Akár egy csaló- és diktátorképző | Juan Pablo Escobar: Apám, a drogbáró

Posted on 2017. június 13. kedd Szerző:

0


Cserhalmi Imre |

Az apák emlékével való fiúi szembesülésnek nagy hagyománya van a szépirodalomban, a legközelebbi és nálunk talán a legszélesebb körben ismert az Esterházy Péteré. Az a könyv, amelyről itt szólok, nem tartalmaz az övéhez hasonló megrázkódtatást, mert noha a szerző egy percig sem tagadja, hogy az apja a gengszterségben világszám volt, azért ha iszonyú tetteinek árnyékában kissé burkoltan is, de csodálni látszik apja valóban kivételes képességeit a rablásban, a csalásban meg az önfeledt gyilkolásban. És azért, mert Patrónként (ahogy a maffiafőnököket nevezni volt szokás), érzelmes körültekintéssel gondoskodott azokról, aki segítették a gonosztettei végrehajtásában, de főként a családjáról.

Pablo Escobar, a kolumbiai drogbáró neve talán még az ifjabb nemzedékeknek is ismerősen cseng, de egy 1983-as felmérés szerint akkoriban II. János Pál pápa és Ronald Reagan amerikai elnök után a világ harmadik legismertebb embere volt. Leleményes fia nem csak könyvet írt, hanem filmet is készített róla, hiszen gyermekként, majd felnőttként is a közelében élt. Szinte elképzelhetetlen az a gazdagság, amelyet az apja rablással, zsarolással és számtalan gyilkossággal összeharácsolt, és az az elképesztő ötletgazdagság, amellyel a felmérhetetlen vagyon luxusköltekezéseit kitalálta.

Hárommillió hektáros birtok, három állatkert 1200 egzotikus állattal, paloták, házak, hatalmas autópark, repülőgépek – és nem csak Kolumbiában. Bűnözőkből verbuvált magánhadserege, bérgyilkos csapata volt, hajójának hűtőházában egyszerre 4 tonnányi kokaint is tudott szállítani, repülőgépei saját repülőtereinek használatával is vitték a világba a drogot, amelyet egyébként saját műhelyében dolgoztatott fel. Persze 1 kiló kokainból úgy lett 3, hogy a többi közt hintőporral, őrölt üveggel is „dúsította”. Jellemző kiterjedt kereskedelmére, hogy viszonteladói között tudhatta például Frank Sinatrát is.

Uszodájának vizébe hátrakötött kézzel lökte be azt, akiben csalódott, és szépen végignézte társai körében, amint megfulladt, mert ezt így tartotta tanulságosnak. Megöletett minisztert, Betancur elnököt is el akarta tenni láb alól, Bogotá városában három sikeres autórobbantást is végrehajtott. Persze olykor, főleg választások előtt alamizsnát, sőt még gyógyszert is osztogatott a szegény népnek, borzasztóan imponált neki Robin Hood története! Más kérdés, ugye, hogy amikor végre felvették egy párt képviselőlistájára, a gyűlésén bekiabálót precízen szitává lőtték.

Pablo Escobar, a drogbáró

Így aztán előbb-utóbb állami közegbe és rangra emelkedett. Egy évig képviselő is volt, és alaposan (vissza)élt ezzel a védettséggel. Az irodája abban a házban volt, amelyikben a főügyészé… Azt mondta: „az állam ugyanolyan terrorista, mint jómagam”, amivel nagy hely- és életismeretről tanúságot. És valóban, a bűnöző szervezet az állam­biztonságiakkal „szinte vérségi kapcsolatban állt” – írja a fia. Nem mellékesen akkoriban a „liberálisok és a konzervatívok egymás nyakát vágták el bozótvágó késekkel”.

