A bátorság szexi | Kemény Zsófi: Én még sosem

Posted on 2015. január 9. péntek Szerző:

0


Kemény Zsófi_Én még sosem-bor180Jeges-Varga Ferenc |

Tizenhét évesen minden történés életbevágóan fontos. Mintha további sorsunkat határozná meg, hogyan éljük meg az első szerelmet, mennyit hagyunk ott a lelkünkből az első csalódások alkalmával. Bár a későbbiekben keményebb hely­zeteket is meg­tapasz­ta­lunk, a középiskolás évek alatt átélt eseményeknek, az akkor megfogant gondolatoknak és érzéseknek mégis nagy a befolyásuk arra, milyen felnőtt lesz belőlünk. Még ha nem is ekkor dől el minden.

Kemény Zsófi regényének főhőseivel éppen ebben a változásokkal teli, érzékeny időszakban találkozunk. A szerelem már nem csupán üres vágyódás, a halál is több a puszta romantikus álomképnél. Az egyes dolgokat már határozott jelentéssel ruházzuk fel, de a világról alkotott elképzeléseinket még nem véstük kőbe. Mindenki a megfelelő önkifejezés lehetőségét keresi, mert létfontosságú, hogy definiáljuk magunkat a családban, a baráti közösségekben, a társadalomban, az univerzumban. Az Én még sosem azokról a fiatalokról beszél, és elsősorban azoknak a lányoknak és fiúknak szól, akiknek – ahogy a regényben mondják – az a nagy, közös, generációs traumájuk, hogy mindig mindenki meglepődik azon: születtek itt (ezerkilencszáz)kilencven után is. De íme a bizonyíték: közöttünk élnek és már majdhogynem felnőttek.

Ágó (azaz Ágoston), Eszter és Toma (azaz Tamás) érzelmi háromszögében kirajzolódik a történet, mely kifejezően illusztrálja korunk jellemző betegségét: a kommunikáció defektjeit, az embertársainkkal való kapcsolatteremtés nehézségét (illetve lehetetlenségét). Oka van, mit miért cselekszenek. Úgy hiszik: értik és tudják, mit akar a többi. De a fejekben sokszor az ellenkezője játszódik le annak, mint amit a másik tudni vél. Mert ahelyett, hogy világosan megfogalmaznák, mit gondolnak egymásról – a ki nem mondott mondataikkal egyre szövevényesebb kapcsolati hálót fonnak maguk köré. Tetteik ezért a legtöbbször félreértésen alapulnak és meg nem értésen.

Hármójuk története: modell. Rávilágít, sokszor mennyire nem ismerjük a hozzánk legközelebb állókat. Hiszen legtöbbször még a saját érzéseinkkel sem vagyunk teljesen tisztában. Kemény Zsófi elmesélésében ugyanazon történéseket a hősei teljesen eltérően értelmezik. A nagyobb nyomaték kedvéért mindig egy-egy félreértés nyomán vált az eltérő nézőpontok között. A bemutatott emberi játszmák olykor kínosan nevetséges, olykor pedig arcpirítóan dühítő helyzeteket teremtenek. A regénybeli történet egyes mozaikjai nem csak azoknak ismerősek, akik túl vannak már a kamaszkorukon, hanem azoknak (a fiatal olvasóknak) is, akik a szereplőkben önmagukat fedezik fel. A regény valódiságát visszaigazolják az olvasás hatására előtörő emlékeink. Mint azt Kemény Zsófi a fülszövegben is megírta, csak a kétötödét ötlötte ki történetének, a további háromötödét neki is meg kellett élnie ahhoz, hogy a könyv megszülethessen.

Az Én még sosem a vallomásszerű, egyes szám első személyű perspektíva miatt válik leginkább érdekessé. Az egymás mellett elbeszélő szólamok között Kemény Zsófi a gondolatok, érzések naplószerű kibeszéltetésével teremt rendet. Azt, hogy éppen ki szövi tovább a történetét, sorkihagyással és betűtípusváltásokkal egyértelműsíti. Az olvasók mindent látnak tehát (amit a saját életmeséjükben nem). De ami kívülről nézve átlátható(nak tűnik), az is egyre jobban összekuszálódik a vallomások alapján. És amikor a szereplők jellemének formálódása során már minden letisztulni látszik, megint csak felülírják logikus elképzeléseinket. Mert néha az a helyénvaló, amit a szív diktál.

