A Garmann-para | Stian Hole: Garmann nyara

Posted on 2012. július 7. szombat Szerző:

0


Írta: Jónás Erika

A mese gömbölyű. Amíg a kisded még nem olyan ügyes, addig elgurul. Jó móka. Majd amikor már elég ügyes, hogy elkapja, akkor hosszú-hosszú ideig pattog a gyerekszoba falai között. Aztán még rá lehet ülni, körbeugrálni a lakást. Az uszoda vizében rá lehet borulni és így tovább. Mikortól egyenesedik ki a történet? És aztán mikortól kuszálódik össze? Az egyik lehetséges pillanat: a gyerek hat-hétéves kora körül, amikor a külvilág „kötelezően” behatol az életébe, iskola formájában. Stian Hole [ejtsd: Sztian Hul] talán így gondolja, hiszen ezt a pillanatot kapja el Garmann nyara című gyerekkönyvében.

A kötet nem mindennapi tárgy. Mint gyerekkönyv – bizony be kell vallani – egyöntetűen negatív kritikákat kapott a kör­nyeze­temben. Igaz, a felnőttek körében. Mert a képek – szókimondóak, ez tény. A felnőttek meghökkennek, aztán vérmérsékletük szerint ítélnek.

A hároméves hercegnő viszont már a saját polcára pakolta, időnként előveszi. Ő még nem szorong (remélhetőleg) semmilyen ismeretlentől, mindenesetre élvezi a könyv képeit. Hatéves ismerősöm sajnos nincs. Ami engem illet, nekem egyre inkább tetszik. Jobban tetszik, mint elsőre. Ez jó jel. (A jó könyv jele?)

Stian Hole illusztrációja

Stian Hole illusztrációja

Garmann (már a neve is milyen komoly) a nyár utolsó napján házuk kertjében: az almafán, a sövény mögött gubbaszt, lógatja a nóziját, figyel. Holnap iskola. Nézi a kert hulló virágszirmait, leveleit, szen­dergő kilencvenéves nagy-­nagy­né­nikéit, akik álmukban már egy ugyanilyen csodás, csak sokkal-sokkal nagyobb kert felé tipegnek mosolyogva.

Kérdezget mindenkit, apát, anyát, néniket: „Te mitől tartasz?”, „Te aggódsz valami miatt?”, „Ugye, nemsokára meg fogsz halni?”. Igen, mindenki aggódik valami miatt (bár a nénik a halál miatt nem túl látványosan). Garmann úgy érzi, még nincs felkészülve erre az új világra, ahol már számítanak a dolgok, ahol teljesíteni kell. És ő még nem tud úszni, biciklizni, még egyetlen foga sem mozog.

Talál egy halott verebecskét, törékeny, megsimogatja puha kis testét, majd eltemeti. Enélkül a kismadár sem juthat fel a nagy kertbe – és majd a nénik sem, és senki sem, gondolja talán Garmann, csak nem teszi hozzá.

Ez a könyv nem magyaráz túl sokat, nem is beszél mellé: igyekszik a lényegre koncentrálni: egy kisfiúra és a nagy kérdésekre. A gyerek – amúgy skandináv módra – felnőttnek van nézve. Bizonyára jelen időben írta a szerző, Vaskó Ildikó mindenesetre úgy fordította, így igyekezve még közelebb hozni ezt a szorongó kis hőst, aki holnap iskolába megy.

A képek is ilyen lényegre törőek: tulajdonképpen inkább a képek mesélnek, a szavak csak illusztrálnak.  A jelenidő a hiperéles (kollázstechnika), a fantasztikus valóság és a még fantasztikusabb gyermeki képzelet által közösen teremtett képekkel együtt mesél, teljes egységben. Hát persze, hiszen Stian Hole-é a történet is és a kép is.

Olyanok valahogy ezek a képek, mint amilyenek a felnőttek képzeletében élő (álló)képek saját maguk gyerekkoráról. Valami óriásira nagyítva (pl. egy nagy szemölcs egy néni orrán), meg ahogy egyentutyiban, egyengurulós kis szatyrot húzva maguk után „egyszerre lépnek” – és persze mogyorótortát is kapnak estére. Vagy pl. egy elképzelt kép egy elképzelt jelenetről, ahogy egy öreglány egy gördeszkán pörög. Ahogy a virágok égővörösebbek, a fák hatalmasabbak, ahogy a sövényben pontosan száz veréb lakik (pontosan úgy, ahogy gyermekkorunk kertjében volt valaha). Ahogy az emlékezet és a képzelet épít, és segít is abban, hogy könnyebben átkecmeregjünk egy nehéz napon.

…ez pedig Ruth néni

Stian Hole

Ez a gyerekkönyv lehet, hogy „réteggyerekkönyv”. Azok a szülők fogják megvenni, akiket nem riaszt el a műfogsor a pohárban, egy kilencvenéves arc ráncai, a Garmann mellkasáról készült röntgenfelvétel, az elhullott veréb a kicsi fejfájával (megértjük azokat is, akiket igen) meg Hanna és Johanna, a rettenetes ikrek (főleg az utóbbiak) – viszont megindítja őket az ablakon kinézve mélázó, szőke üstökű, pilincka kisfiú képe.

Garmann életében ezentúl a világ, a kert, a nyár sosem lesz már gömbölyű. Nagyon is lesz vége, most már mindig. A nyárvég, a vasárnap este szomorúságához már elég érett egy hétéves is, és feldolgozhatatlan egy negyvenéves számára is.

Szóval nincs mese. Para nélkül nem lehet megúszni. Viszont meg lehet úszni, az a jó hírünk (anyáé, apáé), és úszni is megtanul az ember előbb, utóbb. És az is bizonyos, hogy van gyerek, akinek segíthet ez a könyv. Az ő anyukája ezt tudni fogja. Apukája meg pláne. Talán mert neki is jól fog jönni időnként.

Fordító: Vaskó Ildikó

Stian Hole: Garmann nyara
Scolar Kiadó, 2012

»Stian Hole: Garmann nyara – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«