Nem lehetünk egymáséi | Feledi Project: Psyché – táncelőadás / Nemzeti Színház

Posted on 2016. szeptember 30. péntek Szerző:

0


001foto_papptibor-allo

Kibogozhatatlanul (PT)

Krivánszky Emőke |

Ha manapság beülünk egy táncelőadásra, nem valószínű, hogy meghagynának minket a látványba belefeledkező kukkoló szerepében, és a látott darab egésze gúnyos kikacsintás vagy agresszióábrázolás nélkül zavartalanul sugározná a vibráló erotikát. Pedig a tánc eredendő testisége ezt akár borítékolhatná is, ám a koreográfusi koncepció mégsem szokott ilyen belefeledkezést megengedni. A Weöres Sándor versregényén alapuló régi-új Feledi-darab, a Psyché ehhez képest üdítően erotikus élményt jelent.

Az előadás régi-új, mert az ősbemutatót ugyan tavaly tartották, de most új szereposztásban ismét visszakerülhetett a hazai színpadokra. A történet a vágyai hálójában vergődő, vadságának a hétköznapi élethez igazítható formákat találni nem tudó ember küzdelme önmagával és a világgal. A háromszereplős kamaradráma előző szereposztásában a Bozsik Yvette Társulatból jól ismert, mindig elegáns Krausz Alíz alakította Psychét, míg a mostani változatban Horváth Zita látható. Az eredeti irodalmi műhöz mérten ő még sikerültebb választásnak tűnik, mert a hősnő szexualitásában nincs semmi finom és kimódolt, és ezt a reflektálatlan szabadságot Horváth Zita lénye autentikus módon közvetíti.

Sokan emlékeznek: a Holt költők társasága című filmben hangzott el életprogramként: Kiszívni az élet velejét. Carpe diem. Élj a mának, ne tagadj meg magadtól semmit. Weöres híres szerepjátékának a főhőse Lónyai Erzsébet grófnő, költői nevén Psyché, aki a 18. század nők számára különösen korlátos viszonyai közepette éli meg a 21. században is különcnek és frissnek ható, zabolázhatatlan nemiségét. Ez a nőalak nagyon is földinek látja a szerelmet, és nem hajol meg semmiféle hatalom, semelyik férfi előtt. Nem manipulál, de nem áll szándékában visszafogni azt a hatást sem, melyet a másik emberre gyakorol. Fürdik a figyelemben.

kni7679

Psyché: Horváth Zita (KNI)

Az előadás – talán a témaválasztás miatt szándékoltan – frenáki hangulatban nyit. Tört-zaklatott ütemű ritmusok, az előadás során többszörös jelképiséggel telítődő központi tárgy (itt egy kád) és egy baljós mozdulatokkal életre kelő (emberi) lény. A kádból emelkedik ki a Nő, aki buja mozdulataival nem maradhat sokáig észrevétlen. A zene közben klasszikusabb hangrendbe vált, a líraiság ezúttal a színpadra lépő férfitáncosnak jár. A Frenák Pál koreográfiáira jellemző ösztönös „kegyetlenség” innentől kezdve csak tematikájában van jelen, táncnyelvben viszont a modern balett harmonikusabb mozgáskultúrája érvényesül. A nem szokványos felállásban elővezetett hatalmi játék az előadás harmadánál megjelenő másik férfi belépésével izzik fel végképp, megmutatva, hogy a világba vetett ember számára nem létezhet a tiszta égi szerelem. Minden szerelem földi, és minden szerelem csak a többiek erőterében jöhet létre. Nem lehetünk csak ketten egymáséi.

Nárcisz és Psyché

Nárcisz és Psyché

A darab által felskiccelt világban a nő az ösztönök vezérelte, a szenvtelen; a férfiak sokkal inkább az érzelmeik foglyai. Psyché érzelmi állapotait finom eszközökkel érzékelteti a koreográfia: az elköteleződni nem tudó nőalak első partnerével ellejtett mozdulatait később önmagában és önmagával is eltáncolja, mutatván önállóságát; később a másik férfi Psychére tett hatását a koreográfia a női szereplő tükröző mozdulataival adja vissza. Éva/Szép Heléna viszályt szító almájának szerepeltetése, vagy az egyszer bölcsőként, másszor cipelni való teherként, a végén pedig a nemiségbe fullasztó erőként funkcionáló kád is érthető, erős szimbólumok.

Végül persze mindenki kilépne a „veritékben ázó/Szomjas örök tűz”-ből (Psyché: Tükör előtt), még a földi szerelemben fürdőző Psyché is, csakhogy a csendesség az ő számára nem valamifajta elcsituló beteljesülést jelent, hanem az élet végét. Idea marad csupán a Weöres-féle Psychében szereplő egyik vers, a Psyche confessiojában megfogalmazott közös vágyunk az éteri szerelemre:

weores_psyche-gyulai-lg
„Bolond Atyám hívott Psychének,
Ez harmadik kereszt-nevem.
Mindég Amor karjában égek,
A Lélek és a Szerelem

Külön nem válható sohsem.
Míg másúlásiban reménylek,
Hívságos forgalomban élek,
Tarka s vidám az életem;

S ha majdan eggyszer tsendre térek,
Nem forgok többé: meg-lelem,
Hogy Szerelemre vált a Lélek
S Lélekre vált a Szerelem.”

Bemutató előadás: 2016. szeptember 22. (Nemzeti Színház, Budapest)

Fotók: Kővágó-Nagy Imre (KNI), Papp Tibor (PT)

Előadja: Horváth Zita, Bajári Levente, Feledi János
Díszlet: Minorics Krisztián, Matisz Gábor
Jelmez: Henez Mariann
Dramaturg-rendezőtárs: Lisztóczky Hajnal
Rendező-koreográfus: Feledi János