P. D. James: Nem nőnek való (részlet)

Posted on 2018. június 12. kedd Szerző:

0


Első fejezet

Bernie Pryde halálának reggelén vagy talán másnap, mivel Bernie maga intézte sorsát, és amikor tettére rászánta magát, nem tartotta érdemesnek feljegyezni e világból való távozásának időpontját – ezen a reggelen Cordelia elakadt a földalatti Bakerloo vonalán, Észak-Lambeth állomás környékén, és fél óra késéssel ért csak a hivatalába. Az Oxford Circus állomásnál lépett ki a derűs júniusi napsütésbe, sietve haladt el a Dickins and Jones kirakatait mustráló korai vásárlók mellett, s ahogy befordult, hirtelen rázúdult a Kingly Street szörnyű zaja. Utat tört magának a zsúfolt járdán s a veszteglő fényes személygépkocsik és furgonok között, amelyek valósággal elárasztották a keskeny úttestet. Azzal tisztában volt, hogy semmi értelme a nagy sietségnek, legfeljebb a rend és a pontosság iránti megszállottsága indokolja. Nem volt semmiféle megbeszélése, nem várta sem bejelentett ügyfél, sem pedig intézni való ügy; még zárójelentést sem kellett írnia. Miss Sparshott-tal, az órabéres gépírónővel együtt körlevelet fogalmaztak valamennyi londoni ügyvédi irodának a nyomozóirodájukra vonatkozó tudnivalókkal, abban a reményben, hogy megbízatást kapnak valamelyiktől. Ez Cordelia ötlete volt, Miss Sparshott nyilván most is a borítékokat címezi, közben-közben egy pillantást vet az órájára, és minden percben ingerültebben veri ki magából a mérget a gépen Cordelia késése miatt. Meglehetősen taszító jelenség az a nő, a száját mindig mereven összeszorítja, mintha kiálló fogait tartaná vissza, hogy ki ne ugorjanak a szájából, csapott állán még ki sem tépte, máris újra ott ékeskedik egy rakoncátlan szőrszál, durva szálú szőke haja merev hullámokba rakva. Az az áll meg az a száj Cordelia véleménye szerint eleven cáfolata annak, hogy születésétől fogva minden ember egyenlő. Időnként megpróbálta kedvelni Miss Sparshottot, vagy legalábbis némi szánalmat érezni iránta egyszobás albérletben leélt élete miatt, amelynek ritmusát a gázkandallóba táplált ötpennys pénzdarabok kereteit, az eltisztázott varrás meg a kézzel felszegett szoknyák szabták meg. Miss Sparshott ugyanis szakképzett varrónő, lankadatlan résztvevője az esti szabás-varrás tanfolyamoknak. Ruhái mindig remekül vannak megvarrva, de teljesen időtlenek, így aztán sohasem divatosak: egyenes szabású szürke vagy fekete szoknya, amely példásan szemlélteti, hogyan kell beiktatni egy berakást, vagy a húzózárat beilleszteni a szövetbe: seszínű blúzain férfias gallér és mandzsetta, az elmaradhatatlan brossal vagy lánccal; bonyolult szabású ruhái mindig előírásos hosszúságban felhajtva, meg se próbálják kicsit takarni formátlan lábszárát és vastag bokáját.

Cordeliának semmi előérzete nem volt a tragédiáról, amikor betaszította a bejárati ajtót, amely a zárkózott és rejtélyes bérlők, valamint hasonlóképpen rejtélyes látogatóik kényelmére csupán forgógombra működött. Az ajtó bal oldalán fényesen ragyogott a vadonatúj bronztábla, a fakó, mocskos olajfestés kirívó ellentéteként. Cordelia helyeslő pillantást vetett a tábla szövegére:

