Egy elmúlt világ lelki kottája | Tolvaly Ferenc: A Zsolnay-kód

Posted on 2017. március 6. hétfő Szerző:

0


tolvaly_zsolnay_kod-bor240Erdélyi Z. Ágnes |

Nem meglepő senkinek: a Da Vinci-kód bomba­sikere óta megszaporodtak azok a könyvek (akár tudományosak, akár fikciósak), melyek nevében szerepel a kód szó, mintha ez már maga garancia lenne a sikerre. A Zsolnay-kód szerzője, Tolvaly Ferenc tisztában van ezzel, és könyve utószavában meggyőzően meg is indokolja, hogy nem hatásvadász szándékkal választotta ezt a címet. Ám ekkor már hiába: olvasója mindvégig valami különös titokra és annak megfejtésére vágyik, miközben a terjedelmes könyvet olvassa.

Mindeközben régi tartozást egyenlít ki a szerző, amikor a világhírű pécsi művészcsalád szinte már teljesen elfelejtett történetét szeretné újraéleszteni és visszavinni a nemzeti köztudatba. Sok olyan értékünk van, amelyet az utolsó pillanatban sikerül talán megmentenünk a pusztulástól, és a Zsolnay-örökség, amelyet sokáig egyedül a pécsi Zsolnay-kút idézett meg, végre új esélyt kapott arra, hogy viszonylag széleskörűen megmutatkozhasson.

Mindez akár hálás feladat is lehetett volna, hiszen a Zsolnay család története bővelkedik a titkokban. Igazi kihívás lehetett volna megfejteni, hogy lehet az, hogy egy festőművész pályára készülő fiú, Zsolnay Vilmos, aki megörökli édesapja kicsi kerámiamanufaktúráját, rátermett kereskedővé válik, majd művészi álmait továbbra sem feladva tanulni kezdi a porcelánszakmát, forradalmi újításokat vezet be, új technikákat honosít meg és feltalálja az épületkerámiát? 1878-ban a párizsi világkiállításon elnyeri a fődíjat, a Nagy Aranyérmet, valamint a francia Becsületrendet. Egyre fejlődő gyárában több száz munkást foglalkoztat, kályhacsempéket, edénykészleteket, dísztárgyakat, porcelánszigetelőket gyárt. Feltalálja a pirogránitot, amelyet a Mátyás-templom, a Nagyvásárcsarnok és több más budapesti épület tetőborításaként ma is láthatunk, és kikísérletezi a varázslatos fényű eozint. Közben dinasztiát is alapít, gyermekei (Miklós, Teréz és Júlia) és vejei (Sikorski Tádé és Mattyasovszky Jakab) egyforma elkötelezettséggel viszik tovább – az egyre bővülő pécsi és budapesti gyár egyes munkafolyamataiban dolgozva – az értékes örökséget. A szépen virágzó vállalkozást megtépázza az első világháború, ebből még talpra állnak, de a második világégés után az üzemóriás is állami tulajdonba kerül, mint annyi mindenki más. Egy időre a nevét is elveszti a cég, ipari termelés váltja fel a művészi alkotás folyamatát. Végre a nyolcvanas évek puhuló diktatúrája felfedezi a márkanévben rejlő lehetőségeket. A rendszerváltás után megnyílhatott volna az út az újra fellendüléshez, de sajnos, mint annyi mindent, ezt az értéket is behabzsolta a politika, és a sors különös játéka révén ma egy szír üzletember küzd a híres gyár megmaradásáért.

A szerencsére szépen felújított Zsolnay Mauzóleum (amely szintén majdnem az enyészeté lett) maga is tele van titkokkal, a Zsolnay család jelképeivel. A legenda szerint a téli napfordulón, amikor a Nap felér a zenitre, akárcsak egy jó kalandfilmben, a fény beesési szögéből és abból, mit és hogyan világít meg, kiderül, mi is az eozin titka. Egyes kutatók szerint szabadkőműves jelképek is rejtőznek a mauzóleumban és a Zsolnay életműben. De A Zsolnay-kód-ban szóba sem kerülnek a szabadkőművesek. Helyettük viszont többször is említés történik az illuminátusokról, ezek ugyancsak titkos rendbe szerveződtek, kevésbé romantikus előtörténettel. Bocsánat, megint Dan Brown, ő pedig nagyon rossz hírüket kelti az Angyalok és démonok című könyvében, az viszont nem derül ki Tolvaly Ferenc könyvéből, mi vonzotta volna feléjük Zsolnay Vilmost. (A szabadkőművességnek nagyobb a valószínűsége, miután a 19. században vált igazán népszerűvé az értelmiségi elit körében.) Az illuminátus sejtetés a könyve elején többször felmerül, mint esetleges Zsolnay-kód, egy elmélet, mely szerint a porcelán nem más, mint a régi aranycsinálók, az alkimisták művének méltó továbbvivője (és ebben megint csak van logika, ha Zsolnay Vilmos pályáját nézzük), de később szép csendben elhal, semmilyen magyarázatot nem hagyva maga után.

