A bicikli pirosa | Linn Ullmann: A nyugtalanok

Posted on 2017. június 14. szerda Szerző:

0


Tóth Zsuzsanna |

Nagyon jóleső volt találkoznom ezzel a könyvvel. Linn Ullmann személyében kivételesen érzékeny, kifinomult, költői magasságokba emelő írót ismertem meg. És ez a vélemény nyilván Papp Vera-Ágnes fordítót is elismeréssel illeti.

A nyugtalanok – noha cselekményesnek alig nevezhető – majdhogynem letehetetlen könyv. Linn Ullmann úgy szól fantasztikus édesapjáról, Ingmar Bergmanról, illetve édesanyjáról, a csodálatos Liv Ullmannról, hogy észre sem vesszük: hírességekről olvasunk. Az „intimpistáskodásnak”, vagy a bulvárnak még csak a szellője sem érinti prózáját. Letisztult stílusban mesél a gyerekkoráról, apjával való kapcsolatáról és – főként, hangfelvételek alapján – apjának az öregedéshez fűződő viszonyáról. Még ez sem teljesen fedi a könyvet, hiszen megjelennek benne a gyerekkor helyszínei, az ezekhez kapcsolódó emlékek, egy önmagát kívülről is látni képes személyiség őszinte kíváncsisággal szemlélt élete. Vagyis a regény voltaképpen önéletírás is, nem csupán emlékmű az apának. Megjelenik benne a népes család – nyolc féltestvére közül majd mindenki művész lett, egy pilóta és egy fiatalon elhunyt fivér kivételével. De nem csupán ők, az apánál töltött nyarak sok-sok figurája, az anyával, nagyanyával vagy bébiszitterekkel töltött idők szereplői is háromdimenziós karakterekként sorakoznak fel előttünk. A gazdag tablóban különleges helyet foglal ez az apa, az egyszerre távoli, imádott, furcsa és vágyott apa. Az apa, aki „beszélgetős” könyvet akar írni a lányával, de ereje, türelme fogy. Nyűgös és szeszélyes, mint egy kisgyerek – miközben gondolatai sokszor világítóan tiszták. És nem feledkezhetünk meg arról, hogy akárhogy is, de egy zseni mondataival barátkozunk. (Nem tudom, miért, de folyton Weöres Sándor járt a fejemben…)

Noha a téma önmagában is érdekes, mégis a szerző irodalmi kvalitásai az igazán magával ragadóak. Egy idő után már egyáltalán nem érdekelt például Bergman és Ullman, a filmrendező és a színésznő. Linn, a nyakigláb, sovány kislány, kamasz majd felnőtt nő ragadott magával, mert mondatai lenyűgöztek, és távolságtartása mögött erős, intenzív érzelmeket találtam. Leírásai is vakítón csillognak.

„Lapos, sík a táj. Az út lágyan kanyarog. A tenger pókszürke, sápadt, zöld, csendes. A tenger meghal az oxigénhiánytól. Időnként mérgező algák borítják el a felszínt, mint a régi, falméretű szőnyegek.
A bicikli piros, a kerék alatt ropognak a kavicsok. A bicikli olyan piros, hogy bármihez hasonlítom is – például a mákvirághoz, ami szintén fellelhető minden hammarsi út mentén –, a leírás pontatlan lesz.
A bicikli pirosabb minden létező pirosnál, ami eszembe jut. Készítek egy listát a pirosról, de semmi nem elég piros. Apa már rég meghalt, eltemették, szétporladt a földben, eltűnt – már nem tudom leírni az arcát –, de a bicikli pirosa még mindig világít az emlékeimben.”

Az emlékezés és a megértés, a rácsodálkozás regénye ez a könyv. Annak a felkavaró folyamatnak a terméke, ahogyan megéljük szeretteink és saját életünk fogyását, mások élményein keresztül. Olyan ismerős és velem lélegző minden sor, mintha valójában nem választanának el minket világok. Szégyellem, hogy eddig nem olvastam Linn Ulmannt, pedig a Scolar Kiadónál több műve is megjelent magyarul. Az 1966-ban született írónő többi írását nem ismerve, ennek az egynek alapján állítom, karakterei elevenek, soraiban élet lüktet. Nagyszerű szerző! Ismerkedjenek meg vele.

Linn Ullmann (Fotó: Agnete Brun)

Linn Ullmann: A nyugtalanok
Scolar Kiadó, Budapest, 2016
384 oldal, teljes bolti ár 3950 Ft,
kedvezményes webshop ár 2765 Ft
ISBN 978 963 244 6820

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Linn Ullmann Ingmar Bergman filmrendező és Liv Ullmann színésznő lánya. A nyugtalanok az ő családjuk története, érzékeny memoár, melynek elbeszélője a birtokában lévő hangfelvételek alapján szeretné megírni édesapja memoárját, ám a munka során kénytelen szembenézni saját gyászával, félelmeivel.

Ingmar Bergman birtoka Fårö szigetén. Az idős filmrendező időről időre összeül legkisebb gyermekével, Linn-nel, hogy magnószalagra rögzítsék társalgásukat, amelynek alapján Linn majd megírhatja közös beszélgetős könyvüket. Ám a feladat nem bizonyul egyszerűnek. Linn, mintha valami belső démon akadályozná, mindent elront, amit csak lehet, édesapja halála után pedig sokáig elveszettnek hiszi a szalagokat. Kettejük története ez a szöveg- és emléktöredékekből építkező kötet, amely azt is megmutatja, hogy az emlékezés nem adottság, hanem teremtő munka és küzdelem.