Veszélyes mesterségek | Jo Nesbø: Fejvadászok

Posted on 2011. december 26. hétfő Szerző:

0


Írta: Salamon Eszter

Fejvadászok - címlapRoger Brown fejvadász. Persze nem a távcsöves puskával járó fajta, hanem az, aki egy modern irodában ül, méregdrága öltönyben és a legnagyobb cégek vezető-kiválasztásában segédkezik. Brown (aki ezzel a névvel nyilván nem tősgyökeres norvég) igazi nagyképű barom, úgy gondolja magáról, hogy ő a kakas a szemétdombon, ám a norvégok között aránylag alacsony, némiképp kívülálló is, ezért – bár látszólag egójának mérete fordított arányban áll magasságával – örökös kisebbségi érzés gyötri, amit szintén állandóan kompenzálnia kell. Kompenzálni pedig ebben a világban pénzzel lehet, főleg akkor, ha egy költséges – és persze nagyon szép – feleség megtartása is a pénzen múlik (az érintett szerint). Ezért fejvadászunk műkincstolvajnak áll, legális és illegális bevételeiből pedig fényűző villát finanszíroz – és felesége pénznyelő galériáját.

A tolvaj élete pedig veszélyes. Még akkor is, ha az illető tolvajnak beépített embere van a célpontot védő távfelügyeletnél. Ráadásul abban is biztos lehet, hogy az áldozat nem érkezik haza, mivel éppen saját ügyfeleit rabolja ki – miközben épp ezek fejének levadászására készülnek Brown munkatársai, meg még az a cég, amelynek épp vezető kell.

A kisebbségi érzéssel megvert műkincstolvaj legújabb munkája: egy Rubens „beszerzése”. Tiszta és egyszerű ügynek tűnik, ám az események különös csavart, majd később újabb és újabb csavarokat vesznek, amitől az egész jól felépített építmény meginogni, sőt összedőlni látszik.

Jo Nesbø az egyik legsikeresebb skandináv krimiszerző. Rajongói, akik a kiégett, de szimpatikus detektív, Harry Hole egy újabb ügyére várnak, ugyan csalódni nem fognak, de egészen mást kapnak, mint eddig. Ebben az önálló történetben egy olyan figurát, aki eleinte a bicskát nyitogatja a zsebünkben nagyképűségűvel, felvágásával. Hamarosan azt vesszük észre, hogy a pasi mégiscsak szimpatikus, helyenként együtt is érzünk vele. Nesbø bizony manipulál, játszik az érzelmekkel. Teszi ezt – tőle szokatlan módon – fanyar humorral, amitől a történet kissé az amerikai krimista, Lawrence Block antikvárius betörőjének, a szimpatikus Bernie Rhodenbarrnak az eseteihez hasonlít.

Hogy az olvasó egyidejűleg érez pozitív és negatív érzelmeket a fejvadász iránt, az egyértelműen a nagyszerű írói manipuláció terméke. A regény egyetlen igazán kidolgozott karaktere maga a főszereplő, aki szarkasztikus megjegyzéseivel és egyben szánnivaló esendőségével válik szimpatikussá, ugyanakkor nagyképűsége és felvágása miatt muszáj utálni. A többi szereplő – ez talán a regény gyengesége, ám inkább nagyon tudatos írói eszközök eredménye – sematikus, kétdimenziós marad, nincs igazi karakterük, csak segítenek ennek az ambivalenciának a fenntartásában.

A történet – jellemző módon – az első olyan, aminek megfilmesítéséhez Nesbø hozzájárult, sőt a sikeres norvég feldolgozást hamarosan követi majd az amerikai remake is. A szerző mindössze néhány karaktert mozgat, tulajdonképpen egy látszólagos vagy inkább feltételezett szerelmi háromszögről mesél. Az események egy film forgatókönyvének megfelelően pörögnek, magukkal ragadnak és az olvasó egyszerre azon veszi észre magát, hogy a végére is ért. És még mindig nem tudja eldönteni, kedveli vagy utálja épp a főszereplőt. A Fejvadászok – kisebb terjedelme miatt (is) – szokatlan az író életművében, kevésbé mélyül el a norvég társadalom problémáiban, mégis igazi Nesbø-mű.

Jo Nesbø

Jo Nesbø

A regény jóval a rettenetes nyári norvégiai események előtt született. Akkor a szerző, aki – ezt Harry Hole-történeteiből tudjuk – nagyon jó ismerője a hazájabeli nácik múltjának és jelenének, izgalmas cikket írt arról, hogy ezzel a lövöldözéssel Norvégia elvesztette ártatlanságát. Ám valamennyi korábbi műve, így jelzésszinten ez is, arra figyelmeztet, ez a korábbi ártatlanság csak látszat, a felszín alatt mozognak sötét erők is. Ez a regény is elgondolkodtat az anyagi javak iránti korlátlan éhségen, a művészi és a piaci érték közötti, néha fordított arányokon, a látszat és valóság viszonyán.

Pék Zoltán fordítása szokás szerint nem okoz csalódást, gördülékeny, szórakoztató, segít abban, hogy a norvég svédcsavarokban gazdag sztori még inkább elragadja az olvasót. A rajongók biztosan nem fognak csalódni, aki pedig még nem olvasta Harry Hole valamelyik történetét, annak tökéletes kiindulópont a norvég író megkedveléséhez. Bár a kötet véres borítója ijesztő, azért ez sem horrortörténet.

Adatok: A könyv fülszövege

Jo Nesbø: Fejvadászok

Animus Kiadó, 2011