Mit ér a humor, ha magyar? | Para-Kovács Imre: 2016

Posted on 2016. június 26. vasárnap Szerző:

0


Para-Kovács_2016-bor240Bogárdi Iván |

Amerika Hangja ismét sugároz, ám ezúttal hang és zavarás nélkül jut el hozzánk. Ugyanis Para-Kovács Imrének rovata van az Amerikai Magyar Népszavában. Az ott megjelent cikkeinek kronologikus gyűjteménye 2016 címmel, e-könyvként került a közönség elé.

Kamaszként a Szabad Európa Rádióra meg az Amerika hangjára nyiladozott a hallójáratom és a látóköröm. Recsegett-ropogott az adás, nem lehetett tudni, mennyi volt ebből a szándékos zavarás és mi múlott egyszerűen a hullámzó sztratoszférán. Mindenesetre tisztábban szólt, mint a zavartalan Kossuth Rádió érces vagy negédes hangja. Nyugatról jobban megtudhattuk, mi a bajunk, és hogy az min múlik.

Ma már nincsenek zavaróállomások, de a kormánynak nem kedvező információt – földrajzilag és anyagilag – hatásosan lehet ellehetetleníteni. Például a Klubrádió évek óta húzódó frekvenciaharca és hirdetéshiánya közelebb vitte az elnémuláshoz, mint a brrrrr-zzzzz-brrrrr. Budapesten én például jól tudom hallgatni a Klubrádiót, és benne hétfő délelőttönként Para-Kovács Imrét. Ő ott nem politizál olyan vadul, mert az Ötösben más a szerepe. Okos és vicces társalgások vallásról, előítéletekről, összeesküvés-elméletekről, kertről és kis szőrös állatokról. Láthattuk a Heti hetesben is, ahová valószínűleg egyenesen az ágyból vagy a virágágyból érkezett, és a hozzá legközelebb eső ruhadarabokat kapkodta magára. (Ez nem szemrehányás, pont jó vagy így, Para.)

Írói tehetsége, különösen amikor egy másik kontinensről száll vissza, nekem nagyon imponál. A könyvének címe tömör, de félrevezető, mert csak egy írás van benne 2016-ból, A baloldal ráront a nemzetre című. Ez azzal az ígéretes mondattal ér véget, hogy »(folytatása következik)«. Mivel inkább papíron szoktam könyvet olvasni, azt hittem, hogy valamit rosszul nyomtam meg, ezért szakadt le a folytatás. De nem. Ez így kerek, ezzel a levegőben lógva hagyott utalással. Így is van benne elég aktualitás, 2009-től 2016-ig.

Írásai a napi események hatására születtek, mégsem avultak el. Az első írásban (Fel kéne szabadulni már) az emlékezetpolitika fontosságát így fogalmazza meg: „Márpedig addig, míg legalább annyira fel nem dolgozzuk közelmúltunkat, mint a németek a nácizmust, vagy az amerikaiak a rabszolgaságot és az indiánok kiirtását, semmit sem fogunk kezdeni az életünkkel, csak tengődünk itt Európa szélén, mint öntudat nélküli jöttmentek, akik még azzal sincsenek tisztában, hogy egyáltalán mit keresnek itt.
Nem könnyű ezt az országot így szeretni, de nem kérdezte senki, hogy akarom-e. Legalább annyit megpróbálok, hogy letisztogassam magamnak a képet, és ne hazudjak egy másikat helyette, mert nincs alternatíva, nincs aranykor, csak az amelyikben élünk, szereplőkkel, időjárással és történelemmel. A haza a mélyben.”

A hazaszeretet manapság már nem érzelem, hanem kötelező vallás, anélkül, hogy a múltunkat tisztáztuk volna. Elég meghallgatni a kormányfő ünnepi beszédeit, körülnézni valamelyik neki kedves honlapon, és máris szembesülünk azzal, hogy a hazaszeretet nevében kirekesztik az ország lakosságának legalább a felét. Para szavaival: „Egyszerű gyűlöletüzenet ez, de a magyar nem szereti a cirkalmas fogalmazásokat, a bizonytalankodást, a finom részleteket, a magyar azt szereti, hogy lejön a hegyről, oszt beveri egyből. Aki más véleményen van, mint ő, az nem egyszerűen egy más véleményen lévő magyar, hanem rohadt ellenség, fasiszta-kommunista-buzi féreg, és mint ilyen, irtandó. Nem magyar, nem ember, elpusztítása tehát semmilyen erkölcsi vagy konkrét törvénybe nem ütközik, és ha mégis életben marad, akkor az csak és kizárólag a magyarok, az igazi magyarok végtelen toleranciájának és békeszeretetének köszönhető.”

