól, hogy még az a másik album is sorra fog kerülni. Ne várjon senki alapos, bédekkernek is beillő humoros útleírást, mint amilyet Bill Bryson (vagy régebben a Fehér Klára–Nemes László házaspár) köteteiben talál. Ahhoz a könyv terjedelme nagyon kevés, hiszen 300 oldalban jelennek meg 100 országról a gyorsfotók. Ezek inkább a filmes világból ismert kedvcsinálók (teaserek).

A Világgá mentem sztorizós könyv, azonban nem ártott volna neki egy keménykezű szerkesztő (aki ugyanakkor apróbb hibákat is észrevesz). Olyan, aki a történeteket, amelyek egyébként élőszóban, kávé vagy fröccs mellett tökéletesen megélnek Medgyes Péter hangján, kicsit jobban papírra rendezte volna. Nekem sokat adott az olvasás élményéhez, hogy „ment a fejemben” a hangoskönyv, mintha Pétert hallgatnám. Közben kétszer átcikáztam Európán, s épp aznap olvastam a madridi botanikus kertet ajánló sorokat, amikor ott jártam. Remélem, lesz olyan olvasó, aki Medgyes rövid történetei alapján hozzáír néhány újabb tételt a bakancslistájához. Nem kell túl sok ahhoz, hogy az ember beleszeressen egy helybe, olykor elég néhány ott töltött óra, vagy egy-két anekdota.

Nekem kerültek új sorok a kívánságlistámra.

Medgyes Péter

Medgyes Péter: Világgá mentem
Corvina Kiadó, Budapest, 2018
312 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft,
kedvezményes webshop ár 2792 Ft,
ISBN 978 963 136 5047

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Sokat tűnődöm azon, vajon miféle belső kényszer hatására utazom annyit. Lehet, hogy így kompenzálom magam amiatt, hogy tizenkilenc éves koromig nem léphettem át a magyar határt? Valahányszor a kisbőröndömet pakolom, ma is elfog a harctéri idegesség: „Jaj, mi lesz velem? Túlélem?” Ám mihelyt bepréselem magam a repülőgép szűk ülésébe, beleborzongok a boldogító tudatba, hogy hazaérve újabb gombostűt bökhetek a fali térképembe: „Lám, ide is eljutottam!”

Medgyes Péter  angoltanár, a neveléstudomány doktora, az ELTE professor emeritusa. Pályafutását a közoktatásban kezdte, majd volt vezetőtanár, tanszékvezető, rektorhelyettes, helyettes államtitkár, nagykövet. 40 könyvet és mintegy 200 szakcikket publikált itthon és külföldön, továbbá 50 országban tartott plenáris előadást főként az angoltanítás témakörében. Az egyik szakmódszertani könyvéért kapott díjat Fülöp hercegtől vehette át a Buckingham-palotában, Erzsébet királynő pedig a Brit Birodalom Érdemérem parancsnoki fokozatával tüntette ki.