Meseként igaz | Iván Katalin: Életmesék világhírű zsidó honfitársainkról

Posted on 2016. június 28. kedd Szerző:

0


IvánK_Életmesék-bor240Rékássy Zoltán |

A legjobban az a rész tetszett Iván Katalin könyvében, amikor Herzl Tivadar felkeresi Vámbéry Ármint, hogy juttassa be létfontosságú ügyben a török szultánhoz. Vagy inkább az, amikor Sztálingrád ostroma idején a városvezetés úgy akar örömet szerezni a szinte elviselhetetlen helyzetben lévő polgárainak, hogy egy védett helyen levő teremben eljátszatja a Csárdáskirálynőt. És – ha már ott az alkalom – röpcédulákat juttat el a várost körülzáró német katonákhoz. Ebben azzal kecsegteti őket, hogy aki estig átáll a szovjetekhez, az megnézheti az előadást. Mint a mesében! Nem, a legjobban az tetszett, hogy mindez a színtiszta valóság.

Az Életmesék világhírű zsidó honfitársainkról című könyve minden szereplőjének ismerjük a nevét, tudunk is róla egyet-mást. Hogy az egyik feltalálta a golyóstollat, hogy a másiknak köszönhetjük a hologramot. Netán tulajdonképpen ő hozta létre Hollywoodot, illetve megálmodott egy később csakugyan létrejött országot… De hogy ezeknek az embereknek milyen érdekes volt az egész élete, arra nem is gondolunk. Pedig szinte mesebeli kalandok hősei voltak. Az útról, amelyet végig kellett járniuk, hogy eljuthassanak addig a cselekedetükig, amelyről most emlegetjük őket, igen homályosak az ismereteink.

„Nem elég, ha magyar vagy, tehetségesnek is kell lenni” – ezt a George Cukor hollywoodi filmmogul ajtajára szegezett mondást egy igencsak tehetséges magyar, Robert Capa, a fényképezés nagyja, így fordította ki: „nem elég, ha tehetséges vagy, magyarnak is kell lenned.” Arról, hogy a szöveg kicsit igaz volt, a könyv szerint egy másik, hasonlóan komolytalan megjegyzés is tanúskodik. „Az angol movie szó valószínűleg a magyar moziból ered” – poénkodott valaha az Economist című nagy tekintélyű gazdasági lap főszerkesztője. Meg még azt is mondta állítólag, hogy „A magyarok Amerikában sokkal előbb megteremtették Hollywoodot, mint ahogy az ennél ártalmatlanabb atombombát megcsinálták”.

A mondat, egyáltalán nem tévesen, általában emlegeti a magyarokat a mozibiznisz alapítójaként. Azonban, ha egyetlen embert kívánunk kiemelni Hollywood megteremtőjeként, az Adolf Zukor kell legyen. Semmi misztikus: megvette egy korábbi narancsfarm épületét, amely a Hollywoodland nevű városrészben állt. Nem sokat változtatott néven, mindössze az utolsó szótagot hagyta le belőle. Aztán kiépítette ott, majd körülötte a sikerorientált, ipari szervezettségű amerikai filmgyártást, úgy, ahogy még néhány évtizeddel ezelőtt is emlegette az egész világ.

A marslakós sztorit a legtöbben ismerik, legfeljebb nem teljes részletességgel. A lényege, hogy Los Alamosban, ahol igencsak nagy volt az egy négyzetméterre eső gigatehetségek száma, ezek egy csoportját marslakóknak becézték. Hogy miért? Mert tagjai egy kicsik furcsának mutatkoztak, érezhető akcentussal beszéltek, no meg olyan okosak voltak, hogy az már gyanút keltett. És még valami, ami mindennek a teteje: valamennyien azt mondták magukról, hogy ugyanabból az országból származnak. Mi az, hogy ugyanabból az országból? Ugyanabból a városból… Sőt: a városnak ugyanabból a részéből, azaz Pestről. A képtelenségeknek erre a dömpingjére még az kívánkozott a legkézenfekvőbb magyarázatnak, hogy ők mind az űrből érkeztek, és csak álcázásként öltöttek emberi formát, hazudtak maguknak emberi élettörténetet.

Ez a dolog vicces része. De a lényeg természetesen az, hogy közreműködtek az addigi világ legpusztítóbb fegyvere, az atombomba létrehozásában. Viszont az is igaz, hogy ha ezt nem teszik, így a náci Németország tudósai haladnak jobban, és ők készülnek el előbb a szuperfegyverrel – arra még gondolni is hátborzongató… A történetnek pedig az is a része, hogy a bomba valóságos használata után a „marslakók” többsége élete hátralévő részét annak a harcnak szentelte, amely azt kívánta elérni, hogy a pokoli találmányt soha többé ne kelljen használni.

