Mit jelent a szó: »színház«? | Adorján Viktor: A Laboratórium

Posted on 2016. június 27. hétfő Szerző:

0


A-Laboratorium_BORITO_165-31-165_235__2016-02-18.inddA. V. |

Jerzy Grotowskiról és az opolei–wrocławi Laboratórium kutatásairól eleddig magyar nyelven nem jelent meg olyan önálló tanulmány, amely ezt a munkásságot átfogóan ismertette volna. Pedig ennek a nagyívű kutatássorozatnak az eredményei a 20. század második felének legnagyobb színházi forradalmát jelentették és 2009-ben a szellemi világörökség részévé váltak. A tanulmánykötet tehát sem a színháztudományi szakemberek, sem a színművészet alkotói, sem pedig a korszerű színház iránt érdeklődők számára nem lehet érdektelen, és talán nem is mellőzhető munka…

Grotowskinak és társulatának színházi kutatásai már az 1960-as években nagy port kavartak Lengyelországban, majd az évtized második felében, eljutva a világhírig, egyre nagyobb érdeklődést és elismerést váltottak ki a művészetükkel felelősen foglalkozó és egyben mérvadó alkotók többségének körében. Mi, magyarok azonban csupán Peter Brook: Az üres tér című tanulmányából szerezhettünk akkoriban tudomást a kísérletekről, mert – akárcsak Lengyelországban – a szocialista művészetpolitika nem nézte jó szemmel a munkásságukat. Grotowski első könyvének, az 1968-ban megjelent Towards a poor theatre (A szegény színház felé) Kohler Katalin által készített fordítása is csak indigóval gépelt példányokban, mondhatni szamizdat jelleggel jártak kézről kézre – kevesek között…

Aztán – a rendszerváltás után – a hiány lényegében hiány maradt. Mindmáig.

Grotowski életművéről

Grotowski egyedülálló! Miért?” – kezdi Peter Brook a Towards a Poor Theatre (magyarra Pályi András fordította) előszavát. Ha röviden akarunk válaszolni erre: Mert Sztanyiszlavszkij és Brecht mellett a 20. századi színház egyik legnagyobb reformere volt.

Adorj-Grotowski 240

Jerzy Grotowski (Fotó: Grotowski Institute)

A középiskolát éppen befejező Grotowski három továbbtanulási irány között ingadozott: a színészi pálya, a pszichológia és a szanszkrit tanulmányok érdekelték. Mikor azonban (talán a véletlennek köszönhetően?) színészetet kezdett tanulni, a másik két terület többé-kevésbé továbbra is megjelent abban, amit csinált:

A színházban „a meg-nem-tevésről lemondó” embert kereste, a színházon túl az „élet-maszkjait levető” embert. Önálló programjaiban nemkülönben: A Források Színházában a mindannyiunkban tovább élő „közös emberi őst”, az Objektív Dráma programban „az emberi egész-séget”, az ember totalitását és harmóniáját. Végül, a Rituális Művészetek kutatása során pedig az emberi „Én – Én” viszonylatot.

A színházi alkotók és teoretikusok számára talán legfontosabbak a színházi kutatásai, amelyek eredményeként kialakult a szegény színház elméleti és gyakorlati „rendszere”, amely egyrészt meghaladta a hagyományos, drámai alapú színjátszást, ám ugyanakkor alternatívát jelentett a mai, posztmodern, performatív színjátéki elméletekkel és eseményekkel szemben is.

Életművének egésze a színpadi alakot magára öltő Színésztől induló, hatalmas pályaív, amelynek végén ott áll a Cselekvőnek és a Figyelőnek, keleti filozófiákból ismerhető, kettős Én-je. Ez az oka, hogy munkásságának ismerete nem csak színházi emberek számára lehet fontos.

A Laboratóriumról

A fiatal Grotowski és társulata által elkezdett „opolei kaland” nem csupán egyre érdekesebb és egyre sajátosabb színházi előadások megszületését hozta, hanem egy korábban ismeretlen színházi jelenség elindítója is lett.

Korunk euro-atlanti kultúrájának tengerében sajátos közeget jelentenek azok a „szigetek”, amelyeket összefoglalóan, mint „laboratórium-színházakat” emlegetünk, és sajátos – s talán kissé titokzatos – munkásságukat „laboratórium-jelenségként” jelöljük. Ahogyan egy tanulmány címe is utal rá, kutató-alkotói „a színpad alkimistái”, akik nem a fogyasztói társadalom hagyományos színházi kereteiben gondolkodnak, hanem műhelyeikben azt keresik, mi a színjáték lényege, funkciója a mindenkori néző és társadalma életében. S persze azt is, milyen módon és milyen eszközökkel töltheti-tölthetné be ezeket a kezdetektől meglévő funkcióit a mai színjáték. Vagyis: minden technikai vívmány ellenére, hogyan maradhat a színház, az emberi játékcselekvés, életünk nélkülözhetetlen része? Vagy hogyan válhat újra azzá?

