Történelem legendák nélkül | Bánó Attila: Kinizsi özvegyétől Horthy testőréig

Posted on 2015. január 8. csütörtök Szerző:

0


Bánó Att_Kinizsi özvegyétől-bor180Bogárdi Iván |

Nem könnyítené meg a történészek dolgát, ha létezne időgép. Ha néhány száz év múlva valaki a mi korunkat szeretné kutatni, és ezért ideutazna, csak a zavara növekedne. Persze ma már időgép nélkül is végtelen sok dokumentáció áll rendelkezésre mindenkiről és minden eseményről, korunkban mégis születnek megdönthetetlennek tűnő hazugságok.

Legendák és rágalmak tapadnak rá a legtöbb emberre, különösen a politikusokra, vagy akiket önként vagy önkéntelenül megérintett a politika. Lehetetlennek tűnő feladat lefejteni a látszatot a kortársakról és megtalálni az igazságot. Hát még ha évszázadokkal ezelőtt élt emberekről van szó, akikből már csak a megkövesedett legendák maradtak meg. Legtöbbször nem fekete-fehér az igazság: a legendák is a valóságból indulnak ki, de vannak ezeknek a régvolt személyiségeknek olyan oldalaik is, amikről a nemzeti emlékezet megfeledkezett. Egyszerűsítünk. Az emlékeinkben valaki vagy jó, vagy rossz, a többivel már nem törődünk. Bánó Attila folytatja a régészhez méltó munkát, kiássa, és kicsi kalapáccsal óvatosan leveregeti a személyiségről a megkövesedett fabulákat.

A Kinizsi özvegyétől Horthy testőréig című könyvből olyasmiket tudhatunk meg a nemzeti hősökről, amik nem igazán illenek bele a róluk alkotott képbe. Például Zrínyi Miklóst mi már csak a híres kirohanásáról ismerjük, melyet dédunokája megénekelt. Ezt a képet meg is őrizhetjük magunkban, hiszen ez történelmi tény. De kemény, harcias természete nem csak hősiességben nyilvánult meg. Könyörtelenül elrabolta a megelőző szigeti várkapitány javait, amelyek annak kiskorú gyermekét illették volna. A falvakban, amelyekre rátette kezét, panaszkodott a nép, hogy soha azelőtt senki nem sarcolta meg őket ilyen keservesen. Levelet is küldtek a királynak, de a király küldöttei is menekülőre fogták, látva, hogy a panaszkodókat Zrínyi vereti és kínoztatja. A jogtiprás és embertelen bánásmód nemcsak őrá volt jellemző, de mindenesetre ő is kora gyermeke volt, nem csak hős.

A magyar történelemben nemigen fordul elő homoszexuális uralkodó. Báthory Zsigmondról sem tudjuk biztosan, hogy az volt, de valamilyen oknál fogva már a nászéjszakán közölte ifjú feleségével, Mária Krisztiernával (nem tévedés, ez volt a neve), hogy ő képtelen a házaséletre. Lehetséges az is, hogy az „elhálás” valamilyen, még Olaszországban szerzett nemi betegség miatt nem következett be. A házasság politikai célokból köttetett, hogy megpecsételje az erdélyi fejedelemség és a Habsburg-ház közötti egyezséget. Az utód-nélküliség Erdély jövőjét kockáztatta. Évekig tartott a várakozás, hogy a császár, majd a pápa engedélyezze a válást. A császár végül is elfogadta, hogy a következő erdélyi fejedelem házasodjon össze Mária Krisztiernával, aki ideiglenesen fejedelemnéként kormányzott, habár ezt inkább száműzetésként élte meg. Újabb fordulat következett be, amikor a kiszámíthatatlan Báthory hirtelen felkereste rég elhagyott feleségét, egy rövid ideig együtt élt vele, mígnem végleg elbocsátotta, és a feleség mehetett haza Grazba díszes hintón és hatalmas kísérettel. Ezután többen versengtek a kezéért, de inkább kolostorba vonult, kiábrándulva a házasság intézményéből.