Ami megtörténik velük, egyértelmű választásokat követel, és ebben a kamaszkorú olvasó is bizonyára ráismer a saját életében megtapasztalt döntési helyzetekre. Például hogy nem lehet mindig sündisznóállásba húzódni. Vagy hogy szabad-e mindenáron és feltétel nélkül szeretni valakit. És mivé teheti a kamaszkorú embert, ha a világa kártyavárként látszik összeomlani. A regény főhősei nemsokára érettségiznek, és a történtek hatására felnőttebbé válnak.

Kemény Zsófi a bonyolult lelki konfliktusokat – ma szokásos kifejezéssel – vég nélküli agyalással szemlélteti. Néha már unjuk a rengeteg gondolati kört, de hármójuk szerepjátékát éppen a túlgondolások átláthatatlansága és végtelensége teszi igazán hitelessé. Ez adja a történet feszültségét is, mert nem tudhatjuk előre, vajon milyen befejezéshez vezet az érzelmek intenzív megélése, a rombolás, vagy éppen a teljes visszavonulás. Kemény Zsófi állítása szerint, a fejében nincs boldog vége a történetnek, a regénye mégsem nevezhető tragikusnak.

Kemény Zsófi főszereplőinek karakteres stílust ad. Tomát szűkszavúan, Ágót fennhéjazó bonyolultsággal, Esztert érzelmesen beszélteti. A fiú elbeszélőkön egyáltalán nem érződik, hogy egy fiatal lány formálta meg gondolataikat. Az Én még sosem a fiatalok egymás között beszélt nyelvén szólal meg. A szöveg tele van főként az angolból átvett szavakkal, és gazdagon használja a szlenget is. Az édeshármas története így könnyen átélhető a fiatalok számára, de az érettebb korúakat is elcsábíthatja – hiszen jó újra megmerítkezni a gimnazista idők hangulatában.

A szerelem, a tisztelet, az elfogadás, a felelősségvállalás, a részvét kérdései olyan univerzális, korosztályos dilemmák, amivel mindenki találkozik az élete során. Az sem véletlen, hogy a főszereplők végül a slam poetryben találnak rá az önkifejezés optimális formájára. Mert ma a fiatalok körében a slam a menő, vagy ahogyan azt Kemény Zsófi – amúgy slammer – nyilatkozta: „A slam ráadásul nagyon személyes műfaj. Itt nincs alanyiság meg »költői én«. A slammer van, meg a pucér szíve. A slamnek van kockázata, igenis bátorság kell hozzá, hogy az ember odaálljon a színpadra, és a bátorság szexi.”

Ágó, Eszter és Toma a slam segítségével válnak képessé arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt adják ki a lelkükből mindazt, amit valódi testközelségben nem tudnak a másik szemébe mondani. Ezért az Én még sosem olyan, mintha óda lenne a slamhez. Persze annál azért sokkalta több: az útját kereső nemzedék életérzését, formálódó világnézetét fogalmazza meg. Őszintén és szabadon.

Kemény Zsófi

Kemény Zsófi

Kemény Zsófi: Én még sosem
Tilos az Á Könyvek
Pozsonyi Pagony Kiadó, Budapest, 2014
320 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft
ISBN 978 615 544 1769

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Kemény Zsófi regénye többszörös három­szög­történet két fiúról és egy lányról. Tizenhét éve­sek, de az érzelmek, amelyek egymáshoz fűzik őket, bonyolultak, és saját maguk számára is nehezen kibogozhatók. Miközben egy szilveszteri bulitól márciusig mindhárman próbálják önma­gukat megtalálni, kilépnek a gimnázium világából, és belevetik magukat Budapest éjszakai életébe. De egyikük sem tudja igazán élvezni, mert mindnyájukat nyomasztja valami: az egyiket a felelősség, a másikat a gyötrő szerelem, a harmadikat a teljes egzisztenciális összeomlás lehetősége.

»Ez az első regényem, aminek az ötletén éveket ültem, mivel a háromötödét meg kellett élnem, mielőtt leírhattam volna. Megélés közben írtam verseket, slammeltem, egyetemre jártam a gimnázium után, és próbáltam elfelejteni azt a háromötödöt. Ez adta hozzá a maradék kétötödöt. Húszéves koromra sikerült összegyúrnom az ötödöket egy egésszé. Ez van most. A könyv egy csomóról szól. Egy olyan hatalmas, kaotikus, kibogozhatatlan csomóról, amit három tizenhét éves gimnazista érzelmeiből, gondolataiból és hülyeségeiből csomózott az Élet.

Mindhármuknak megvannak a módszerei arra, hogy kibogozzák a kibogozhatatlant, és mindhármuk módszere más; hiszen mindhármuknak mást jelent a csomó. A kérdés az, hogy szükség lesz-e végül a gordiuszi megoldásra.« – Kemény Zsófi