Bánó Attila: Kinizsi özvegyétől Horthy testőréig (részlet)

Posted on 2015. január 8. csütörtök Szerző:

0


Bánó Att_Kinizsi özvegyétől-bor180Bakócz Tamás, a nagy birtokhalmozó

Bakócz Tamás, a jobbágy származású főpap, akinek pályája kezdetén egy talpalatnyi földbirtoka sem volt, hihetetlen gyorsasággal gyarapította vagyonát. Annyira, hogy rövid időn belül az ország leggazdagabb főuraival vetekedhetett a dobogós helyekért. Az egyházi és a politikai pályán rendkívül látványos karriert futott be, s rengeteg energiát fektetett abba, hogy segítségre szoruló embereket találjon. Elsősorban nem a szegény, nélkülözéstől szenvedő nyomorultak után kutatott, hanem olyan gazdag, előkelő családok utolsó, gyermektelen tagjai után, akiknek halálával várható volt a család kihalása is. Az ilyen embereknek azután igyekezett mindenben a segítségére lenni. Kifizette az adósságaikat, nagy összegű kölcsönöket adott nekik, összeházasította őket saját rokonságának tagjaival, és más, hasonló „jótéteményekkel” hálára kötelezte őket. Ez a hála elsősorban abban nyilvánult meg, hogy az illetők a kezükön lévő hatalmas birtokokat Bakóczra ruházták.

1493 őszén Jakub boszniai pasa a dalmáciai Ubdinánál szétverte Derencsényi Imre horvát-szlavón bán hadseregét. Ebben a csatában életét veszítette a hősiesen küzdő bán és a horvát nemesség színe-java, közöttük gróf Zrínyi Péter is. Bakócz ekkor püspök, királyi kancellár és koronaőr volt. Az elhunyt főúr Miklós nevű, mindössze négyesztendős fát nyomban befogadta udvarába, ahol más rangos családok faival együtt gondosan neveltette. Az apa elzálogosított családi birtokainak kiváltására hatalmas összeget, tizenhatezer forintot előlegezett. Amikor Miklós bátyja, Pál is meghalt, özvegyének kielégítésként hatezer forintot adott, a birtokok rendbehozatalára pedig további tízezer forintot költött.

1504-ben Bakócz – már bíborosként – a tizenöt éves Miklós számára eljegyezte egyik unokahúgát, Margitot (Bakócznak népes rokonsága és több unokahúga volt). Fraknói Vilmos történész Bakócz Tamás prímás birtokszerzeményei címmel hosszabb tanulmányt írt a Századok c. folyóiratban (1888. II. füzet). Ebben a történet így folytatódik: „Ezen alkalommal Zrínyi Miklós, háláját bebizonyítandó, oklevelet állított ki, melyben magtalan halála esetén, Zriny, Pedel és Gwozdanszk nevezetű várait, zágrábmegyei és knini birtokaival, jegyesére és ennek családjára ruházta át; mit a király is jóvá hagyott.”

A fiatal gróf tehát alaposan elkötelezte magát, ám ennek ellenére sehogy sem akaródzott neki elvenni jegyesét. 1509-ben végül bátor lépésre szánta el magát, és feleségül vette Corbaviai Károly gróf leányát, Ilonát. Ezzel viszont hitszegést követett el, amit az akkori törvények jószágvesztéssel büntettek. Bakócz nyomban bepanaszolta a hálátlan ifjút, mire a következő évben II. Ulászló kimondta a jószágvesztést, és Zrínyi valamennyi birtokát a panaszosnak ítélte. Az ítéletet azonban (a Zrínyiek ellenállása miatt) nem tudták végrehajtani.

