A véletlen túlélő tanúskodik | Fóthy János: Horthyliget

Posted on 2016. szeptember 20. kedd Szerző:

0


fothy_horthyliget-bor24Bogárdi Iván | 

Újra szembesülünk a holokauszt még felderítetlen részleteivel. Sziget­szent­miklós elfelejtett történel­méhez tartozik, hogy néhány hónapig rengeteg újságíró, köztük egy Fóthy János nevezetű dolgozott ott. Nem riportot írni mentek; internálták őket, hogy kényszermunkát végezzenek – és végül lehetőleg elpusztuljanak. Mégis egy irodalmi színvonalú riport született: a Pesti Hírlap volt munkatársa túlélte, és megírta élményeit. A beszámoló először 1945-ben jelent meg, most pedig egy új sorozat, a Tanúságtevők első köteteként.

Kegyelettel fogom kezembe a Horthyliget – A magyar Ördögsziget című vékony könyvecskét, amelynek a tipográfus jegyzetfüzet formát adott. Füzetvonalkázáson futnak a sorok, és ez a személyes dokumentum érzését erősíti. Sokat szenvedett, aki ebbe jegyzetelt. „Ennek nem csak dokumentum értéke van: Fóthy a poklok útján igazán jó, a zsurnalizmust meghaladó íróvá vált” írja bevezetőjében a sorozatszerkesztő, Ungvári Tamás.

Ki volt Fóthy János? Így írja le magát: „Zsidó származású magyar újságíró és író voltam, ez volt minden bűnöm. Az volt minden bűnöm, hogy a Pesti Hírlap, a Nyugat, az Új Idők és más lapok, folyóiratok hasábjain negyedszázadon át alázatosan, szerényen, szegényen, lelkesen szolgálni mertem a magyar kultúrát, az európai humánumot. Hogy két verseskötetemmel és négy színpadi művemmel, ezeken innen és túl pedig megszámlálhatatlan újságcikkemmel egy-egy szerény téglát mertem beleilleszteni a magyar szellemiség magasra törő tornyába, holott származásomra nézve zsidó vagyok.
Hogy »politikailag megbízhatatlan« voltam?
Pirulnom kellene, a föld alá bújnom szégyenletemben, ha nem lettem volna az, olyan időkben, amikor »politikailag megbízhatatlannak« lenni annyit jelentett, mint …»embernek lenni az embertelenségben«, hogy Ady Endrének ezekkel a csodálatos szavaival éljek.”

Ebben az idézetben a „származású” szócska jelzi, hogy tulajdonképpen római katolikus felekezetű volt. De ez nem mentesítette őt a sárga csillag viselésétől. Amint a Sztójay-kormány 1944-ben kötelezővé tette zsidók számára a sárga csillag viselését, a Sajtókamara máris kirúgta a megbélyegzetteket, tehát ők nem folytathatták foglalkozásukat. De nem volt elég, hogy megszakították velük a kapcsolatot, hanem azzal is foglalkoztak, hogy a kamarából töröltek névsorát átadták a hatóságoknak, hogy a pokolba vezető útjukat rossz szándékkal is kikövezzék.

Fóthy János 1944 áprilisában kapta meg behívóját, hogy néhány órán belül hagyja el budai kis lakását, ahol tizenhat éve élt. A pokol első bugyra a volt Rabbiképző Rökk Szilárd utcai épülete. Ott zsúfoltak össze legalább hatvan újságírót, köztük sok ismert és köztiszteletben álló, népszerű kollégát. „A termek ajtajai nyitva voltak, és mindenütt ugyanaz a kép: padlón heverő, falak mentén kuporgó emberek, egy-egy teremben százan is összezsúfolva, piszkos pokrócokon, foszladozó paplanokon…” Örülhetett az, akinek padló jutott alvóhelynek, és nem a lépcső elkeskenyedő oldalán kellett egyensúlyozni álmában.

A Rökk Szilárd utcai napok mégis idillikusnak tűntek ahhoz képest, ami Szigetszentmiklóson várt rájuk. A pokol második bugyra a Tsuk (Tschuk) Szőrmegyár telepén kialakított őrizetes tábor volt. A sivár gyárudvarra a feldolgozásra váró birkabőrök bűze nehezedett. A félkész gyárépület volt hálóhelyük, vakolatlan, nyers téglafalakkal, cementpadlóval, deszkával helyettesített ablakokkal. A szétrohadt latrina maga a förtelem. Az egyetlen csap használatáért az internáltak rendszeresen harcoltak egymással.