PRYDE NYOMOZÓIRODA
Bernard G. Pryde és Cordelia Gray

Cordeliának néhány heti állhatatos, de tapintatos erőfeszítéssel sikerült Bernie-t rávennie, hogy ne vésesse fel a táblára: „volt bűnügyi nyomozó”, a maga neve elé pedig ne tegye oda: Miss. Más probléma nem volt, hiszen Cordelia semmiféle diplomát, képesítést, szakmai gyakorlatot nem vitt magával a társas cégbe, tőkét meg aztán véighallgatott: hogy Bernie milyen nosztalgiával gondolt vissza a bűnügyi osztályon töltött szolgálatára, míg betegsége miatt el nem bocsátották, s milyen dicshimnuszt zengett Adam Dalgliesh páratlan erényeiről és bölcsességéről. „A főnök – mesélte Bernie –, azazhogy akkoriban még csak felügyelő volt, mindig oktatott bennünket… A főnök elmesélt nekünk egy esetet… Ha volt valami, amit a főnök ki nem állhatott…”

Cordelia néha már azon tűnődött, vajon létezett-e a valóságban is az az eszménykép, vagy úgy pattant ki Bernie agyából, tökéletes és mindentudó mivoltában, mert létfontosságú volt, hogy legyen egy hős és útmutató az életében. Nem tudta, hová legyen a meglepetéstől, amikor a kezébe került egy újság, amely közölte Dalgliesh felügyelő arcképét, s egy gunyoros, sötét férfiarc nézett vele szembe, amelyet hiába elemezgetett, semmi egyebet nem látott rajta, legfeljebb a képpé összeállt pontocskákat. Azt a bölcsességet semmiképpen, amelyet Bernie úgy idézett, akár a tízparancsolatot. Cordelia sokszor gyanította, hogy ezen a címen a saját filozófiáját adja elő neki. Ki is alakította a maga lekicsinylő képét a főnökről: egy fölényes, öntelt, gunyoros főnök figuráját. Ugyan miféle bölcsességgel sikerült volna neki megvigasztalni Bernie-t most?

A rendőr közben diszkréten elintézett néhány telefonhívást. Pillanatnyilag a külső irodahelyiségben szimatolgatott, s nemigen igyekezett titkolni furcsálkodó megvetését a használtan vett, vedlett irodabútor s az ütött-kopott iratszekrény láttán, amelynek egyik félig kihúzott fiókja elárulta, hogy akták helyett teáskannát és bögréket tárolnak benne. A linóleum is ócska a padlón. Miss Sparshott mereven ült az ásatag írógépnél, és undorodva, de kitartóan bámulta a fickót, aki végül is megelégelte a helyzetet.
– Mi lenne, ha főznének maguknak egy csésze jó teát, amíg a rendőrorvosra várok? Lehet itt egyáltalán teát főzni?
– Van a folyosó végén egy kis teakonyha, amit közösen használnak az emelet bérlői. De hát mi szükség van már itt orvosra? Bernie halott.
– Hivatalosan nem halott addig, amíg az orvosi szakvélemény meg nem állapítja ezt a tényt. – Kis szünet után folytatta: – Egyszerű óvatossági rendszabályról van szó.

P. D. James

Ugyan mivel szemben óvatoskodnak, gondolta magában Cordelia: végítélet, elkárhozás, vagy megsemmisülés ellen talán? A rendőr ismét visszatért a belső helyiségbe. Utánament, és halkan megkérdezte tőle:

– Nem lehetne most már elengedni Miss Sparshottot? Órabérben fizetjük, és amióta bejöttem, egy sort sem tudott leírni, ahogy elnézem, most már nem is fog.

Cordelia észrevette, hogy a rendőrt megbotránkoztatta érzéketlen anyagiassága, hogy efféle csip-csup kicsinyesség foglalkoztatja most, amikor kartávolságnyira fekszik tőle Bernie holtteste. De azért elég készségesen válaszolt:

– Csak beszélek vele egy kicsit, aztán mehet. Nem nőnek való az ilyesmi.

Fordította: Róna Ilona

P. D. James: Nem nőnek való
Krimi klasszikus sorozat
21. század Kiadó, Budapest, 2018