Zrínyi Miklós ezután örökösödési szerződést kötött sógorával, Corbaviai Jánossal. Ennek értelmében, ha valamelyikük gyermektelenül hal meg, a másik örökli a vagyonát. Bakócz figyelemmel kísérte a fejleményeket, s „többet ésszel, mint erővel” alapon János grófot is megkörnyékezte. Ezúttal sikerrel járt, mert hozzá tudta adni egyik unokahúgát. Nem lehet tudni, hogy Corbaviai Jánost a leányzó szépsége, vagy a Bakócz által kifizetett óriási jegyajándék (húszezer forint), plusz Krupa vára kápráztatta-e el. Ami biztos, ő is megállapodott Bakócz Tamással. Fraknói szavaival: „…biztosítást kapott János gróftól, hogy magtalan halála esetén, Bosnyákország határszélein fekvő várai (Grabovácz, Vuácz, Knevo) Bakocs Tamás családjára fognak szállani.”

Corbaviai János gróf végül utódok hátrahagyása nélkül halt meg, de birtokai mégsem szálltak a bíboros családjára: a hatalmas Zrínyi família tulajdonába mentek át. A Corbaviai Ilonával egybekelt Zrínyi Miklós pedig akkoriban nem sejthette, hogy „hitszegése” mekkora mértékben alakítja majd a magyar történelmet. Ebből a házasságból született ugyanis gróf Zrínyi Miklós, a híres törökverő, Szigetvár rettenthetetlen hőse.

Csak csodálni lehet Bakócz kitartását, leleményességét és szorgalmát, amely képessé tette arra, hogy egy pillanatra se hagyjon fel birtokai gyarapításával és rokonai gyámolításával. Ezzel kapcsolatban minden apró részletre odafigyelt, pedig egyházi és állami teendői, a külkapcsolatok kézben tartása sok energiáját felemésztették. Mátyás király halála után a hazai hatalmi viszonyok jelentős részben az ő szándékai szerint formálódtak, s nem túlzás azt állítani, hogy hosszú időn keresztül korának talán legbefolyásosabb alakja volt. Bíboros, esztergomi érsek, konstantinápolyi pátriárka, az 1513-as pápaválasztás esélyese, akinek kegyeiért külföldi uralkodók versenyeztek. Neki volt köszönhető, hogy testvéreinek gyermekei olyan híres gróf családok tagjaival házasodtak össze, mint a Bánfy, a Szentgyörgyi, a Szécsi (Széchy), a Corbaviai és a Zrínyi.

Fraknói gondosan nyomon követte Bakócz birtokszerzéseit. „Mikor 1484-ben Lesztheméri András és István egyik vérrokonukat bosszúból meggyilkolták, és ezért jószágvesztésre ítéltettek, birtokaikat: Leszthemér, Bánócz és Kis-Lázon falvakat Zemplén-megyében, Kereszt, Jenke, Zeko és Matiocz falvakat Ung-megyében, Bakocs Tamásnak és testvéreinek, közösen Bajnai Bóth András királyi udvarnokkal és testvéreivel, adományozta. Majd a biharmegyei Pelbárthida, Kozmafalva és Reszege nevezetű falvakat, egedi és kágyai birtokrészekkel, adja Bakocsnak… […] Fejérkő várat Kőrösmegyében, Komogovina kastélyt Zágrábmegyében, Dolaczki kastélyt Orbázmegyében, az azokhoz tartozó uradalmakkal, II. Ulászló Bakocsnak adományozta.”

A főpapot Mátyás, és különösen II. Ulászló elhalmozták birtokadományokkal: a jószágvesztések miatt lefoglalt birtokok közül feltűnően sok ment át Bakócz tulajdonába. Azokban az időkben többféle vétségért is kimondhatták a jószágvesztést. Kanizsai György főpohárnokmester például azért részesült ilyen súlyos büntetésben, mert első felesége, Bánfy Erzsébet elhunyta után annak unokahúgát, Rozgonyi Klárát vette feleségül. Mai felfogás szerint ebben nem lenne semmi kivetnivaló, de akkoriban a két hölgy közötti viszonylag közeli rokonság miatt egyházi átok fenyegette a házasságot. Kanizsai talán úgy gondolta, hogy felmentést nyer ez alól, de csalódnia kellett, mert erre csak hosszas eljárás után került sor. Addig viszont kimondták rá a jószágvesztést, amit a jelek szerint csak részben hajtottak végre. Érdekes módon az elvett birtokokból néhány (Debrő vára három faluval és Gyöngyös mezőváros egy része) Bakócz tulajdonába került.