A pokol harmadik bugyra lett Horthyliget. Semmi nem utalt arra, hogy itt valaha szép liget lett volna. Az Ördögsziget nevet a szerző adta neki. A terület már túl volt néhány bombázáson. Félig romba dőlt vályogviskókban szállásolták el őket, ahol előzőleg állatokat tarthattak. A deklarált cél az volt, hogy a csepeli repülőgépgyárban végezzenek kényszermunkát az ott összegyűjtött újságírók és ügyvédek. Valójában a magyar parancsnokságnak lényegében mindegy volt, hogy a zsidók a pihenő nélküli hajszába pusztulnak bele, vagy a bombatámadások áldozatai lesznek. Légiriadó alkalmával a maguk ásta futóárokban húzódhattak meg, de az semmitől sem védett. „Úgy ástuk ezeket az árkorkat, mint akik saját sírgödrüket ássák.” Két hatalmas vasbeton bunker állt a munkások és a tisztviselők rendelkezésére, de ezekből az internáltak ki voltak tiltva. (A bunkervárosról itt olvashatnak. )

A hajsza, a verések, a megaláztatások után a legtöbben elérték a negyedik bugyrot: a haláltábort. Időről időre teherautók jöttek, és 30-40 társukat elszállították. Sosem lehetett tudni, másnap kit visznek el. Fóthy János életét tulajdonképpen egy szőnyegbombázás mentette meg. A gyárat porig rombolták az angol repülők.

A szerző ellentmondásos érzelmekkel élte meg a történteket: „Ebben a pillanatban eszméltem csak rá, hogy a halál torkában vagyunk, és nincs többé menekülés, hacsak csoda nem történik.
Amit ekkor éreztem, már nem volt félelem, hanem inkább valami mondhatatlan megaláztatás keserűsége. Kuporogva bújni a föld mélyébe, azok elől, akiket soha egy pillanatig, még most is, ezekben a végzetterhes percekben sem éreztem ellenségeimnek, hanem mindig jótevő barátaimnak, megadással tűrni, hogy azok zúdítsák ránk a bomba-szőnyeget, akiknek győzelméért imádkoztam éjjel-nappal, meghalni az ő bombáiktól, amelyeket nem is nekünk szántak, mert ha tudták volna, hogy a németeknek és aljas magyar bérenceiknek csak tehetetlen áldozatai lapulnak itt a futóárok mélyén, nem a mi fejünk felett dobják le halálos terhüket a gépek.”

A repülőgépgyár lerombolása után az internáltakat „szabadon” engedték, vagyis vissza a nyilasok uralta világba – ami egyáltalán nem volt kevésbé borzalmas. A felszabadulásra még néhány hónapig várni kellett.

Kíváncsi voltam, vajon a település hogyan emlékezik vissza erre az időszakra. A szigetszentmiklósi önkormányzat honlapján közzétett helytörténetben egyetlen utalást találtam: „A II. világháború harcai alatt sok kárt szenvedett a település, elsősorban a Repülőgépgyár közelsége miatt.” Az internálótáborról egy szó sincs.

Horthy-liget – mint emlékpark – viszont ismét létezik a nagykunsági Kenderesen. Szülőfalujában annak kormányzónak, aki egy egész ország (és benne Fóthy János) szenvedéseiért volt felelős.

Fóthy János: Horthyliget, a magyar Ördögsziget
Scolar Kiadó, Budapest, 2016
160 oldal, teljes bolti ár 2450 Ft,
kedvezményes webshop ár 1960 Ft
ISBN 978 963 244 6370

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Tanúságtevők sorozat – Ungvári Tamás válogatásában – a magyar a munkaszolgálatosoknak állít emléket. Fóthy János, a Pesti Hírlap munkatársa 1944 tavaszán került a Csepel-szigeten létesített internálótáborba, Horthyligetre. Négy hónapot töltött ott. A szigetszentmiklósi lágerben zsidó származású újságírók, ügyvédek és egyetemisták raboskodtak.

Fóthy beszámolójában megelevenedik a korszak abszurditása és borzalma. Kegyetlenkedő parancsnokok, embertelen körülmények; ezzel szemben pedig a remény és a kitartás tisztasága.