Egy röhögnivaló rezsim | Kulcsár István: Szexmentes övezet

Posted on 2015. július 2. csütörtök Szerző:

1


Kulcsár_Szexmentes-bor200Bedő J. István |

Visszatekintve a hatvanas-hetvenes évekre már csak mulatni tudok azon, hogy mi minden volt tilos és mi kötelező a fejlett (és előtte a fejletlen) szocializmus éveiben. Kulcsár István már sok éve lerúgta magáról azt a szűk zsákot, amelyben táncolnia kellett.

Mint minden külföldön dolgozó tudósítónak, Kulcsár Istvánnak is (Moszkva, New York stb.) is bőségesen jutottak elmond(hat)atlan történetei. Ezekből szemezgetett az utókor számára. A cím persze kissé félrevezető (és kellően hatásvadászó); egyébként a boldogtalan emlékű Szovjetunióra utal vissza…

Az idő tájt kijutott mindenkinek a kötelezőkből. Kötelező tananyagok, kötelező katonai szolgálat, kötelező felajánlások a legkülönbözőbb feladatok túlteljesítésére. Ó, igen és kötelező sportversenyek és menetdalok. Nos, ezeknek történetét, fordításainak kalandos útját bizonyára ismerhették (ha kevesen is), de annak a kornak a gyermekei a legzöldebb marhaságokat is énekelték. (A zöldségekre vonatkozó utalást lásd a könyvben, vagy legalábbis itt, lejjebb, a fülszövegben.)

Kulcsár sztorizgatása kellemesen csapongó, mintha egy valamikori szerkesztőségi szobában ülnénk, lapértékelő értekezlet után még nem akaródzik hazamenni, és itt is elhangzik: »Még azt meséld el, Pista, amikor…« Ahogy ilyenkor lenni szokott, egyik történet előhozza a másikat, ettől meg árad a röhögés – szintén megállás nélkül.

Korábbi köteteiben – meg a valaha volt Kossuth rádió nemzetközi tudósítóinak hétvégi „kis színeseiben” – apránként csepegtetve Kulcsár már beszámolt külhoni politikusok, ismert személyiségek ostobaságairól. Most – sok érintett halála után – a hazaiakéról is. Nyilván a még élőtanúk, a nyolcvan év felettiek emlékezete is korlátos – ha tehát a szerző téved, a legendaszerűen továbbadott anekdota most már így rögződik a közös emlékezetben. Mindenesetre markáns történelmi lábnyom az ötvenes-hatvanas évek honvédségéről szóló történetcsokor. Kortanúként azonban csak megerősíteni tudom a tényt, hogy a hadseregnek a hetvenes évek elején bár jelentősen csökkent a létszáma, de a bornírtsága szemernyit sem.

Apropó hadsereg. Kulcsár nyelvismerete és újságírói habitusa alapján mélyebben belelátott a szovjet köztársaságokban tanuló magyarok, és a Vörös Hadsereg hazánkban ideiglenesen (!) állomásozó alakulatainak életébe. Ez sem volt tanulságok nélküli… Az első csomagból a diákszerelmek és -házasságok (majd a viszontagságok, meg a kultúrák különbségéből fakadó válások) az érdekesek, a másodikból a kollektív tulajdonhoz való viszony (hm-hm) megnyilvánulásai. Bár a beszámolókban sokszor leszögezi, hogy az így alkotott benyomások felszínesek, és ezért félrevezetők, de a másutt – például a turizmusban – szerzettek sem térnek el tőlük alapvetően. Egy azonban egészen biztos, az alcím (Tudósítások az átkosból) teljesen pontos. Csak éppen az átkosban rengeteget lehetett röhögni. Halkan, elbújva a besúgók elől…

Végezetül felhívnám az olvasó figyelmét még valamire: Kulcsár István megjegyzéseire. Túl azon, hogy sokat meg- és átélt kollégánk remek sztorizó, nagy mulatság olvasni (akárcsak hallgatni) őt, a háttérben van valami igen figyelemreméltó. Az, hogy mennyire igyekszik mindig megvilágítani: amiről beszámol, óhatatlanul csupán egy szelete a valóságnak. Vannak az ő tapasztalatát megerősítő és annak ellentmondó vélemények, helyzetek, minősítések is. Vagyis túl azon az elsődleges szövegen, amit olvasunk – ott van a megközelítés módja, amit bizony célszerű lenne, lehetne átvenni, alkalmazni – és ha ez tanítható, akkor tanítandó.

Újságírónak, politikusnak, mindenkinek.

Kulcsár István

Kulcsár István

Kulcsár István: Szexmentes övezet.
Tudósítások az átkosból
Atlantic Press Kiadó, Budapest, 2014
256 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft
ISBN 978 615 533 2647

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Kulcsár István, a hetvenes és a nyolcvanas években az ország egyik legismertebb riportere, évekig a Magyar Rádió és a Televízió moszkvai és New York-i tudósítója volt. Most, nyolcvanadik évén túl elérkezettnek látja az időt akkori nagyrészt hazai élményeinek közreadására, hiszen a Rákosi-korszakot és a Kádár-korszakot, az akkori társadalom belső szövevényes viszonyait és az átkos hétköznapokat kevesen ismerik jobban, mint ő.

Az egykori eseményeket, viszonyokat belülről, nem ellenzékiként látta és élte át, de azért sok mindennel neki is tele volt a hócipője. Például a Néphadseregben (is) uralkodó svejkizmussal vagy egyes vezető elvtársak gáláns kalandjaival. És hogy a szerző mindig valósághű, ugyanakkor szórakoztató történeteinek témája milyen változatos, az már a fejezetcímekből is kiderül: az Osztályidegenek például többek között báró ismerőseiről Wesselényi Miklósról és Perényi Zsigmondról , az Éberek és szájtátiak című fejezet a szovjetek és nyomukban a hazai bürokratikus rendszer beteges ellenségképéről, a Ződ a segged elvtárs című írás a felszabadulás utáni évek mozgalmi dalainak kultuszáról szól.

De tudósít az obsitos tudósító hajdani kuplerájokról, Budapest lómentesítéséről, marakodásba fulladó egyházpolitikai tanácskozásról, náci haláltábort túlélt, Izraelben új hazára lelt fiatalokról és még sok minden másról, amire talán már csak ő emlékszik. Teszi ezt a korábbi sikerkönyveit (Legország, Távol Európától, Mitya stb.) is jellemző humorral, iróniával és öniróniával.