1491-ben az öreg és gyermektelen monoszlói Csupor István II. Ulászló király előtt jelentette ki, hogy Bakócz püspök nagyon sok szolgálatot és szívességet tett neki. Hozzátette: ezek miatt indíttatva érzi magát arra, hogy valamennyi birtokát neki ajándékozza. Csupor a következő évben meghalt, mire a király a hatalmas birtokokat (Szarvaskő vára és uradalma, Monoszló mezőváros, valamint hetvenöt falu Körös és Zágráb megyékben) Bakócz Tamásnak adományozta.

Bakócz Tamás (1442–1521) érsek (Muhi Sándor grafikája)

Bakócz Tamás (1442–1521) érsek (Muhi Sándor grafikája)

Devecseri Choron András birtokai egészen másként jutottak (a már bíboros) Bakócz kezére. Ez a nemes nagyon helytelenül viselkedett az 1508-as országgyűlésen. Ekkor koronázták meg II. Ulászló fát, a kétéves II. Lajost, aki helyett apja tette le a koronázási esküt. Choron András az országgyűlést találta alkalmas terepnek ahhoz, hogy más nemesekkel együtt zavart keltsen, és a Bakócz udvarához tartozó nemesekkel összetűzzön. Komoly csetepaté lehetett, mert a bíboros hívei közül heten megsebesültek. Ebből a cirkuszból is Bakócz húzott hasznot, mivel Choron veszprémi és zalai birtokait neki adta a király.

A bíboros még a nagy hadvezér, Kinizsi Pál birtokaira is szemet vetett annak halála után. Ezek közül „1505-ben elnyerte a zalamegyei Csatárt három faluval és a csatári Szent Benedek-rendi apátság kegyuraságával, 1510-ben pedig a magtalanul elhalt Bielvai Tamás és Gyalus István somogy megyei birtokait.”

Bakócz birtokhalmozó mániáját, fényűző és pazarló életmódját, rokonai és önmaga érdekeinek szüntelen előtérbe helyezését némileg ellensúlyozza, hogy szem előtt tartotta az ország, a kereszténység érdekeit is. Mindig késznek mutatkozott arra, hogy ezeket az érdekeket vagyonának egy részével is szolgálja. Nagyon gyakran kisegítette a pénzzavarokkal küszködő II. Ulászlót. Dicséretes módon nem számított fel kamatot, és akár évekig is várt a visszafizetésre.

Annak idején Corvin János herceget is jókora kölcsönökkel kenyerezte le. A herceg olyannyira „hálás” volt, hogy cserébe Fehér, Bihar és Szabolcs megyei birtokokat (Zsámbék, Derecske, Margita, Polgári) engedett át neki. De nem csak birtokokat. Egy ötezer-kétszáz forintos kölcsön fejében zálogba adott Bakócznak egy negyvenezer forint értékű, „művészi kivitelű, dúsan zománcozott nagy arany” feszületet is, amelyet még apjától, Mátyás királytól örökölt. Fraknói Vilmos ezzel kapcsolatban megjegyezte: „A visszaváltás jogát fönntartotta magának, de arról későbben − Bakocs Tamás újabb jó szolgálataiért háláját bebizonyítandó − lemondott, és így a műtárgy a prímás tulajdonába ment át, majd az esztergomi főegyházra szállott és ma kincstárának legfőbb ékességét képezi.”