A könyvet elolvasva újra tudatosodik bennünk, hogy mennyi értékes honfitársunk van, aki tudásával, elszántságával, ötletességével vagy más erényével akár az egész emberiség történelmét módosította. Mert például a bevezetőben említett Herzl a pogromok hatására úgy gondolta, hogy a zsidók sorsát egy önálló állam oldaná meg, és ha már így gondolta, meg is tervezte, és a tervet elindította a megvalósulás útján; mert megírt egy könyvet a Szovjetunióról (Arthur Koestler), és aki azt elolvasta, meggondolta, hogy hogyan szavazzon (ha nincs ez a regény, talán másképp alakul Franciaország világháború utáni sorsa); mert a közönségre nagy hatást tévő filmeket rendezett (Kertész Mihály), amelyek révén az emberek másképp látták az életüket. Vagy csak olyan darabokat írt (Molnár Ferenc), amelyek megszépítették sok-sok színházba járó estéjét. Netalán csodával határos módon mindjárt két elsőséget is szerzett az első újkori olimpián – majd évtizedekkel később még egy érem tulajdonosa lett (Hajós Alfréd).

Az Életmesék… szereplői közül volt, aki itthon maradva dolgozott a sikerért, de a magyar történelem szomorú sajátossága, hogy azok közül tudtak többen igazán nagyot alkotni, és ezáltal az egész földkerekségen ismertté válni, akik elmentek az országból. Sokan nagy árat adtak a megszerzett lehetőségekért. Nem egy olyan kivándorló volt, aki Magyarországról távozva már annyira sem érezte magát sehol otthon, hogy saját lakásba költözzön: szállodákban élt, bőröndökben tartotta a holmiját. De volt olyan is, aki otthon találta magát a nagyvilágban, és esetleg csak fura akcentusa maradt meg a szülőföldről.

Ők harmincnégyen, akikkel az olvasó Iván Katalin könyvében találkozik, magyarságukban, zsidóságukban, személyiségükben egyaránt nagyon különböző személyiségek voltak, de valamennyien rendkívül érdekes életutat jártak be, fordulatos sorsot éltek meg. Életük meséje ezért nemcsak tanulságos, hanem izgalmas is. Egy dolog pedig közös bennük: valamennyien öregbítették ennek az országnak a hírnevét, ennek a nemzetnek a tekintélyét. Érdemes őket megőriznünk emlékezetünkben.

Iván Katalin

Iván Katalin

Iván Katalin: Életmesék világhírű zsidó honfitársainkról
Atlantic Press Kiadó, Budapest, 2016
360 oldal, teljes bolti ár 4500 Ft,
kedvezményes internetes ár 3825 Ft
ISBN 978 615 533 2784

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Magyarságukban, zsidóságukban, életútjukban is nagyon különböztek. egymástól. Volt, aki itthon maradt, de világhírűvé úgy váltak többen, hogy kimentek a világba. Különleges emberek voltak, nem véletlenül nevezték őket marslakóknak: kicsit másképp festettek, mint a többiek, akcentussal beszélték azt a nyelvet, amelyen világszerte feltűnést keltő alkotásaikat publikálták, és már azért is furcsa lények voltak, mert a túlnyomó többségük a földkerekségnek nemcsak ugyanabból a városából, Budapestről, hanem annak azonos részéből is, azaz Pestről származott. Mi több, a fizikusok, matematikusok, akikre először alkalmazták a marslakó nevet, a városrész alig két-három tanintézetéből érkeztek.

Számítógép, hologram, golyóstoll, tévéképcső, és még az átkozott atombomba is az ő szellemi teljesítményüket dicséri. De nem csak a természettudományok területén remekeltek. Gyakorlatilag ők teremtették meg Hollywoodot és vele a modern filmgyártást, és ami esetleg némelyeket meglep, a sportban is szép számmal akadtak kiválóságaik. A könyv harmincnégy életrajza között szerepel az első magyar világbajnoké, az első (és egyben második) magyar olimpiai bajnoké, no meg azé a sportdiplomatáé, aki a NOB héttagú alapító bizottságának tagjaként fontos szerepet játszott az újkori olimpiák létrejöttében.

Érdekes emberek, fantasztikus életutak a Casablanca rendezőjétől, aki több tucat filmet forgatott itthon is, a számítógép szellemi atyjáig. Elképesztő intellektuális és fizikai kalandok teszik, hogy ez a könyv, mely világhírű zsidó honfitársaink életútját mutatja be, olyan olvasmányos, mint egy kalandregény. Ráadásul ezek az életmesék, ha legenda-emberekről szólnak is, azért még igaz történetek, hiszen a szerző – aranytollas újságíró, a Füles rejtvényújság legendás Tanár úr kérem rovatának írója és szerkesztője –, évtizedes tapasztalatokat szerzett arról, hogyan lehet és kell elválasztani a valóságot a mítosztól, az igazi tehetséget a talmi csillogástól.