A tükörszimmetria paradoxon | Jo Nesbø: Szomjúság

Virginiawoolf |

Néhány hete felrobbant a Facebook. Na jó, igazából csak egy kis agypuki zajlott, amikor megjelent az egyik könyvterjesztő szépirodalmi sikerlistája. A hozzá­szólók azon hőzöngtek, hogy a befutók közül csupán egy kötet nevezhető színtiszta literatúrának. A sznob­kórusból azért kivált egy borízűen józan hang, miszerint: Jo Nesbø nem szép, csak irodalom. Félig egyetértve a szólistával, a norvég írózseni regényei nem pusztán bestsellerek, de szépirodalmi munkák a javából. Azért hozzáteszem, az számomra sem kérdés, hogy Bödőcs Tibor második helyezését valóban némi távolságtartással lehet kezelni a toplista elején…

Nyilván senki sem emlékszik rá, de egészen pontosan öt évvel ezelőtt ajánlottam az első Harry Hole-történetet  itt az Olvassbele portálon. Természetes, hogy újraolvastam a korábbi Nesbø-könyvek kapcsán megfogalmazott gondolataimat, s rájöttem, hogy piszkosul hiányzott nekem ez a nyugtalanító, ambivalens érzelmeket kiváltó, alkoholfüggő nyomozó. Mint kiderült, Jo Nesbø sem volt ezzel másként, hiszen négy évnyi szünet után fogta újra kézen, ahogy egy interjúban fogalmazott: a lelki társát, és rukkolt elő Harry Hole (ejtsd: Hari Hule) 11. esetével.

Azt nem tudhatjuk, hogy mennyire izzadt a norvég sztárszerző tenyere miközben írta ezt a regényt, merthogy elsősorban a saját magának felállított (író)csúcsot kellett megmásznia, de az biztos, hogy ezúttal is vérprofi történetet sakkozott ki. Mert mit is tesz a Szomjúságban a kedvelt szerző? Letesz elénk egy spirálszerűen csavarodó thrillert, aminek számos mellékmondatába beleszövi az éles – egyértelműen nemcsak Norvégiára jellemző – társadalomkritikát, és akkor még csak a felszín cseveg. A figyelmes olvasó azonban a regény lelki mélyrétegeit is kibonthatja.

A Szomjúság ott folytatódik, ahol a Police (a 10. HH-regény) befejeződik. A történet váza – első ránézésre közhelyszerűen – az évszázadok óta népszerű vámpír toposzra épül. A sorozatgyilkos (Éljen a 21. század!) egy online társkereső alapján választja ki áldozatait. Az oslói rendőrség gyilkossági csoportja ugyan mindent elkövet, hogy felgöngyölítse az ügyet, de a gyors és kézenfekvő megoldás csak az instant levesporokra érvényes. S ahogy egy remekbe szabott Shakespeare-drámában, úgy a Szomjúság lapjain is, a legjobbkor lép színre a piabarát zsaru. Még csak gyakorlott krimifogyasztónak sem kell lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, az erőszakos gyilkosságok összefüggnek a Police, vagyis az előző regény elvarratlan szálaival. Azonban, ahogy az lenni szokott a Nesbø-krimikben, itt sem elsősorban a thriller-vonal az, ami az olvasó bőre alá bújik.

Ebben a regényben ugyanis olyan kétpólusú szövegterepen játszik a szerző, ami sokkal komplexebb irodalmi és szociálpszichológiai élményt nyújt, mint eddigi történetei. Gondoljunk csak a címre, ami egyfelől utal a vámpírszomjúságra és a főhős alkoholizmusára, de a összes, szenvedélybetegségben szenvedő ember „szomjúságérzetére” is. A társ- és kapcsolati függőség éppúgy kényszeres viselkedési mintákat hoz elő érintettjéből, mint a játékszenvedély vagy a testedzés-függőség. Ezek majd mindegyikére akad példa a legújabb Nesbø-kötetben.

