Kormányfő a bíró előtt | Sándor Anna: A Pulitzer-ügy / Spinoza

Posted on 2016. október 1. szombat Szerző:

0


Pulitzer az elnök fejére olvassa a panamázást (VO)

Pulitzer az elnök fejére olvassa a panamázást (VO)

Bedő J. István | 

Gyönyörű, mint egy tündérmese, talán még szebb is. Az ország első emberét egy oknyomozó újság perbe hívja, korrupció gyanújával. És a perelt fél megjelenik a bíró előtt. Válaszol. Igaz, elkeni a választ arra vonatkozóan, hogy miért titkolják a leggyanúsabb esetek hátterét.

És majdnem választ ad arra is, hogy miért és hogyan éppen a rokonság, a legközelebbi barátok kapták meg a sok-sok milliós ügyletet. Csak hát az a kínos, hogy bár az eset valóságos, és magyar szereplője is van – de nem itt, nem most történt, hanem az Eegyesült Államokban. A korrupciógyanús ügylet a Panama-csatorna építése, melynek érdekében az elnök eltekintett a szenátusi jóváhagyástól (vagyis fütyült rájuk), és villámsebesen támogatni kezdte a csatorna ügyét. Az Államokban az elnök (Theodor Roosevelt) megjelenik a bíróságon. Kérdéseket tesznek fel neki, és felelenie kell. A másik fél Joseph Pulitzer, az egykori makói polgár – a per idején: az ember, aki naggyá tette a sajtót. Hatalommá, amitől még egy elnök is fél, és amit korlátozni igyekszik, megszűrt hírekkel, hírügynökségi cenzúrával.

A perbe fogott sajtómogul és a megvádolt elnök (VO)

A perbe fogott sajtómogul (Fodor Tamás) és a megvádolt elnök (Makranczi Zalán) a bíró (Szinetár Dóra) előtt (VO)

Sándor Anna nem dokumentumjátékot vitt színpadra (Szeredás András dramaturg közreműködésével), hanem a kalandos életű sajtómogul életének két-három epizódját választotta ki. A bíróság előtti csatát az elnökkel, a két Pulitzer fivér sosem békülő párharcát a minél szélesebb közönség meghódításáért. Joseph a tisztességes és tényfeltáró sajtót képviselte és valósította meg, Albert a bulvárt, a vattacukor-újságot találta ki és kínálta a közönségnek. Mindkettőre nagy igény volt, és ma sincs másképp.

A fiatalabb Pulitzer, a versenytárs (Makranczi Zalán)

A fiatalabb Pulitzer, a versenytárs (Makranczi Zalán) (VO)

De hogy valójában mekkora hatalmat jelentenek az újságok – beleértve a hirdetésekkel sugallt életformamodellt –, igazából ma tapasztalhatjuk meg. Hogyan képes a sajtó elnököt csinálni vagy elnököt buktatni – hogy a darabban vázolt helyzetnél maradjunk.

Aki semmit nem tudott Pulitzerről, most szinte minden fontosat megtudhat, hiszen a bíró, majd később egy interjúzó újságíró előtt minden fontosabb tény elhangzik. (Aki a teljes életútra kíváncsi, elolvashatja Iván Katalin Életmesék kötetében, a kevésbé regényes verziót pedig a Wikipédia kínálja.)

Bár az egyfelvonásos csakis az Egyesült Államok-beli helyzettel foglalkozik, a Spinoza Fesztivál nézője óhatatlanul párhuzamot von a jelennel. Ezt akkor is megtennénk, ha Czeizel Gábor rendezésében nem hangzana el néhány nagyon mai kifejezés, mint például a csúsztatás, titkosítás és társaik.

Az érett, majd már élemedett korú Pulitzert Fodor Tamás viszi a színre, lázasan képviselve az eszmét, amit az ókor óta ismerünk, és a gyakorlatban valahogy mindig eltorzult: a demokatizmust, a demokráciát, a gondolat, a közlés szabadságát. És akinek ez kényelmetlen, az erőnek erejével el akarja hallgattatni az ilyen hangokat… Az idős laptulajdonos a magyar gyökerű újságíró lánynak megnyílik, és néhány pillanatra felcsillan vakuló szeme, mintha a sok elért siker után még megérintené lelkét ez a találkozás.

A bíró jogot szolgáltat, nem igazságot (Szinetár Dóra)

A bíró jogot szolgáltat, nem igazságot (Szinetár Dóra)

A perbe fogott elnököt Makranczi Zalán adja, sima félmosolyai, a valódi választ elkerülő, személyeskedő riposztjai (sajnos) vérlázítóan ismerősek a mai politikusgárda szerepléseiből. Ő alakítja a megbékíthetetlen fiatalabb fivért, Albertet is. Makranczi pulykakakasként támad az éppen csak egy vonásnyival higgadtabb bátyjára – remekül. Ó, hány ilyen rokont láttunk (az életben), akik a kudarcaikért mindig másokat tesznek felelőssé!

Szinetár Dóra kissé stilizált bírónőt alakít, aki az esküdtekhez is intézi szavait (bár azt hihetnénk moziélményeik alapján, hogy esküdtszék csak a büntetőügyekben van, de nem), azért ő egyedül hoz döntést – s ezt talán lehet apró dramaturgiai döccenőnek is tekinteni. Igazi karaktert azonban csak másik szerepében formálhatna, az interjúkészítő újságíró alakját magára húzva. Bár mindkét figura voltaképpen (ki)kérdező (vagyis szekundál), mégis a bíró alakja válik elevenebbé, míg az újságíróé kicsit haloványabb. Viszont kettejük szakmai találkozása az örök nő és az örök férfi picit flörtölő  párbeszédévé alakul.

Veréb Dia öltöztette a szereplőket: egyszerűen lenyűgöző a bírónő emeletes, mindent ellepő fekete bársonytalárja, és nagyon szellemes a korhűséget sugalló hosszú, szélesedő szoknyás ruha az újságírónőn. A férfiruhák közül Makranczi gyorsan váltható mellény-zakó kombinációja szintén igen sikerült szabászati idézet.

Joseph Pulitzer

Joseph Pulitzer

Ki kell emelnem a darab háttérzenéjét. A jelenetek között kisebb-nagyobb részletekben Dvořák Új világ szimfóniájának cselló-bőgő átirata hangzik el, és csak az előadás zárásaként alakul át nagyzenekari változattá. Félelmetes hatású muzsika. Egyszerre riasztó és felemelő; a két mélyvonós hangszíne harcot, háborút sugall, miközben a dallam maga az olvasztott vas zubogása, hömpölygő diadalzene. (A rendező nagy ötlete…)

Szeretném remélni, hogy az alig másfél órás doku-dráma szárnyra kel a Spinozából, és hamarosan országosan is emlékeztet arra, hogy a sajtó: hatalmi ág, mely képes megbuktatni a hatalomra érdemteleneket.

Fotók: Véner Orsolya (VO)

A Pulitzer-ügy
Spinoza Színház, Spinoza terem
1074 Budapest, Dob utca 15.

Részletek és jegyvásárlás