Ha bárkinek eltér a véleménye a hivatalos mantrától, az rögtön verbális lincselés áldozata lehet. (Tudom, kipróbáltam.) Minden támadó kommentelőnek üzenem a Nem pillanatnyi elmezavar (2011) egy részletével:

„Ennél egyszerűbben nem tudom elmagyarázni, még akkor sem, ha lassan írom, hogy a házelnök is megértse.
A Fidesz nem a haza.
Orbán Viktor nem az egyetlen politikus ebben a hazában.
Aki másra szavazott és a jövőben is másra fog szavazni, az is lehet nagyszerű hazafi.
Aki nem szereti Kövér Lászlót, az is szeretheti a hazáját.
Aki utálja a hazáját, utálja a Fideszt, az is magyar.
Mintha fogyatékosoknak magyaráznék évek óta.”

Az elmezavar azóta csak fokozódott.

Szeretjük azt hinni, hogy a humor a legjobb fegyver a hatalom ellen. Kár, hogy ez a nézet mára bizonyítottan megdőlt. Ha a humor még el tudna érni valamit manapság, akkor ez a hatalom Para-Kovács legtöbb írása következtében már össze is omlott volna. A kormánypárti politikusok elolvassák, a homlokukra csapnak: „Atyaisten, de hülye voltam!”, és fejvesztve lemondanak vagy irányt változtatnak. De nem. Hiába röhögjük ki 530 oldalon keresztül, a hülyeség uralkodik tovább.

Tökéletesen egyetértek Para-Kováccsal abban, hogy a jelenlegi állapotról nem a felcsúti tálentum tehet. Minden országban vannak aljas, erőszakos politikusok, de a demokráciához szokott népek nem engedik őket hatalomra jutni. Nálunk még annyi is elég választási jelszónak, hogy „Folytatjuk!”. És ha rosszul mennek a dolgok, a magyarok nem a kormányt okolják, hanem a politikusokat úgy általában, sőt a demokráciát úgy általában: „…az eddigi küldetéses idiótákat általában idegen hatalom ültette a nyakunkba, vagy egy olyan rendszer termékei voltak, ahol a többségnek semmiféle beleszólása nem volt abba, ki legyen a király, kormányzó, egyéb uralkodó. Most viszont tényleg magunknak választottuk ezt a kormányt, lehetőségünk volt tájékozódni, fontolgatni, majd dönteni, és nincs hol reklamálni, cirkuszolni vagy panaszt tenni, mert ez az egész a mi munkánk eredménye. Tájékozódtunk, megfontoltunk, döntöttünk – ez lett belőle.” (A semmi, 2013)

Vagy más szavakkal a demokráciában való csalódásról, a szélsőjobb vonzerejének okairól:

„Nem jött be a demokrácia, a szocializmus, a majdnem demokrácia, a majdnem szocializmus, de még az illiberális demokrácia sem, mert túl liberális volt, jöjjön tehát az egyáltalán nem liberális, nemdemokrácia, azt majd biztos tök jó lesz, meg nem is próbáltuk mostanában. Lopnak a politikusok, mert túl nagy a szabadság.
Valahogy ez a tétel ragadt be a szavazók agyába, tökéletesen félreértelmezve a jelent, jövőt és múltat. Nem azért rossz nekünk, mert szabadságunk folyamatos csorbítása mellett az elit saját szabadságát folyamatosan növeli, de úgy, hogy olyat még nem láttak az EU-ban, hanem azért rossz nekünk, mert még mindig túl szabad a másik, a szomszéd, a meleg, a cigány, a bevándorló, a nő, a drogos és az egyetemista, és ha majd nekik rosszabb lesz, akkor nekünk jobb, mert mi magyarok vagyunk, nem melegek, cigányok, egyetemisták, drogosok, nők, hanem büszke magyarok, akikért már nem áll ki senki sem ebben az Európai Unió által terrorizált országban, csak a szélső jobb. De ők aztán nagyon.” (Világraszóló magyarok, 2015)

Para-Kovács központi témája a nyílt és burkolt rasszizmus

„Nyomatékosítanám, hogy nem akarják ők bántani, ne adj isten, megölni a cigányokat, melegeket, baloldaliakat, liberálisokat stb., hanem nagyon szeretnék, hogy ne legyenek. Abban is egészen biztos vagyok, hogy a harmadik birodalom lakosai sem bántották volna a felsorolt csoportokat, nem is akarták megölni őket, csak az a sajnálatos helyzet, hogy ha elég sokan nagyon akarják, hogy valakik ne legyenek, akkor hamarosan akad vállalkozó, aki kezébe veszi az ügyet és cselekvésbe fordítja az óhajt. Pogromok persze lesznek, de az alsó néposztályoknak is jár valami szórakozás. A furcsa és megkérdőjelezhető törvények szerepjátszásra kényszerítik a nácikat, ami csak arra jó, hogy a meggyőződéses náci, antiszemita és rendpárti szavazókon kívül még azokat is berántják a portfólióba, akik egyszerűen csak túl hülyék ahhoz, hogy átlássanak a szitán és benyalják a propagandahazugságokat. Így lesz a jó szándékú náciellenes törvényhozás és törvénykezés a nácik segítője. Nem mintha rászorulnának.” (Mindenki tetű az MNK-ban, 2015)