A törökverő Kinizsi Pálról gyerekkorunk óta tudjuk, hogy diadaltáncot járt három törökkel a karja és foga között. De valószínűbb és egyben megdöbbentőbb az a kép, amit a szerző idéz a kortárs Antonio Bonfini történelemíró nyomán. Kinizsi „a köz kívánságára megfúvatta tárogatóját, és vad örömében táncznak eredt, egy vaskos ozmán hullát kapván fel fogaival kezeinek minden segítsége nélkül, és azzal lejtvén bajtársai nem kis örömére és bámulására közöttök alá s fel.” Ma már ezt a mutatványt nem tekintenénk egy győztes hadvezérhez méltónak, inkább ízléstelen, horrorisztikus és visszataszító cirkuszi mutatványnak. Próbáljuk magunktól elhessegetni a vad győzelmi lakoma színterének képét is, ahol válogatni lehetett a török hullák között…

A szerző már más könyvében is fellépett a Dózsa Györgyöt övező hamis kultusszal szemben. Minden magyar településen van Dózsa Györgyről elnevezett tér vagy utca, számtalan Dózsa-szobor hirdeti a jobbágyvezér dicsőségét. Jeles költők, írók, művészek magasztalták föl, (legyünk jóhiszeműek) nem tudván, hogy Dózsa valójában útonálló volt, ártatlan embereket ölt meg és fosztott ki. A földműveseket nem a kizsákmányolás hajtotta Dózsa seregébe, hanem a törökellenes keresztes háborút meghirdető pápai bulla. A parasztvezér saját bosszúját követte, és nem valami társadalmi igazságtalanság ellen lázadt. Felkelése az ország ellen fordult, és nagyban hozzájárult a mohácsi tragédiához – Dózsa bukása után 12 évvel.

Végezetül a szerző közkinccsé tesz egy szomorú fejezetet arról, hogy saját családja egyik ágát hogyan sújtotta a legújabb történelem. Bánó Árpád százados Horthy testőre volt. Dolgát azzal a fegyelemmel és alázattal tette, amit a szolgálat megkövetelt tőle, különösebb politikai meggyőződés nélkül. Horthy 1944 őszén belátta, hogy a háború elveszett, és titkos tárgyalásokat kezdeményezett – ugyanakkor testőrei között is terjedt a németellenesség. A Mussolini kiszabadításáról elhíresült Otto Skorzeny ekkor lecsapott. Elrabolta a kormányzó fiát, ifjabb Horthy Miklóst, aki a szovjet hadsereggel folytatott tárgyalásokat. A testőrök – Bánó Árpád százados vezetésével – hűségesek maradtak a háborúból kiugrani kívánó Horthyhoz is. A németek letartóztatták őket, azt követően pedig a Vörös Hadsereg foglyai lettek. Az akkor kezdődő hányattatásairól a szerző családjában megőrzött levelek, naplójegyzetek és egyéb dokumentumok tanúskodnak. Számosan igazolták, hogy Bánó Árpád aktívan harcolt a németek ellen, és náciellenes nézeteit nyíltan hangoztatta. A szovjet hadifogságból 1947-ben szabadult. Ezután kezdődtek megpróbáltatásai Magyarországon. Bele tudott törődni sorsába, bármennyire is ki volt téve a kommunista hatóságok zaklatásainak. Ahol dolgozott – erdőgazdaságban és építő vállalatnál – ott helytállt. Mindenhonnan jó ajánlásokat kapott. Az egykori testőrtiszt vízszerelő szakmunkás-bizonyítványt szerzett. 1958-ban „osztályidegen, megbízhatatlan személynek” minősítették. Megbélyegzetten hunyt el, 1982-ben.

A szerző egyben grafikus is, és ez érezhető a könyv tipográfiáján. Bár képek nincsenek benne, mégis azt a benyomást tudja kelteni, hogy gazdagon illusztrált. Különösképpen hiányoltam azt a 16. századbeli címert, amely Budjács András hihetetlen történetéhez tartozik. A leírás szerint „kék pajzsban balról egy kettévágott emberi láb, a vágás alatt láncos rabbilincs, amely előtt aranynyelű balta látható. A pajzs felső részében jobbról egy félhold, balról egy hatágú aranycsillag helyezkedik el. A sisakdísz egy aranyoroszlán, a takarók (foszlányok) színe vörös-arany. Vajon milyen eseményre utalnak a fő motívum bizarr elemei?” Ha a címer nem is, a magyarázat megtalálható a könyvben…

Bánó Attila

Bánó Attila

Bánó Attila: Kinizsi özvegyétől Horthy testőréig
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2014
192 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft
ISBN 978 963 293 3948
A kiadónál e-könyvben is kapható

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Bánó Attila legújabb kötetében sem vállalkozik kevesebbre, mint amire az 55, illetve az Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből című könyveiben törekedett. Egy-egy érdekes és izgalmas történettel szeretne bepillantást nyújtani a letűnt idők emberének életébe, s felkelteni az érdeklődést múltunk iránt.

Olvashatunk többek között a gyilkossággal vádolt Wesselényi Ferenc sorsáról, egy magyar jogtudós méltatlan haláláról, Kinizsi Pál özvegyének dicstelen tetteiről, a birtokhalmozó Bakócz Tamásról, az érsekújvári kémkedő kereskedőről és a magyar történelem számtalan érdekes figurájáról, botrányáról, kalandos történetéről.