Ahol titok van, ott általában nyomozni szokás. Jó lenne egy fordulatos regényt olvasni arról, milyen elrejtett jelek, utalások, tanúk vezetnek mind közelebb és közelebb a rejtély megfejtéséhez – ahogy a hasonló típusú könyvekben szokás. De Tolvaly Ferenc könyvében sem nyomozás, sem regény nincs. Van viszont egy remekbe szabott memoár. Egy igazi kincs, ami a szerző kezébe került: Zsolnay Vilmos lányának, Teréznek az emlékirata, amelyet szeretett férjének írt, hogy feltárja előtte és az utókor előtt a család, a gyár, a porcelán dokumentumokkal alátámasztott történetét. Közben magáról is sokat elárul, és ebből a vallomássorozatból egy nagyon szép női fejlődésregény kerekedik, egy érzékeny, naiv és romantikus leány érzéseinek minden részletre kiterjedő útja, vagy ahogy a szerző legszebb mondatában olvashatjuk, „egy elmúlt világ lelki kottája”.

Zsolnay Teréz írása igazi kultúrkincs, mert miközben hallatlanul értékes ipartörténeti információkat gyűjt össze a gyárról, a saját életének fordulatait, önálló nővé érésének állomásait sem hallgatja el. Nagyon érdekes a polgárcsalád hétköznapjairól is olvasni, ahogy Teréz megfogalmazza, „a filiszterek és nyárspolgárok aranykoráról”. Lassacskán folydogált ekkor az élet, és lassacskán folydogál Teréz visszaemlékezése is, bár stílusa rendkívül élvezetes. (Kár, hogy egy tördelési tévedés folytán a főképpen kiemelésre, idézésre használatos, ám szemet fárasztóan nehezen olvasható dőlt, azaz kurzív betű teszi ki a könyv szövegének legalább nyolcvan százalékát.) Mikor már átadnánk magunkat Teréz történetének, ritkán, de újra meg újra megakasztanak az elbeszélő hölgy közbevetései. Az ő feladata lenne a Zsolnay titkok kinyomozása, ám ő mindvégig megmarad elbeszéléstechnikai elemnek, személyisége rejtve marad. Egy másik 20. századi szereplőt is ő kapcsol be a történetbe, a megszállott Zsolnay-gyűjtő Vay-t, aki megint érdekes lehetne, de akinek alakja ugyancsak kidolgozatlan. Időnként aztán több az idősík is, mint amennyit követni tudnánk.

Tisztességes vállalkozás Tolvaly Ferenc könyve, amely végül mégsem éri el a vágyott hatást. Fő értéke Zsolnay Teréz memoárja, de a nem átgondolt koncepció és a szervetlenül kapcsolódó elemek erősen csökkentik az élvezhetőséget. Távol állok attól, hogy témája bulvárosabbá tételére biztassam a szerzőt, főleg utólag, de biztos vagyok benne, hogy szélesebb olvasóközönséghez jutna el, ha valóban izgalmas fordulatokkal, titokzatos kalandokkal teletűzdelt regényt adott volna ki a kezéből. Miért is ne lehetne a Zsolnay Mauzóleum egy kelet-európai Rosslyn kápolna? Miért ne látogathatná a kódot megfejteni kívánó több százezer turista évente?

Nem kellett volna hozzá meghamisítani a történetet, csak egy kissé rafináltabban előadni.

Tolvaly Ferenc

Tolvaly Ferenc

Tolvaly Ferenc: A Zsolnay-kód
Alexandra Kiadó, Budapest, 2016
480 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes webshop ár 3399 Ft
ISBN 978 963 357 9343

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A pécsi Zsolnay család titka csaknem százötven éve foglalkoztatja a közvéleményt, nem véletlenül. A Zsolnay azon kevés, 19. századi vidéki polgári családok egyike, amelyek ma is közismertek Magyarországon. Kivételes személyiségek sora alkotta a családot, így tudtak dacolni azzal a számtalan kihívással, amelyet a 19. és 20. századi történelem tartogatott számukra.
Tolvaly Ferenc történelmi dokumentumokon alapuló, lenyűgöző regénye a titok nyomába ered: mivel magyarázható a Zsolnayak sikere, hogyan tudtak világszínvonalú értéket létrehozni úgy, hogy a szükséges feltételek közel sem voltak adottak? A titok megfejtése a családtagok személyiségében rejlik, e személyiségeket pedig a könyvben a gyáralapító lánya, Mattyasovszkyné Zsolnay Teréz személyes hangú, részben fiktív naplóin keresztül ismerhetjük meg. A regény így egyszerre család- és gyártörténet, továbbá belső utazás, Teréz belső lélekútjának magával ragadó története.