1494-ben Corvin János tízezer forintért zálogba adta Kinizsi Pálnak Hunyad várát, családi birtoka büszkeségét. A hadvezér a zálogbirtokot ugyanekkora összegért nyomban átruházta Bakócz Tamásra és Ernuszt Zsigmond pécsi püspökre. Később Kinizsi özvegye, Magyar Benigna, akinek szintén volt valamilyen rendelkezési joga a várra, ezt (megint csak hálából) átengedte Bakócznak, így nem csoda, ha a főpap ezek után úgy gondolta, hogy ezt a ragyogó gyöngyszemet véglegesen beilleszti a gyűjteményébe. A herceg azonban nem akart megválni Hunyad várától, ezért perbe fogta Bakóczot, aki egyre barátságtalanabbá vált vele szemben (1503-ban például megakadályozta a herceg nádori kinevezését). A hosszú eljárás Corvin János halála (1504) után özvegye, Frangepán Beatrix részvételével folytatódott. A perbe hamarosan a király is beavatkozott:

1507-ben utasította az erdélyi vajdát, hogy mondassa ki az ítéletet. Ennek megfelelően a következő évben ítélet született, amely Bakócznak kedvezett. Amikor azonban az erdélyi káptalan és a vajda emberei át akarták venni a várat, a várnagy fegyveresei elűzték őket.

Emiatt Frangepán Beatrix ellen hűtlenség címén pert indítottak. Az özvegy 1508-ban elhunyt, így a per átszállt Brandenburgi György őrgrófra, aki Corvin János javait, így Hunyad várát is királyi adományként kapta. Az értékes birtok körüli huzavona pár év múlva érdekes fordulatot vett, de előbb még Bakócz életében is történt néhány említésre méltó esemény.

A bíboros 1512 januárjában érkezett Rómába, hogy részt vegyen a lateráni zsinaton. Bevonulása a városba jól tükrözte, hogy vagyonfelhalmozó tevékenysége nem volt eredménytelen. Római megbízottai Reggio bíboros-érsekének palotáját bérelték ki számára a Virágpiacon (Campo de’ Fiori). Fraknói Vilmos a Magyar Történeti életrajzok című, a 19. és a 20. század fordulója időszakában megjelent könyvsorozat Bakóczról szóló kötetében idézte a Rómában tartózkodó mantovai ügyvivő jelentését (1512. február 2.):

„Legelöl jött negyven megterhelt öszvér, fehér és sárga sávos takaróik közepén a bíbornok címerével: félig tört pajzson fél szarvas kék mezőben. Az egyformán fölszerelt öszvérek szép látványt nyújtottak. Következett a kíséret. Élén három fényes öltözetű lovas, szép török-brokát kelméből készült öltönyben, melynek jobb ujja gazdagon volt hímezve és gyöngyökkel kirakva; drága kövekkel, gyöngyökkel és arany hímzésekkel díszített magyar fövegekkel; török lovaik szerszáma ezüsttel és hímzésekkel ékeskedett. Utánuk tizenhat szép lovas jött, kik közül hatan lándzsákra illesztett vörös-fehér zászlócskákat lobogtattak; kilencen vállig leérő tollforgót viseltek fövegükön; díszes takarókkal borított ötven lovat vezettek kötőféken. Ezeket tizenöt lándzsás és nyolcvan más lovas követte, párosan. Posztó öltönyüket elől a zsinórdíszítések és a gombok majdnem egészen elborították; a jobb ujjak arany hímzésekkel és gyöngyökkel voltak díszítve. Ezüst hüvelyű kardjuk, tőrük és handzsárjuk széles ezüst övről függött alá. Csizmáikon, melyeknek magyar divat szerint még száraik is ezüsttel voltak kivarrva, ezüst sarkantyút viseltek. A lovak gazdag, bár durván dolgozott, ezüst szerszámokkal voltak ellátva. Sok szép török, magyar és oláh lovat lehetett látni. A felsoroltakon kívül, kik a leírt rendben jöttek, még sokan voltak.”

