Egy kétkedő ember visszaemlékezései | Réz Pál (és Parti Nagy Lajos): Bokáig pezsgőben

Posted on 2016. szeptember 23. péntek Szerző:

0


rezpal_bokaig_pezsgoben-bor240Jolsvai Júlia |

A 2015-ös év irodalmi szenzációja volt Réz Pál hangos memoárja, a Bokáig pezsgőben. A kötet egy beszélgetés­soro­zat szer­kesztett változata. A legen­dás szerkesztő, kritikus, műfordító három alkalommal ült Parti Nagy Lajos mikro­fonja előtt, 1992-ben, 2000-ben és 2015-ben. Az utolsó beszélgetés tehát egy évvel halála előtt készült.

A könyv gerincét, ahogy bele is van írva, az 1992 késő őszi beszélgetések adják, ez egészül ki az egy 2000-ben készült interjúval és a 2015-ös beszélgetésekkel, amiknek zöme beletömedékelődik (PNL kifejezése) az előzőekbe. Itt olvas­hatunk Réz Pál gyökereiről, az Eötvös-kollé­giumban töltött évekről, és a legtöbbet a Szépirodalmi Kiadónál töltött évekről, a híres íróbarátokról.

A kötetet lapozgatva feltűnik, milyen figyelemre méltóak az irodalomtörténeti szempontok mellett a lélektaniak is. Nagyon fontos, hogy miről mesél Réz, és az is, hogy miről nem. Nagyon keveset beszél a rendszerváltáskor, 1989-ben általa alapított Holmiról, csupán a rövidke második és harmadik, több szempontól is összegző jellegű beszélgetésekben. Pedig ezek egy egész életmű összegzései.

Sokáig azt gondolnánk, hogy az interjúalany nagyon szemérmes ember lehetett, illetve hogy a beszélgetések célja nem az emberi viszonyainak, hanem a munkásságának a bemutatása. De ahogy elmerül az olvasó a szövegben, lassanként rájön, hogy baráti kapcsolatai egyrészt elválaszthatatlanok a munkájától – hiszen Vas Istvánnal vagy Kormos Istvánnal, vagy éppen Déry Tiborral szoros viszonyt ápolt –, másrészt nagyon sokat emlegeti a házasságát. A kötet ezáltal olvasható egy óriási szerelem történeteként is, hiszen minden fontos ügyben kikérte a véleményét a feleségének, akinek a halálát soha nem heverte ki. De a gyerekeit érdekes módon egyáltalán nem, vagy csak érintőlegesen említi.

A könyvet olvasva betekinthetünk abba, miképp mentek a dolgok a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években a Szépirodalmi Könyvkiadóban; miként működött a lektori rendszer (minden esetben két lektor véleményezte a műveket, és javasolta kiadásra – vagy sem), mennyire nehéz volt kitapogatni a rendszer (kimondatlan) elvárásait. És kiderül az is, hogy hány meglepő esetben sikerült olyan munkákat is sajtó alá tuszkolni – némi kompromisszum árán persze –, melyek még magát a szerkesztőt is meglepték.

Lélektani oldalról nagyon érdekes megvilágításba kerül a szerkesztő szerepe. Ez – akárhogy is nézzük – háttérszerep, de jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Számtalan szerkesztő küzd azzal, ahogy maga Réz Pál is, hogy a keze alól az évek során igen értékes és jelentős művek kerülnek ki, de ő maga csak készül a nagy mű megírására. Főként az utolsó interjúból (2015) süt az emiatt érzett keserűség. Egész életében arra készült, hogy egyszer majd feldolgozza a naplójegyzeteket, az ötletmorzsákat, gondolatfoszlányokat tartalmazó céduláit, de akkor már világosan látszott, erre immár nem kerülhet sor. Sőt addigra el is égette e cédulákat, tehát szeméremből, a kitárulkozástól való félelemből, a felesége iránti tiszteletből örökre lemondott a mindig csak tervezett könyvről. A másik ok, amiért nem született meg ez a saját mű – és amelyet némileg ki is bont a beszélgetések során –, hogy ha az ember állandóan mások prózáját és verseit ítéli meg, „óriások” műveit csiszolgatja folyamatosan, szoros barátságot ápol velük – egyre inkább elfogja az érzés, hogy ilyen színvonalú teljesítményre ő maga nem is lenne képes.

A másik igen érdekes, elgondolkodtató és megoldatlan problémája volt Réz Pálnak– és ezt az élete végén igen tisztán látta –, hogy a pályája során mindvégig azt remélte: egyszer csak ő fedezi fel az új József Attilát. Sokáig Petri Györgyben vélte megtalálni ezt a lehetőséget, de Petri halála után már úgy érezte, hogy az önemésztő költő számos ok miatt nem futotta ki magát. Hogy nem sikerült rátalálnia az új József Attilára, örök keserűséggel töltötte el.

A 2000 utáni két beszélgetés minden szempontból nagyon keserű és komor. Sok a panasz és a visszavágyás. Ekkorra már kortárs barátainak legtöbbje meghalt, de még a fiatalabb pályatárs-barátok közül is jó néhányan itthagyták. Parti Nagy utolsó beszélgetése a legendává lett élettől búcsúzó ember szavait rögzítette.

Bár a történetek jelentős részét már naplókból, levelezésekből, visszaemlékezésekből ismerhettük, irodalomtörténeti szempontból kétségtelenül megkerülhetetlen a Bokáig pezsgőben. És a sok szomorú részlet, esemény ellenére: igen szórakoztató könyv

Réz Pál: Bokáig pezsgőben
Tények és tanúk sorozat
Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2015
416 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft,
kedvezményes webshop ár 2792 Ft
ISBN 978 963 143 2831

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Valódi irodalmi csemege Réz Pál és Parti Nagy Lajos könyve, a Bokáig pezsgőben. Réz Pál 1952-től volt a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, majd 25 éven át a Holmi folyóirat főszerkesztője.
A Bokáig pezsgőben nem egyszerű élet- és pályarajz, hanem sok anekdotával fűszerezett beszámoló a kortársakról: írókról, költőkről, pályatársakról és barátokról. Szereplői Déry Tibor, Németh László, Illyés Gyula, Tamási Áron, Szabó Lőrinc, Juhász Ferenc, Csurka István, Petri György, Weöres Sándor és sokan mások, akikkel Réz Pál együtt élte át a magyar irodalom egyik aranykorát.