Elfogulatlanul, derűsen | Kulcsár István: Kartársak és kortársak

Posted on 2016. január 4. hétfő Szerző:

1


KulcsárI_Kartársak és kor-bor200Bedő J. István |

Kulcsár István újabb emlékezéskötetének többféle olvasata is van. Alapvetően mulatságos visszatekintés abba a múltba, amelyikben Bacsó Péter legendás Pelikán Józsefe élt. Sőt annál sokkal több, hiszen megelevenedik benne az a külföld, amelyről az égvilágon semmiféle hiteles infomációt nem lehetett kapni – a kommunizmust építő* hatalmas* Szovjetunió* és társai.

Amint talán emlékeznek rá az előző Kulcsár-kötet kapcsán, e kornak a kifejezéseit a régiségboltokban lehet fölfedezni, a Retró címke mögött (Ugyanitt a *-gal megjelölt szavak jelenése is megtalálható.) Ha szorosan a történetmesélést nézzük, Kulcsár István az élet- és pályarajzát sztorizgatja el – mert ugye egy valódi életrajz gondos és részletes, ám kedvelt szerzőnk életének különféle szakaszait már egyéb műveiben lejegyezte. Ez itt most sztorigörgeteg, mely elsodor, mint a lavina, és szabad rettenetesen röhögni.

Mármost ha valaki legalább az ötvenen van túl, ifjúságát rádióhallgatással, tévénézéssel is töltötte, mégpedig a világ dolgaira is figyelve, akkor rengeteg ismerőssel találkozik a könyv lapjain. Ezek nagyobbrészt ismeretlen arcú hangokból (az egykori – és egyetlen – Magyar Rádió tudósítóiból, szerkesztőiből) lettek a (szintén egykori és egyetlen) tévé ismertebb munkatársai. Napi kulimunkájuk mellékterméke az a sok ötlet, technikai vagy erkölcsi huszárvágás – amin az utókor olvasója nevethet.

A fiatalabbak számára ez már történelem, ismeretlen figurákkal, ismeretlen helyzetekkel, ismeretlen országokban, tájakon történt esetekkel. Számukra, ha elolvassák, egészen másra vetíti a fényt Kulcsár anekdotázása. Arra ugyanis, hogy milyen volt a világ, és milyen benne Magyarország. Mit lehetett megvenni, mit nem. Mihez kellett protekció* (szocialista összeköttetés*), miféle (és mekkora) kegy volt a telefonvonal*, az autókiutalás*. Hogyan születtek (és hogyan mentek csődbe) például a szovjet*–magyar vegyes házasságok… Mi volt a cenzúra* akkor, és milyen szempontokat osztottak ki a főszerkesztői értekezleten*. (Ez utóbbinak megőrzött emlékeivel foglalkozik a Pro Domo című kötet.)

Az örökifjú újságíró kolléga által megrajzolt világ: labirintus. A terelő falakat a folyton változó politikai szempontok helyezik el. Mint azt az egérkísérletekből tudjuk, a labirintusban gyorsan ki kell ismerni a járásokat, különben éhen halunk. A leleményesség tehát túlélés eszköze a hírek szállítója, a tudósító számára. A könyv tehát ennek a krónikája is.

Egy következő olvasat azt fedi fel, hogyan kerülnek hozzá nem értő emberek magas polcra. Ez – összevetve mindennapjainkkal – nem igazán meglepő, legfeljebb arra mutat rá, hogy az alkalmatlanság minden rezsimben lehet a karrier kulcsa, politikai széljárástól függetlenül. Legfeljebb a reménykedő (= naiv) közember hiszi azt, hogy egyszer majd jön olyan világ, amelyben az lesz miniszter, nagykövet, egyetemi tanár, szobrász, kórházigazgató, ügyész, bíró, aki szakmájának hiteles művelője volt már korábban is… (Megjegyzendő, hogy Kulcsár ritkán kritizál, kemény ítéleteket csak azokról mond, akik szakmailag vagy erkölcsileg bizonyultak könnyűeknek a megmérettetésben.)

Végezetül pedig tankönyvként is lehet forgatni a Kortársak és kartársak című kötetet. Az előző listáról nem kifelejtettem, hanem kihagytam az újságírót. Némi konzervativizmustól áthatva azt sugallom mindazoknak, akik a média területén szeretnének dolgozni, hogy Kulcsár Istvántól (is) lessék el az alaposság, a pontos szakmaiság erényeit. Nem a főiskolákon szerzett diploma tesz zsurnalisztává (még ha a kifejezés avíttnak tűnik is), hanem a tények alapos megismerése, a pontos fogalmazás, az egyértelműség, és főleg az elfogulatlanság, objektivitás, szellemi függetlenség, pártatlan gondolkodásmód. Az igazság tisztelete.

Ennek a kombinációnak manapság kicsiny a piaca, pedig ezek híján csak elfelejtésre ítélt mikrofonállványok és skriblerek születnek.

Kulcsár István

Kulcsár István

Kulcsár István: Kartársak és kortársak
Atlantic Press Kiadó, Budapest, 2015
368 oldal, teljes bolti ár 3290 Ft
ISBN 978 615 533 2807

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Habkönnyű anekdoták, ironikus beszólások és kordokumentum értékű megfigyelések váltják egymást Kulcsár Istvánnak, a hazai újságírás egyik legismertebb sztárriporterének memoárjában. A szerző tizenkettedik könyvében – a tizenkettő ez esetben egyáltalán nem egy tucat – Kádár Jánostól Göncz Árpádig, Szepesi Györgytől Frei Tamásig, több százan tűnnek fel a közelmúltból azok közül, akik meghatározó szerepet játszottak a Kádár-korszak és a rendszerváltás politikai, kulturális és sportéletében, médiavilágában.

Kulcsár voltaképpen a múlt jelenébe kalauzolja az olvasót, hiszen ő egy személyben résztvevője, tanúja és történetírója is ennek a kornak. Riporterként bejárta a világot, moszkvai és New York-i tudósítóként rengeteg élményt őriz azokról az eseményekről és személyekről, amelyekhez, és akikhez az átlagembernek nem volt hozzáférése, s ezekről a találkozásairól most számol be először, mindig szórakoztatóan, soha nem pletykaszinten.

Találkozhat ebben a könyvben az olvasó Antall Józseffel, Leonyid Brezsnyevvel, Ruttkai Évával, Faludy Györggyel és Németh Lászlóval is, az akkori médiasztárok közül Ipper Pállal, Heltai Andrással, Csák Elemérrel és még sok-sok érdekes figurával. Pillantson rájuk egy mindig is éleslátásáról és humoráról ismert kitűnő tollú kortárs (és kartárs) szemével.