Ezt a leírást jól kiegészíti egy másik szemtanú beszámolója, szintén Fraknóinak köszönhetően: „Legelöl, igen gazdagon öltözött főrangú urak jöttek, mint mondják a bíbornok és a magyar király rokonai. Magyaros ruháik aranybrokát és különböző színű selyem szövetekből készültek; némelyek fehér róka, nyest és cobolyprémmel voltak szegélyezve; a mellet és ujjakat arany és ezüst díszítmények borították. Különféle, részben bizarr alakú fövegek voltak láthatók, mind drága kövekkel, gyöngyökkel és arannyal gazdagon ékesítve. Többen arany nyakláncot viseltek. Mindenki bámulta a nagy pompát. Leírhatatlan a gyönyörű paripák fényes fölszerelése; az ezüst szerszámok, a dúsan aranyozott ezüst kengyelvasak, zabolák, a lovak nyakáról lefüggő ezüst láncok, ezekre illesztett aranyozott ezüst lemezek és egyéb díszítmények gazdagsága.”

Az esztergomi főszékesegyház Bakócz-kápolnája

Az esztergomi főszékesegyház Bakócz-kápolnája

Bakócz Tamás almasárga lovon, bíborosi palástban a menet végén haladt, két bíboros kíséretében. Amikor II. Gyula pápa hírét vette a fényűző menet közeledtének, úgy rendelkezett, hogy azt tereljék a Vatikán felé, mert az ablakából szeretné látni. A pápai palotában a szentatya trónján ülve fogadta Bakóczot, s „az előtte térdre boruló prímásnak előbb lábát, majd kezét és arcát nyújtotta csókra”. A fogadás után a magyar bíboros „az angyalvár ágyúinak dörgése, a pápai testőrség trombitáinak harsogása és a dobok pörgése” közepette hagyta el a Vatikánt. A nagy tekintélyű magyar bíboros két évet töltött Rómában. A pápa 1513 februárjában elhunyt, de halála előtt több hívét is figyelmeztette, hogy ne válasszák utódjául Bakóczot, aki viszont rengeteget költött saját esélyeinek javítására. A pápaválasztáson Bakócz valóban esélyesként indult, de elsősorban a fiatalabb bíborosok egységes kiállása miatt végül mégsem őt, hanem Giovanni de’ Medici bíborost választották pápának (X. Leó). Ha azonban valaki azt gondolná, hogy a római események elterelték Bakócz figyelmét a családját és vagyonát érintő otthoni fejleményekről, akkor az nagyon téved.

Miközben alaposan kivette részét a római események alakításából, leveleket küldözgetett az 1511-ben meghalt Korothnai István kiskorú gyermekei gyámjának, Amade Istvánnak. A Somogy vármegyei Korothnai családról többek között ezt írta Fraknói a Századokban: „A XVI. század elején az ősi birtokok két testvér, Gergely és István között oszlottak meg. Mindketten könnyelmű, tékozló életet folytattak; jószágaikat és értéktárgyaikat zálogba vetették; zsidó uzsorások kezeibe kerültek. Gergely magtalan halála után az ő része is Istvánra szállott; de ennek dacára a tönkrejutás veszélye fenyegette őt. Ekkor nyújtotta feléje a mentő kezet Bakocs Tamás.”

A megözvegyült Korothnai István még 1506-ban Bakócz Jánosnak (a bíboros egyik testvérének) a leányát vette nőül. Ekkor ígéretet kapott Bakócz Tamástól, hogy minden adósságát kifizeti, zálogba adott birtokait kiváltja. Ez a következő években meg is történt, és a bíboros kifizetett 4380 forintot. A könnyelmű és felelőtlen Korothnai vállára nehezedő másik, eredetileg százforintos adósság úgy dagadt több ezer forintos tétellé, hogy nagyon hátrányos feltételekkel szerződött két budai hitelezővel, Fekete Mendellel és Janéval. Ennek az volt a lényege, hogy az összeg minden elmulasztott határidővel megkétszereződik. Bakócz a tartozást lealkudta négyezer forintra, és ettől is megszabadította Korothnait. Mivel a férfi nem hagyott fel kártékony szokásaival, Bakócz a kiváltott birtokokat saját magára, a testvéreire, valamint Korothnai feleségére (vagyis saját unokahúgára) írattatta.

