Árnyalatlan fekete | Tóth Krisztina: Pokémon Go / Rózsavölgyi Szalon

Posted on 2018. február 22. csütörtök Szerző:

0


Nama (Tímár Éva) mindenkit az őrületbe kerget

Bedő J. István |

Amikor a darab elkezdődik, van egy működőképesség határán lévő házasság/házaspár, aztán a fiuk, aki színészhallgató, annak egy bölcsészlány barátnője, a feleség hátterében a vidéken élő mama, ugyanott pedig még a SzomszédJózsi, aki sufnituningolt agyú, de mindenre tud megoldást, és igen-igen segítőkész.

Tóth Krisztina költő-író első darabját mutatta be a Rózsavölgyi Szalon, címe Pokémon Go. Nagy várakozás előzte meg, Tóth Krisztina ugyanis érzékenyen figyel a világra, és igen fogékony a társadalom elesettjeinek megalázottjainak sorsára, a balszerencsésekre. Nem vidám a szerző, de ebből még bármi kialakulhat a színpadon.

Ki is alakul. A nagymama (Nama) semmit nem ért, de mindenbe beleszól, mindenkit megőrjít, elbeszél a másik ember mellett, a lánya (a feleség) egyre nehezebben bírja a munkájavesztett férj teszetoszaságát, a nyolcadik emeleti panelt, a fiúgyermek nehezen találja meg a helyét az életben, az egyetemen és a városban, a barátnőt az apja verte, és semmi szellemi vagy érzelmi útravalóval nem látta el (anyja dettó), SzomszédJózsi segítőkészsége mögött mutyi jellegű ügyletek vannak. Sokallani tetszenek?

A két játékba menekülő kütyüfüggő: Feri (Debreczeny Csaba), Dorka (Ladányi Júlia)

Hát ez az, ami lehet jó is. Mindenki nagyon ismerős, sőt: túlzottan az. Ha tételesen végigmegyünk a karaktereken, a fordulatokon, akkor folyton belebotlunk valami tipikus rémségbe. Minden dialógusból újabb konfliktus bukik elő, és ezek vészesen ismerősek, kiszámíthatóak. Maga az élet a maga valódiságában zúdul a nézőre – de emlékezetünk szerint már József Attila sem a valódit, hanem az igazat akarta hallani. Tóth Krisztina munkáját támogatta dramaturg, mégis a végeredmény: ez túl sok. A sok drámai életdarabból nem dráma lett (műfaját tekintve), hanem társadalmi riport, csak éppen színpadon kell elmondani. A szerző egy interjúban utalt arra, hogy az életben apró részleteket szeret megfigyelni – és ezek szépen bele is illeszkednek a darabba. Aminek a cselekménye egyértelműen a lecsúszás, a lepusztulás felé halad. Az talán nem is baj, hogy a néző senkivel nem tud azonosulni – mondhatnám: magától értetődő. Ugyanis akikről a Pokémon go szól, nem jutnak el színházba, ezért nem is ismerhetik fel magukat. Csak mi őket.

Adri (Bozó Andrea) nehezen bírja Ferit

Hiszen egy telefonáláshoz is bénázó öregasszonyt mindenki ismer. Valahol minden szomszédos telken akad egy ügyes kezű Józsi. És az egykori Nők Lapja oldalain is mindig felbukkant a riport a gyereklányról, aki naivan és ostobán esett áldozatul hol egy munkatársnak, hol egy egyébként roppant segítőkész, érett pasinak, aki aztán, mikor teherbe vágja (mert ez nem más!), akkor leribancozza. És mindenki ismert olyan pasit, aki az üres óráit – hónapjait vagy éveit – valami játékszenvedéllyel tölti ki, mint ez a Feri a pokémonvadászattal. De még ez a virtuális valóság, ez a menekülési lehetőség is túl direkt – és épp ezért illékony. Ki fog emlékezni jövőre a pokémonos telefonjátékra?

Józsinak (Sztarenki Pál) mindenre van megoldása

Akárhol próbáljuk húzogatni a szöveg tésztáját, a szakadások nyomán mindig valami iszap jön elő. A néhai nagypapa minden valószínűség szerint kamuházasságban élő, rejtőző meleg volt. A pedagógus anyánál rákot diagnosztizálnak. A SzomszédJózsi a nagy segítő igyekezetben leitatta és megerőszakolta a fiú barátnőjét. Ebben a kétórás drámában nincs egy lélegzetvételnyi, egy szívdobbanásnyi lazítás sem.

SzomszédJózsi prédál (Sztarenki Pál, Ladányi Júlia)

Van pozitívum is: igen jól eltalált a hat szereplő egymástól nagyon is különböző szövegstílusa. Igazából ott mutatkozik meg, hogy milyen módon jár a figurák agya.

Szellemesen egyszerű a Szalonban a díszlet (főleg az átdíszletezés) megoldása: kevés bútor és vetített helyszín. Csizmadia Tibor rendezésében a játékstílus jobbára naturális, de ez érthető, hiszen csupa földhözragadt alak mozog a színpadon.

Az őskonfliktus: Tímár Éva (Nama), Debreczeny Csaba (Feri)

Tímár Éva (Nama) panelekből összerakott szövegét eleven (bár elviselhetetlen) emberré alakította, Adri, a feleség (Bozó Andrea) az összeütközésekben erős, SzomszédJózsi (Sztarenki Pál) vastag ecsettel felrakott, karikatúraszerűen harsány bunkó, sokat emlegetett segítőkészség-firnájsszal bevonva. Debreczeny Csaba a telefonhoz csirizelt, egykori mérnök szépen mutatja a lepusztulás lejtőjét, egészen az emberi mélypontig. A két fiatalból a bölcsész Dorka (Ladányi Júlia e.h.) még mutathatott valami árnyaltságot, különösen a szövegbeli vagy tettleges párbajokban, de a színészjelölt Gabikának (Hunyadi Máté e.h.) szinte semmi emlékezetes pillanata sem maradt.

A darab végére a házasság szétesett, az apa elköltözött, a mama háza éppen elbitorlás alatt, a fiú öngyilkos lett, a barátnő ikreket vár SzomszédJózsitól, aki még pénzt is követel rajta. Csak a rákos anya ígér Dorka számára valami teljesen megalapozatlan kiutat a mindenkit körbehömpölygő válságból.

A nézőt mellbe, fejbe rúgja a fekete ennyi árnyalata, és tapsolni is elfelejt.

Fotók: Éder Vera

Részletek és jegyvásárlás