A norvég Piszkos Fred | Jo Nesbø: Denevérember

Posted on 2012. július 8. vasárnap Szerző:

0


Írta: virginiawoolf

Vannak krimik, amelyek nyomtalanul átfolynak rajtunk, de szerencsénkre, akadnak olyan csavaros történetek is, melyek – Poirot-val szólva – megdolgoztatják a kis szürke agysejteket. A norvég író Jo Nesbø fifikásan kitalált bűnügyi regényeinek megfejtései után, talán még a bajszos belga detektív is jólesően pödörgetné… A jó öreg Hercule valószínűleg ezt tenné az első Harry Hole-történet olvasása közben is, merthogy a Denevérembernek még a morbid humora is gyilkos.

Az Olvassbele portál (és a Skandináv krimik sorozat) régi olvasói már jól ismerhetik a pengetollú – nem mellékesen (megérdemelten) bestsellerszerző – Jo Nesbø munkásságát. A kortárs skandináv krimi receptje néhány regénye (lásd lejjebb) ismeretében megfogalmazható. Mindegyik regénynek filmesen pergő a cselekménye, és rövidre vágott párbeszédekből és szituációkból építkezik egy-egy történet, azonban szó nincs róla, hogy pusztán ezek a könyvek az önjáró gyilkológépek és egy szuperképességű nyomozó párharcára redukálódnának. Sőt! Nesbø soha nem hagyja elvarratlanul a szálakat, mindenkor a gyilkolás lélektana izgatja, az elkövető belső mozgatórugóira kíváncsi. A történetek figurái, az áldozatok éppúgy, mint a gyilkosok, soha nem fikciószagúak, hanem ismerősnek tűnő alakok. Olykor túlontúl is emlékeztetnek hétköznapi életünk kedvelt vagy nagyon utált szereplőire, és talán ez az egyik kézenfekvő magyarázat a krimik népszerűségére. A norvég író könyveinek visszatérő kérdése, hogy mitől válik valaki gyilkossá vagy áldozattá? A válasz azonban korántsem pofonegyszerű.

A Nesbø-regények rejtélyes, szövevényes és majd mindenkor tökéletesnek látszó gyilkosságainak felderítésére pedig – az esetek/könyvek döntő hányadában – ki más lenne alkalmasabb, mint az oslói rendőr-főkapitányság fenegyereke, Harry Hole. A főhős, akivel lehet azonosulni, vagy éppenséggel távolságot tartani tőle. A norvég detektív figurája ugyanis sokban hasonlít európai és tengerentúli pályatársaihoz, magányos farkas, alkoholproblémákkal küzd, tud nagyon szeretni, és mélyen hallgatni az érzéseiről, a munkájában pedig sosem a járt utat választja. De őszintén, van értelme ennek az utolsó megállapításnak? Amikor valaki pszichopaták, sorozatgyilkosok, vagy elmebeteg neonácik és nem utolsósorban személyiségzavaros ámokfutók nyomában jár, követheti-e a hivatali rutint, vagy élhet-e a szabályok szigorú rendje szerint? A választ tudjuk. Nincs tehát abban semmi különös, hogy amikor Harry szagot kap, nem tehet mást, minthogy ő maga is lemerül a bűzös fertőbe, ahol nincsenek szabályok. Teszi ezt odahaza és amikor – esetünkben – úgy alakul, a távoli Sydney-ben.

Ebben a legelső Harry Hole-regényben a harmincas évei végén járó detektív egy fiatal norvég lány meggyilkolása ügyében nyomoz, akit az ausztrál tengerparton holtan találnak. A több szálon futó történet során egyre valószínűbbnek látszik, hogy az őslakos legendák szerint halált hozó denevérember az, aki nyomra vezethet. Vagy talán ő maga a nyom? Bár ezúttal sem költői a kérdés, a választ mégsem árulhatom el, de azt igen, hogy miközben Harry szerelembe esik egy vonzó lánnyal, akit természetesen a nyomozás közben ismer meg, újabb gyilkosságok történnek. A tehetetlen egy helyben topogástól egy idő után, Harry képtelen józan alkoholista maradni, vagyis röviden: filmszakadásig issza magát. Minden értelemben megtalálja a dolgok legmélyét. Miközben újra meg újra a pohár fenekére néz, megtapogatja az ausztrál társadalom perifériáját. A drogdílerek, stricik és kurvák világában keresi a megoldás kulcsát. Aki pedig korpa közé keveredik, bizony nem kerülheti el a sorsát. Harry-t ugyan nem falják fel az alvilági disznók, de azért kijut neki néhány jól irányzott balhorog.

Jo Nesbø

A korábban olvasott (bár későbbi) Nesbø-regények kőkemény verekedős jeleneteivel szemben, a Denevéremberben van egy kifejezetten vicces kocsmai jelenet, amit Rejtő Jenő is megirigyelhetne. Az ütök-kapok során ugyanis a grillező nyárs egy magányos gombaszelettel együtt (!) fúródik bele az egyik nehézfiú vállába. Látják ezt lassított felvételként? A helyzetkomikum azonban csak pillanatnyi feszültségoldás, mert a sorozatgyilkos ez idő alatt sem kerti partira készülődik. Apró részletek ismeretében (Piszkos) Harry az összefüggésekre a delirium tremens állapotában eszmél rá. Nem szeretném persze azt állítani ezzel, hogy az aktív alkoholista lenne a zseni szinonimája, de azért itt ténnyé válik, hogy amit a nappali fényben, a színjózan nyomozók nem vesznek észre, azt ez az öntörvényű pasas, túl jón s rosszon, egy zsigeri látószögből képes összerakni. Ügy tehát lezárva. Harry Hole pedig józanul (?) folytatja Norvégiában…

Motoszkál azért bennem egy privát kérdés. Vajon honnan ismeri Jo Nesbø ennyire behatóan az alkoholmámor nüansznyi részleteit? Mivel soha nem ittunk együtt, csak az érzéseimre hagyatkozhatom. Ahogy innen, messziről látom, a sikerszerző legjobb barátja nem Jim Beam, hanem Harry Hole, és csupán mint briliáns oknyomozó derített ki mindent a részegségről. Vagyis Nesbø valóban annyira jó író, aki még arra is képes, hogy csak képzeletben igyon.

Irigylem mindazokat, akik most először találkoznak Nesbø-regénnyel, mert a Denevérember minden krimifalónak ínyenc falat, és ha valaki még többre vágyna, van még a kosárban!

Jo Nesbø magyarul megjelent további könyvei: Leopárd, Fejvadászok, Hóember, A megváltó, Boszorkányszög, Nemeszisz, Vörösbegy.

Fordító: Petrikovics Edit

Jo Nesbø: Denevérember (Skandináv krimik sorozat)
Animus Kiadó, 2012