Iróniája kemény, de ugyanakkor kristálytiszta és logikus, messze attól az eldurvult közbeszédtől, amiről így elmélkedik:

„Hónapok óta halogatom, hogy a kormányzati szinten letagadott és megtűrt antiszemitizmusról írjak, mert annyi más, kevésbé hiszterizált és kevésbé életveszélyes téma van, kezdve a lakossági popsztárocska butaságától, egészen a tolvaj miniszterekig, de mivel nemrégiben megjelent egy elemzés a közélet látszólagos durvulásáról, kénytelen voltam belekezdeni, nehogy már elfelejtsem az egészet. A közélet egyébként nem durvul, csupán a nyelve lett brutálisabb és alpáribb, az a fröcsögő rasszizmus, amiért tegnap még lepisszegték a hőbörgőt a nyírgaládi kocsmában is, mára már a Facebookon sem kelt nagyobb megrökönyödést, de az utcán is sokkal tovább és hangosabban tudja gyalázni a migránsokat, menekülteket, cigányokat, zsidókat az öntudatos keresztény jobbközép, mint akár néhány éve tehette volna beavatkozás nélkül.” (Mi a neved, zsidó?, 2015)

Ebben az országban, ahol a humort hungarikumnak szeretnénk felfogni, hiába nevetjük ki a hatalmat. Akármilyen egyszerűen fogalmaz az egykori miskolci proligyerek, azért ő is használ összetett mondatokat, és sokaknak ez már túl bonyolult. Soha nem tud egyszerűségben és együgyűségben versenyezni egy miniszterelnökkel, aki csak annyit mond, hogy »Hajrá, magyarok!«, mert ebben már közérthetően benne van, hogy milyen magyaroknak hajrá. Akik nem zsidók, nem cigányok, nem „nemzetükre rontó” baloldaliak, nem melegek, akik imádják őt, az egypártrendszert és a személyi kultuszt.

Para-Kovács következő cikkgyűjteményes kötete 2018 címmel jelenik meg. (Ezt a szerzőtől személyesen tudtam meg, miután a Facebook-oldalán hiányoltam 2016-ot a 2016-ból.) Vagyis a választási eredmények még nem lesznek benne.

Csak reménykedni tudunk, hogy humora mégiscsak befolyásolja az ország jövőjét. Kiröhögni a butaság hatalmát nem elég, de a normálisak győzelméhez elkerülhetetlenül szükséges.

Kösz, Para. Izgatottan várjuk a folytatást.

Para-Kovács Imre

Para-Kovács Imre

Para-Kovács Imre: 2016
Kossuth Kiadó, 2016
Webshop ár 1490 Ft

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

2009-től jelennek meg írásaim az Amerikai Magyar Népszavában, ebben a New Yorkban megjelenő, magyar nyelven kommunikáló, papír alapon kiadott százvalahány éves újságban, ami online mutációja révén mostanában már bárki számára hozzáférhető.

Speciális feladat magyarul írni azoknak, akiknek a magyar már csak a második nyelvük, és elsősorban a Washington Post, a CNN, a New York Times, a Rolling Stone és a Huffington Post híreiből tájékozódnak, mely orgánumokban viszonylag kevés teret szentelnek a magyar belpolitikának.

Ezek az emberek nem biztos, hogy tisztában vannak Tállai András vagy Mészáros Lőrinc jelentőségével, úgyhogy valamivel bővebb magyarázatot igényelnek a hazai politikai alvilág bemutatásakor, de közben azt sem szabadott figyelmen kívül hagynom, hogy magyarországi olvasóim se unják halálra magukat.

Az így létrejött hibrid, világmagyarul írott publicisztikáim gyűjteménye ez a könyv, a mindent elsöprő ostobaság és a pökhendi hülyeségcunami jegyzőkönyve, és mint ilyen rendkívül informatív, valamint brutálisan szórakoztató.

„Magyarország borzalmas hely, de még messze nincs vége az átalakításának egy ennél is élhetetlenebb, ostobább hellyé. Én folytatom a dokumentálását, de önök most nyugodtan pihenjenek meg és röhögjenek kínjukban, milyen is volt az elmúltnyócév.”