AdorjánV_Grotowski

Noha az opolei, majd wrocławi Laboratórium színház létrejötte sem előzmények nélkül való, mondhatjuk, hogy korunk színházi laboratóriumainak mintájául szolgálva, az egész „laboratórium-jelenség” elindítója lett. A Grotowski vezetésével ott elvégzett kísérletsorozat, majd az 1975 után már Grotowski névleges hozzájárulásával tovább folytatott kutatás ismerete tehát elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a napjainkban is csak körvonalaiban meghatározott, különféle irányokba tartó kísérleteket és azok jelentőségét megérthessük.

Grotowski szobra Opolében

Grotowski szobra Opolében

Grotowski jelentőségéről

A színházi kutatások 1970-ben lezárultak és 1984-ben a Laboratórium is megszűnt. Felmerül a kérdés: Vajon, a történeti jelentőségén kívül, mi közünk lehet még Grotowski kutatásaihoz, adhat-e valamit mindez a mának?

Prof. Darius Kosiński, a wrocławi Grotowski Intézet akkori művészeti programigazgatója még 2011-ben, egy személyes beszélgetésünk során elmondta, hogy ma Grotowskit sokan – még Lengyelországban is – anakronisztikusnak tartják: más a kor, mások a problémák, amelyek másként és más válaszokat igényelnek. De azt is hozzátette, hogy Grotowski kutatásai ugyanakkor túl is mutatnak az akkori aktualitásukon, és sokat segíthetnek abban, hogy a mai kérdéseinkre igazi válaszokat találjunk.

Kérdések pedig ma is vannak bőséggel. A színházak látogatottsága folyamatosan csökken, miközben színházi alkotóink egyre több „újítással” és extravaganciával próbálják nézőik érdeklődését legalább fenntartani. A „hagyományos”, a „drámai alapú” színjáték már talán avíttasnak tűnhet egyesek számára, miközben az egyre nagyobb teret hódító „performatív színjátéki elemek” sokakból visszatetszést váltanak ki. Mások pedig éppen a posztmodern megoldásokat preferálják, s megpróbálják bebizonyítani, hogy azok az idejétmúlt, drámai alapú színjátszás meghaladásának egyedül lehetséges útja-módja. Mindeközben pedig, mára a „színház” szavunk olyannyira tág fogalommá vált már, hogy jószerivel azt sem tudjuk, mit is jelent valójában. Pedig Grotowskival mi is feltehetnénk magunknak a kérdést: Mit jelent a szó: „színház”? S egyáltalán nem biztos, hogy az övével azonos választ adnánk rá. De hogy feltegyük ezt a kérdést (és a többit is), s hozzá hasonló alapossággal elgondolkodjunk rajta – ahhoz sok segítséget kaphatunk tőle.

Adorján Viktor (Fotó: Tyukodi László)

Adorján Viktor (Fotó: Tyukodi László)

Adorján Viktor: A Laboratórium. (A könyv a kiadónál rendelhető meg.)
Az opolei–wrocławi színházi Laboratórium tevékenysége és utóélete 1959-től napjainkig
Magyar Műhely Kiadó – Ráció Kiadó, Budapest, 2015
600 oldal, teljes ár 4290 Ft
ISBN 978 963 759 6858

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A lengyel Jerzy Grotowski a II. világháború utáni egyetemes színháztörténet egyik legnagyobb hatású rendezője, akinek neve meglehetősen ismert Magyarországon is, munkássága, illetve az általa létrehozott Laboratórium színház tevékenysége azonban kevésbé. „Nálunk ma Grotowski egyáltalán nincs a (színházi) köztudatban, nem beszélünk róla, nem készülnek cikkek, tanulmányok a munkásságáról, s ami talán még fontosabb, a gyakorló színházi emberek, a színház alkotói sem törődnek vele” – írja a szerző. Jelen munka áttekinti a Laboratórium keretében „1959-ben kezdődött kutatások különböző alkotói periódusait, azok történeti folyamatát és teoretikai hátterét, hogy elegendő és alapos információval megvilágított összefüggésekkel szolgáljon a lényegében napjainkig tartó – illetve jelenleg is folyó – tevékenység további kutatásához”. E könyv „nem kíván Grotowski-monográfia lenni, mi több, negyvenéves szakmai munkásságának részletes pályaképe sem. A kutatásláncolat történeti tényeit, szakmai-teoretikai eredményeit és utóhatását kívánja feltárni, semmiben sem csökkentve ezzel Grotowski vezető szerepét ebben, ám tekintetbe véve olyan eseményeket és aktivitást is, amelyekben neki közvetlen szerepe már nem vagy csak részben volt.”

A könyv Adorján Viktor író, rendező, színháztörténész – 2012 decemberében a Pécsi Tudományegyetemen megvédett – PhD-disszertációjának újraszerkesztett, több mint másfélszáz illusztrációval, részletes kronológiai összegzéssel és névmutatóval bővített változata.