Nem érdektelen, hogy a fényes karrier bizonyítvány­hamisítással, dolgozatok megoldó kulcsainak keres­kedésével, trükkös narancs-, sírkő- és autólopással indult, de hamarosan azon vetélkedtek az unokatestvérek, hogy melyikük lesz előbb milliomos. Persze Escobar nyert, egyszerűen nem tudott veszíteni. Imádta a focit, de ha ő is játszott, akkor a mérkőzésnek addig kellett tartania, amíg az ő csapata nyert. Építtetett vagy negyven futball- és egyéb sportpályát, élete egyik legnagyobb örömeként tartotta számon, hogy a kolumbiai csapat eljutott a labdarúgó-világbajnokságra. „Hihetetlen szenvedést okozott másoknak” – írja a fia, de arról is beszámol, hogy ebédlőasztalukra Velencében szövették az abroszt és Dániában csináltatták rá a 24 személyes ezüst evőkészletet, első áldozásra Bécsből hozatták a csokoládét, és persze hetenként kétszer repülőgépen a friss virágot. A partijára meghívottakhoz szabókat küldött, hogy az ő számlájára csináltassanak a nagy alkalomra olyan öltözéket, amilyet kívánnak. A hatalmas birtokon 600 alkalmazott dolgozott, a fiának 11 éves korára már 30 gyors motorkerékpárból álló „flottája” volt. Diktátori klasszisának két – a fia által is említett – jellemzője: „senkinek a sorsa nem érdekelte”, és „fő vezérelve a bosszúszomj” volt.

Ült börtönben, menekült sokszor, évek óta tartó hajtóvadászat után lőtték le. A fia még most is azt bizonygatja, hogy ugyan lőttek rá, de nem attól halt meg, hanem mert főbe lőtte magát. Így mindjárt más…

A halála után az örökösökön kívül megnyomorított ellenségei éppen úgy marakodtak megmaradt és nem csekély vagyonáért, mint a barátai és egykori szolgái. A szűk családnak egy időben még nevet is változtatnia kellett, mert az Escobar névvel az egész világban hontalanná, sőt veszélyeztetetté váltak. Nem hiába írja a fia, hogy volt idő, amikor az apja csak a börtönben érezhette biztonságban magát. Persze onnan is meg tudott szökni.

A könyv tényanyaga annyira friss, hogy még 2014-es eseményt is tartalmaz. Hogy a fiú a lelke mélyén valóban büszke – ahogyan én sejtem – az apjára, vagy nem, azt aligha tudnám eldönteni. De egy csalók és diktátorok képzéseként is felfogható, szórakoztató könyvnél ez nem is fontos. Mi a fontos? Alighanem csak az, hogy jó pénzt lehet vele keresni. Mint ezzel a papával mindig.

Juan Pablo Escobar

Juan Pablo Escobar: Apám, a drogbáró
Fordította: Varjú Kata
Trubadúr Kiadó, Budapest, 2017
516 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes webshop ár 3399 Ft,
ISBN 978 963 227 8179

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Juan Pablo Escobar, jelenlegi nevén Juan Sebastián Marroquín Santos a világtörténelem legismertebb drogkereskedőjének a fia. Medellínben született 1977-ben. Építész és ipari tervezőmérnök. Mint pacifista, párbeszédet és megbékélést kezdeményezett azokkal, akik a nyolcvanas és kilencvenes években lettek apja drogkereskedelemmel kapcsolatos terrorizmusának áldozatai. Gyakran tart előadásokat, szerepelt az ENSZ Nemzetközi Békenapján bemutatott, díjnyertes dokumentumfilmben, amely Apám bűnei (Pecados de mi padre) címen jelent meg 2009-ben.

A családi történeteket mindig hallgatás övezi, és csak az idő múlásával válik kimondhatóvá és meghallhatóvá az igazság. Azt hittük, hogy mostanra már mindent elmondtak Pablo Escobarról, a drogkereskedőről, Latin-Amerika valaha élt legszörnyűbb bűnözőjéről, de ezek a történetek mindig külső szemlélők történetei voltak, sosem az otthon melegéből mesélték el őket.

Huszonegy évvel a Medellín kartell fejének halála után Juan Pablo Escobar utazásra indul a múltba, amit nem válaszhatott, ami elkerülhetetlenül a sajátja, hogy megmutathassa apja eddig ismeretlen oldalát: egy férfi, aki elképzelhetetlen kegyetlenségre volt képes, miközben a családját a végletekig szerette.

Ez a fiú nem az apát próbálja mentegetni, nem megváltást keres számára, hiszen a saját története is az erőszak szövedékéből épül fel.