Felnőni nagyon nehéz | Lev Grossman: A varázsló birodalma

Posted on 2016. július 25. hétfő Szerző:

0


Grossman_A_varazslo-birodalma_bor200Tóth Gergely |

Nehéz elengedni a gyerekkori álmainkat, különösen, ha egy időre meg is valósulnak. Quentin Coldwater (a címben hivatkozott Varázsló) pontosan ebben a cipőben jár, amikor Lev Grossman újra felveszi a történet fonalát. Quentin az előző kötet végén kénytelen volt elhagyni a Narnia-szerű világot, Filloryt, hogy ezzel megmenthesse a létezését (és mintegy mellékesen a bármely világban létező mágiáét is), s most a Földön próbál megélni és túlélni, de valódi életcél és remények nélkül.

Tanársegéd lesz a Varázskapu iskolában, de elbocsájtják, többedmagával – többek között egy volt tanítványával, akit vele együtt csaptak ki az iskolából – elvállalja egy erős varázstárgy ellopását, de az sem sikerül úgy, ahogy eltervezte.

Eközben Filloryban sem megy minden rendjén, az ottmaradt emberek – Eliot, Janet, Josh és Poppy – ugyan újra királyok, de a mágikus világ elkezd széthullani, ezúttal minden különösebb ok nélkül.

A két történet: Quentiné – aki végül fejébe veszi, hogy visszahozza az első kötetben (hét éve) elveszített, démonná változott szerelmét, Alice-t – és a széthulló Filloryé természetesen végül összeér.

Bevallom, a második kötethez képest sok szempontból csalódtam. Az előző szakaszban a szereplők sárkányokkal és istenekkel találkoznak, és a végső tét a teljes világ megmentése – beleértve a Földet, Filloryt és számtalan más, párhuzamosan létező helyet. Ehhez képest a történet most kisebb kaliberű. Ami a világmegmentés hiányában jelentőssé tehetné – Alice újra emberré válása, Quentin belső fejlődése –, az el van nagyolva, nincs kellőképpen kifejtve. Külön könyvet tehetne ki kettősük önmagára és egymásra találása, az egymás nélkül eltelt hét év feldolgozása, de mindezt Grossman elintézi néhány suta párbeszéddel és rövid jelenettel.

Furcsamód az utolsó oldalakig nem érezhető, hogy ez lenne a trilógia zárókötete. A cselekmény íve nagyon laposan indul, lassan emelkedik, hogy aztán hirtelen váljon égetővé minden probléma az utolsó fejezetekben. Az író hosszan elszöszöl olyan epizódok kibontásával, amelyek nemigen futnak ki sehova. Plum, a kicsapott tanítvány szála például kifejezetten ígéretesen indul, hogy aztán végül már csak felületes említésként bukkanjon fel a könyv végén, noha végig a többi szereplővel együtt van jelen, és néz szembe a veszélyekkel.

A karakterek terén már kicsit jobb a helyzet. Quentin végre tényleg varázslóként lép elénk – bár sokszor még mindig hiába keressük azt a kivételes eszét, amivel kiérdemelte, hogy annak idején felvegyék a Varázskapuba, és még évet is ugrott. Ám határozottan fejlődött a gondolkodása és a személyisége.

Eliot, Janet, Josh és Poppy, vagyis Fillory királyai és királynői meglehetősen keveset vannak jelen. A Filloryban átélt kalandok jó hatással voltak a korábbi felelőtlen személyiségükre, de itt valójában csak mellékszereplők. Az egyetlen új és említésre méltó alak Plum, akit múltja fontossá tesz a történetben – a Filloryt annak idején felfedező gyerekek leszármazottja – és személyisége kellően összetett, sok fejlődési lehetőséggel. Ennek ellenére szinte súlytalanná válik, miután betöltötte a szerepét, vagyis átadta Quentinnek az információkat, amelyek végül Alice-hoz vezetik.

A regényben – nem tekintve tehát előzményeit – viszont nem csalódtam. Grossman érezhetően fejlődött, megtalálta a saját hangját, nyoma sincs az első kötetben még érezhető megfelelési kényszernek – az időnként komikusan „csak azért sem Harry Potter”-hangulatnak.

Összességében nem tűnik igazi zárókötetnek A varázsló birodalma. De lehet, hogy csak azért, mert valamilyen epikus lezárást vártam. Ezen nem valamiféle látványos jeleneteket értek – mert azokból azért akad elég –, hanem azt, hogy én mint olvasó is érezzem úgy, itt valódi tét forog kockán, és izguljak a szereplők sorsáért. Grossman érezhetően legalább annyira beleszeretett a varázsvilágába, mint Quentin Filloryba, de ezt nem igazán tudta igazán átadni ebben a könyvben.

Sámi László fordítása az előző kötetekből már megszokott jó színvonalat csillogtatja meg. Szórakoztató regényhez képest kiemelkedően sok lábjegyzettel látta el a könyvet, hogy megérthessük az európaiak számára kevésbé magától értetődő amerikai kulturális utalásokat is.

Lev Grossman

Lev Grossman

Lev Grossman: A varázsló birodalma
Agave Könyvek, Budapest, 2016
Fordította: Dr. Sámi László
416 oldal, teljes bolti ár 3780 Ft
kedvezményes webshop ár 3591 Ft
ISBN 978 963 419 0516

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Quentin Coldwatert száműzték Filloryból, a mesés világból, amiben hitt és amit egész életében keresett. Vesztenivaló híján most visszatér varázslatos utazásainak kiindulópontjába, a Varázskapu Egyetemre, ám nem telik el sok idő, és a múlt kísérteni kezdi. Egy ragyogó elméjű fiatal egyetemistával együtt hamarosan útra kel, előbb az Antarktiszra, ahol régi barátokkal találkozik, majd egy szürke mágiával és elkeseredett, kétes alakokkal teli világba. Eközben Fillory mágikus határai gyengülni kezdenek, és északról egy barbár sereg támadást indít ellene. Eliotnak és Janetnek – Filloy királyának és királynőjének – hajóra kell szállniuk, hogy elvégezzenek egy veszélyes, utolsó küldetést.
Kisvártatva olyan események sora veszi kezdetét, ami nem csak Filloryt és minden varázslatosat, hanem az egész Földet is pusztulásba taszíthatja. Quentinnek pedig mindent kockára kell tennie, ezúttal azonban a tét már nem csak a saját boldogsága.
A varázsló birodalma egy fordulatos thriller és egy epikus fantasy találkozása, hősies történet a szerelemről és megváltásról, egy fiú férfivá éréséről, egy tanonc mesterré válásáról és egy megtört birodalom felemelkedéséről. Lev Grossman A varázslók-trilógiájának letehetetlenül lendületes, végtelenül eredeti befejezése a 2014-es megjelenését követően szinte minden tudományos-fantasztikus toplista élén végzett, szerzője pedig a modern fantasy koronázatlan királyává vált.