Korothnai halála után Bakócz öccse, Péter erőszakkal elfoglalta a korotnai várat. Az elhunyt apa gyermekeinek gyámja, Amade István tiltakozott az eljárás miatt, és perelt. Bakócz ez idő tájt tartózkodott Rómában, ahonnan több levelet küldött Amadénak. Szerette volna rávenni a gyámot, hogy támogassa azt az ötletét, amely szerint egyik unokaöccse feleségül venné Korothnai leányát (nyilván az első házasságból). Amade Istvánt nem hatották meg a pápaságra áhítozó, nagy hatalmú bíboros levelei. Nem támogatta a házasságot, és ragaszkodott a vár visszaadásához. 1517-ben Bakócz végül megállapodott Amadéval. Nyolcezer forintos követelését háromezer forintra mérsékelte azzal, hogy ha ezt az összeget Amade határidőre kifizeti, akkor a korotnai várat és a többi lefoglalt birtokot visszaszolgáltatja a családnak. Akkor ez nem sikerült Amadénak, de a nagyvonalú Bakócztól halasztást kapott. Így azután 1518-ban eleget tett a megállapodásnak, aminek következtében a bíboros valóban visszaadta a család birtokait.

Most pedig térjünk vissza a Hunyadvár sorsát érintő perre, amely 1514 elején a nyolcados (bizonyos ünnepek 8. napján összeülő) törvényszék napirendjén szerepelt. Brandenburgi György őrgróf, aki birtokon belül volt, ekkor már kimerítette az időhúzás minden jogi lehetőségét. Mivel tartott a számára kedvezőtlen ítélettől, a királytól kért halasztó rendeletet, arra hivatkozva, hogy Aachenbe, Szent Wolfgang ereklyéihez kell zarándokolnia. A király engedélyezte a halasztást, ám a fiatal őrgróf annyira elfeledkezett a zarándoklatról, hogy még a farsangot is Budán töltötte. Bakócz hírszerzői jelentették a dolgot a bíborosnak, aki sietett panaszt tenni Ulászlónál. A király megbízta a budai káptalant, nyomozza ki, hogy igazak-e a hírek. A nyomozás megtörtént, és a káptalan jelentette, hogy bizony, az uraság Budán tartózkodik. Ezután az őrgróf mégis rászánta magát a zarándoklatra.

1515 első napjaiban az erdélyi törvényszék előtt folytatódott a per. (A hosszú szünetben – mellékesen – kirobbant és lezajlott Dózsa György parasztháborúja.) A tárgyaláson Szapolyai János vajda volt az elnök, Werbőczy István pedig az ítélőmester. Bakócz ügyvédje kérte, hogy a bíróság marasztalja el az őrgrófot, mert a vár átadására vonatkozó korábbi ítélet végrehajtását erőszakosan megakadályozták. Brandenburgi György ügyvédje viszont azzal érvelt, hogy megbízója Corvin János herceg javaihoz nem örökösödés útján, hanem királyi adomány révén jutott, ezért a birtokba lépése előtti történésekért nem felelhet. Bakócz ügyvédje ezzel szemben a magyar szokásjog elveire hivatkozott, miszerint ilyen tényekért a felelősség a birtokkal teherként jár, s ez alól a király sem adhat felmentést.

