Bántani és bántva lenni | Wéber Anikó: Az osztály vesztese

Posted on 2016. november 21. hétfő Szerző:

0


weber_az-osztaly-vesztese-bor240Hajdú Zsanett |

Kora ősszel jelent meg Az osztály vesztese című könyv, és nagyon gyorsan óriási port kavart. A publicista, napközis tanárnő, Wéber Anikó tollából született mű érzékenyen mutatja meg az iskolai bántalmazást, és nem hagyja ki a történetből a családi környezeteket sem. Feszesen, pontosan tapogatja ki a gyerekek belső világát. A mély empátia ugyanakkor nem könnyíti meg az olvasó dolgát, gyorsan a mélyre ránt.

A szöveg mégsem a témája miatt lehengerlő, bár meg kell hagyni, hogy a magyar gyerekirodalomra egyáltalán nem jellemző ez a fajta társadalmi rexlexió. De akkor mitől olyan ütős a regény, hogy egyszerűen nem bírtam egyben végigolvasni, és már az első húsz oldal után sírnom kellett?

A merész témavállalás és a szuperül felépített sztori mit sem érne, ha nyelvileg nem lenne zseniális. Amikor Wéber Anikó fájdalomról ír, nem terjeng, pont annyi van a papíron, amennyi egy ötödikes gyerekben végigszalad. (Mert kevés az olyan ötödikes, aki olyan szívesen „van együtt” a megalázottságával, megbántottságával vagy gyengeségével.) Sokkal nagyobb és erősebb a csend, az űr, amire a szöveg rámutat, mint maguk a szavak, amikkel ezt teszi.

Nyersen őszinte? A kisiskolásokban, a gyerekekben pont ilyen egyértelmű felismerések, nyílt és tiszta gondolatok szaladnak végig. Teljesen átlagos osztályról beszélünk, teljesen általános felismerésekkel: elvált szülők, költözések, anya Londonban, nincs vacsorára pénz, túlsúly, dadogás, gyenge, kicsi termet, bezzeg a bátyád, hatalom, erőfölény, rossz házasság… Bizony, ha nem ugyanonnan startolnak a gyerekek, hamar beindul a posztok kiosztása. És hamar védeni, fedezni próbálják azt, amiről nem szeretnék, hogy kiderüljön az osztály előtt, mert lehet, hogy még otthon sem olyan egyértelmű, kibeszélt a téma. Amikor leosztják, hogy ki milyen, előkerülnek a maszkok és a skatulyák, már csak védeni próbálják magukat a diákok. Ilyenkor már ki is zárják azt, hogy felvállalják, hogy ők milyenek, hogy kibontakoztassák az értékeiket, és ezek mentén kedveljék meg egymást.

De mi van, ha ezt igyekszel elkerülni? Maradhat valaki láthatatlan az osztályban?

Persze! Bár azt már nem mondanám, hogy ez olyan jó érzés, és megoldja a problémát. Ha valaki láthatatlan: nem kiemelkedően jó tanuló, nem rossz és nem jó, nem viselkedik feltűnően, csak jelen van. De ez éppen annyi, mintha ott sem lenne. Ha lóg az óráról, senkinek, még a tanárnak sem tűnik föl. Semmi olyan nincs benne, aminek kapcsán a világ, az iskola, az osztály azonosítani tudná valamivel. Valamivel, ami persze nem is ő, de egy ilyen fajta rendszerben mégis meghatározza, címkét tudna rakni rá.

De ha nem veszik észre, hogy nem vagy ott, van értelme ott lenni egyáltalán ilyen módon? Van így értelme?

Tény, hogy félnek a gyerekek a skatulyáktól, de aki nem akar láthatatlan lenni, gyorsan és eredményesen elégszik meg velük. Még ha valami ostobaságból, sértésből fakad is, legalább észrevették! Számon tartják, és valahogyan viszonyulnak hozzá. De ami talán még fontosabb, ezekkel a szerepekkel legalább lehet játszani. A kövér fiú lehet az osztály bohóca. Sőt: ezek a szerepek olyan dolgokat fedhetnek el, amik sokkal cikibbek lennének. Akinek nincs mit ennie vacsorára, boldogan elégszik meg „az osztály legvadabb fiúja” címmel. Ha valakinek az apukája belenyomta a fejét a borsófőzelékbe, lehet, hogy inkább füllent, ha erről kéne az osztálytársainak beszámolnia, és ő lesz a „hazudós lány”. A bélyegek, ha más nincs, meg is védenek.

Ebben a történetben sok ponton elsírhatod magad. Nem tudsz kívül maradni. A szöveg nagyon cselesen váltja a nézőpontokat, fejezetről fejezetre bújhatsz egy-egy szereplő, az osztály egyik tagjának a bőrébe. A világ pedig, akár az osztály, nagy és színes, sokan vagyunk sokfélék, és, ha a gyerekek nem érzik magukat teljesen elfogadva és biztonságban, egy pillanat alatt tudattalan vagy tudatos bántalmazókká válhatnak. Mind mások vagyunk. És ez persze ijesztő. Mert az én másságom identifikál. És mi van akkor, ha pont az én másságom a ciki. És a legszörnyűbb, hogy ezeket a szerepeket még csak nem is nem is a gyerekek találják ki!

Bizony ezek az ideák onnan kerülnek a fejükbe, hogy a világ azt mondja nekik: „Ez így normális.” (A folytatás itt olvasható.)

A teljes cikk megtalálható a pagony.hu oldalon

Wéber Anikó

Wéber Anikó

Wéber Anikó: Az osztály vesztese
Pagony Kiadó, Budapest, 2016
212 oldal, teljes bolti ár 2490 Ft,
kedvezményes webshop ár 2117 Ft
ISBN 978 963 410 1895

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az éjszaka leple alatt furcsa kép kerül az osztály facebook oldalára: esetlen alak minion­jelmezben, felette a falra írt felirat: Az osztály vesztese! Az osztályfőnök tombol, a diákok gyanakodva méregetik egymást. Tettesnek se jó lenni, de áldozatnak még rosszabb. Egy osztálynyi gyerek életét ismerjük meg mindenestül, miközben velük izguljuk és szorongjuk végig ugyanazt a pár napot a felkeléstől a feleltetéseken át a napköziig. Vajon ki tette és miért?