Az összes szereplő, beleértve Harry Holét is, mozgásterét és cselekvéseit a tükörszimmetria, ezáltal az egyensúlyra törekvés határozza meg. Bűnös és áldozat, egyenes jellem és korrupt főrendőr, pszichológus és sorozatgyilkos, úgy tűnik, egyként iparkodik megtalálni a boldogsággént. Olvasom, hogy brit kutatók megállapították: a boldogságra való képességet 50 százalékban a gének határozzák meg, és ezek között sok olyan gént találunk, amelyek bizonyos személyiségjegyeket – a nyíltságot, érzelmi stabilitást és a lelkiismeretességet – kódolnak. A boldogság fennmaradó 50 százalékát azonban nem a gének határozzák meg, hanem az emberi kapcsolatok, a testi egészség és a karrier, teszik hozzá a pszichológusok.

Mármost akkor ez azt is jelentheti, hogy mindösszesen egy genetikai paraszthajszál választja el a bűnelkövetőt a bűnüldözőtől. Jo Nesbø értelemszerűen az előbbi következtetésnél tovább megy. Két vérbő gyilkosság között megállapítja, hogy a genetika csupán egy kényelmes kifogás a gyenge jellemre. Az alkoholista Harry függősége tehát alkalomadtán ugyanolyan súlyú és mértékű kényszerbetegséggé tud válni, mint a modernkori vámpír vérszomja. Mondhatjuk, hogy ez a tipikus esete annak, amikor a tükörszimmetria visszanyal?

• Olvass bele!

Ahogy a többi Jo Nesbø-regényt, úgy a Szomjúságot is Petrikovics Edit tolmácsolásában olvashatjuk magyarul. Gyanítom, a kiváló fordító maga is Harry Hole- vagy/és Jo Nesbø-függő lehet, mert máskülönben nem tudna ilyen tökéletes szimbiózisban létezni a norvég szerző társadalompszichológiai szempontból is értékelhető munkáival.

Szándékosan a végére hagytam a magánspekulációmat. Érzésem szerint Nesbø a regényírás idején elveszíthette egy közeli hozzátartozóját, amire az enged következtetni, hogy soha ilyen katartikusan nem beszélt az élet-halál kérdéséről. Krimiről lévén szó, magától értetődő a brutális gyilkosságokat felvonultató szokványos alaphelyzet, de itt most másról, többről van szó. A Szomjúság némely létfilozófiát feszegető része, Balázs Béla Halálesztétikájának konklúzióit juttathatja eszünkbe. Kedves Facebook-barátaim, ha tanácsolhatom, Nesbø regényeit ne absztinens üzemmódban szóljátok le, hanem minimum olvassatok bele, mert akkor kiderülhet, hogy ezek a kötetek nem véletlenül kapnak helyezést a mindenkori szépirodalmi toplistákon.

(A Líra Könyv novemberi szépirodalmi sikerlistáján Jo Nesbø: Szomjúság című regénye az 5. helyezést érte el.)

Jo Nesbø: Szomjúság
Skandináv krimik sorozat
Animus Kiadó, Budapest, 2017
496 oldal, teljes bolti ár 3980 Ft,
kedvezményes webshop ár 3184 Ft,
ISBN 978 963 324 5361

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Harry Hole három éve visszavonult a nyomozói munkától, a rendőrtiszti főiskolán tanít, kiegyensúlyozott életet él. Ám a boldogság vékony jég, amely bármikor beszakadhat az ember lába alatt…
Amikor egy fiatal nőt brutálisan meggyilkolnak a fővárosban, Mikael Bellman rendőrfőkapitány személyes okokból Harry segítségét kéri. Hamarosan újabb hasonló gyilkosság történik, Harry pedig – sutba dobva élete szerelmének és önmagának tett ígéretét – beleveti magát a munkába. Mindössze két nyom van, amelyen elindulhatnak: az első áldozat nyakán lévő sebekben talált rozsda- és festékmaradványok, valamint a tény, hogy mindkét nő társkereső oldalak rendszeres látogatója volt.
Harry azonban valami mást is lát. Valamit, ami megragadja a figyelmét, és arra ösztökéli, hogy mit sem törődve a kockázattal újra a nyomába eredjen a gyilkosnak, aki egyszer már túljárt az eszén…