A törvényszék végül úgy döntött, hogy Hunyad vára zálogjog címén a bíborost illeti, egyúttal utasította a kolozsmonostori konventet, hogy intézkedjen az ítélet végrehajtásáról. Az őrgróf azonban még nem akarta feladni a játszmát. A királytól a végrehajtás elhalasztását kérte, arra hivatkozva, hogy békés megegyezést szeretne elérni. A király engedélyezte a halasztást, de azután megtudta, hogy az őrgróf azért akar időt nyerni, hogy közben eladhassa a várat. Megelégelte a cirkuszt, és meghagyta a konventnek, lépjen közbe, és az ítéletnek megfelelően vegyék át a várat.

Ilyen előzmények után 1515 decemberében a konvent és az erdélyi vajda megbízott emberei Hunyad várához vonultak. Ám ez a társaság sem járt jobban, mint az a másik 1508-ban, Frangepán Beatrix idejében. Fraknói Vilmos beszámolója jól tükrözi, hogy akkoriban a jogkövető állampolgári magatartás igen gyenge lábakon állt. A hivatalból eljáró társaságot Patócsy Péter várnagy egy lovascsapat élén fogadta, tudakolva, hogy mi járatban vannak. Filpes Albert mester, a vajda megbízottja közölte vele: átveszik a várat, hogy átadhassák Bakócz Tamás bíborosnak. Patócsy erre tudni akarta, hogy kik a bíboros emberei, és ki a leendő várnagy. Filpes tudatta vele, hogy ehhez semmi köze, és csak annyi a dolga, hogy beengedje őket a várba.

Patócsy ekkor rövidre zárta a diskurzust. Rövid előadást tartott, melynek a lényege ez volt: „…értesülése szerint az utolsó országgyűlésen a bíbornok hűtlenség bűnében marasztaltatott el és száműzetett; már pedig száműzött ember jószágokat és birtokjogokat nem szerezhet, sőt az is, aki vele tart, száműzött gyanánt tekintendő. A bíbornok mindenekelőtt tisztítsa ki magát azon vétségekből, melyekben elmarasztaltatott; azután törvényes úton fölléphet György őrgróf ellen. Ha a tízezer forintot megítélik neki, György őrgróf könnyen kifizetheti azt. De Hunyad várát semmi esetre sem fogja birtokolni!”

A hatóság meghátrált, majd újabb négy évig semmi sem történt. 1519ben folytatódott a per Erdélyben, de közben a fiatal II. Lajos király elrendelte, hogy a királyi kúria tárgyalja az ügyet. A törvényszék erre kinyilvánította, hogy ez ellenkezik az erdélyi joggyakorlattal, mert az ügy a királyi kúriától került az erdélyi vajda törvényszékéhez, s onnan a kúria elé visszavinni nem lehet. Végül a király szava bizonyult erősebbnek, és a kúria mégiscsak magához vette az ügyet. Az ítélet nem kedvezett az őrgrófnak. „1519. június 22-én rendelet ment az erdélyi vajdához, melyben utasíttatott, hogy Hunyad várát, ha kell fegyver hatalmával és ágyúkat is használva, György őrgróf kezeiből vegye ki és szolgáltassa át a bíbornoknak.” Ezek után talán nem meglepő, ha elmondjuk, hogy ezt az ítéletet se hajtották végre.

Bánó Attila

Bánó Attila

Az egykor szinte korlátlan hatalommal és befolyással rendelkező Bakócz Tamás helyzete Ulászló halála után sokat romlott a királyi udvarnál. Már Dózsa György keresztes vezérré történt kinevezése, majd az általa kirobbantott belháború is ártott a tekintélyének, de 1516 után még inkább háttérbe szorult. 1519-ben agyvérzést kapott, és 1521 nyarán hunyt el Esztergomban. A bazilika általa építtetett kápolnájában nyugszik. Hunyad vára soha nem lett az övé, és a rokonai se tehették rá a kezüket.

(A szövegben előforduló idézetek és nevek  a megjelenéskor szokásos helyesírást és írás­módot tükrözik.)

Bánó Attila: Kinizsi özvegyétől Horthy testőréig
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2014