Morgan Sportès: Mindent azonnal (részlet)

Posted on 2014. november 27. csütörtök Szerző:

0


Sportés_Mindent azonnal-bor180Kör alakú kis tér, padok, fák, szögletesre nyírt bokrok övezik. Egy kereszteződésben található, egyik irányból, nyugatról keletre a meglehetősen keskeny Desgranges körút, másik irányból a Coulée verte szeli át. A Coulée verte, mint ahogy neve mutatja, cserjékkel, virágágyásokkal beültetett hosszú zöld sáv, mely délről észak felé haladva keresztezi Sceaux (Hauts-de-Seine) városát. Reggelenként a környéken lakók ide járnak futni, a gyerekek vasárnaponként itt játszanak a kavicsos fasorokban, esténként itt sétálnak a szerelmesek. A negyed jómódúnak látszik.

Szürkületkor hat utcai lámpa világítja meg a teret, mely ilyenkor színpadias arcot ölt. Nem messze innen, a 2006. január 20-ról 21-re virradó éjjel egy óra körül Ramatou K. joghallgató a polgári törvénykönyvet bújja. Egy kis garzonban lakik a Tocqueville Kollégium harmadik emeletén. Hirtelen kiáltások törnek fel az éjszakában. „Velőtrázó női sikolyokat, üvöltéseket hallottam a tér felől” – mondja később a rendőrségen.

– Amina! Gyere gyorsan, olyan, mintha valakinek éppen elvágnák a torkát – kiabálja az unokatestvérének.

Amina előbújik a vécéből, ahová azért vonult félre, hogy felhívja a barátját a mobilján.

Ő is hallotta az éles sikolyokat. A két lány rémülten néz össze. Mindkettőnek sötét a bőre, fekete hajuk copfba fonva. Nigerből származnak, húszévesek és egyetemisták. Félévközi vizsgára készülnek nemzetközi jogból.

– Húzd el a függönyt – szól Amina –, az utcáról jön, egészen közelről.

Ramatou elhúzza a garzonlakás sárga függönyét. Tökéletesen rálátnak a kis térre, melyet fényszóróként világítanak meg a lámpák. Odalent sötét figurák izegnek-mozognak, mint a kínai árnyjátékokban. Három vagy négy pasas volt ott, az öltözetük alapján fiatalok – mondja később Ramatou. – Az egyik fekete bőrdzsekit viselt. Huszonévesek lehettek. Körülálltak egy földön fekvő lányt, és többször hasba rúgták. Rettentő durva jelenet volt. A lány is fiatalnak látszott, hosszú haja volt, azt hiszem, barna. Kiabált:

– Segítség, könyörgök, segítsenek!
– Elő kell kerítenem a rendőrség számát – mondja Ramatou.
A kis konyhába siet, a polcokon kutat. Üres kézzel jön vissza, és ezt mondja az unokatestvérének:
– Hívd a 18-ast, azt hiszem, az a rendőrség segélyhívó száma.
Amina még mindig a barátjával beszél telefonon. Megszakítja a beszélgetést:
– Mindjárt visszahívlak, valakit éppen most gyilkolnak meg az utcán, telefonálnom kell a rendőrségre.
Felhívja a 18-as számot. A tűzoltóság válaszol. Azt mondják, hogy a 17-est kell hívni.
Egy rendőr azonnal felveszi. Amina röviden összefoglalja a helyzetet. A rendőr azt feleli:
– Álljon vissza az ablakba, és mondja el, mit lát!
Egy másik épületben, a tér szemközti oldalán Pierre M. gyógyszerész is sikolyokat hall, miközben az 1-esen a Semmi kétség című adást nézi. Kinyitja az erkélyajtót. Nagyon hűvös van. Mellkasán összehúzza a köntösét. A kiabálás folytatódik:
– Segítség, eresszenek el, hagyják abba!
Férfihang? Vagy női? Árnyalakok izegnek-mozognak a távolban. Hallja, amint az egyik támadó ezt üvölti:
– Remélem, most már megértetted!
Tompa ütések visszhangoznak.
Felgyulladnak egy autó lámpái, felbőg a motor.
Egy másik tanú, Adrienne B. egyetemi hallgató ugyanebben az időpontban a Desgranges körúton sétált.

A Robinson állomásról jöttünk hazafelé a barátommal – mondja később. – A barátainknál töltöttük az estét Párizsban. Aztán egyszer csak sikolyokat hallottunk. Női sikolyokat. Akkor a távolban, a tér magasságában megláttunk két embert, ahogy a Coulée verte irányából a körút felé tartottak. Egy lányt cipeltek, az egyik a karjánál, a másik a lábánál fogta. Valamivel éjjel egy óra után lehetett. Nem tudtuk eldönteni, hogy csak cirkuszról vagy tényleges erőszakról van-e szó. Nem értesítettük a rendőrséget.

Amina, aki unokatestvére, Ramatou oldalán továbbra is a Tocqueville Kollégium egyik szobájának ablakában áll, telefonon elmondja a vonal másik végén lévő rendőrnek, mit lát:

– Az egyik pasas a lábánál, a másik a karjánál fogja a lányt. A lány már nem próbál kiszabadulni, nem kiabál. Valószínűleg megkötözték, és betömték a száját. Egy autó felé viszik, amely a Desgranges körút közepén áll. Talán egy Morris Cooper. Az egyik alak kinyitja a csomagtartót. Beledobják a lányt.
– Hogy néznek ki a fickók? – kérdezi a rendőr. – Magrebiek, fekete-afrikaiak?
– Nem is tudom. Az biztos, hogy nem feketék.
Az alakok vadul lecsapják a csomagtartó tetejét, aztán beülnek a kocsiba. Az autó azonnal indul, végigsöpör az egyirányú Desgranges körúton, aztán balra fordul, és rátér a Fontenay útra. Egy másik, kisebb kocsi követi. Az elsővel ellentétben azonban nem fordul be északra a Fontenay útra, hanem egyenesen megy tovább a körúton, kelet felé.

Eközben hasonló sikolyokat hallott öt további tanú, a Tocqueville Kollégium diákjai, akik az egyik szobában buliztak:

– Eresszetek el, eresszetek el!

– Egy nő üvöltött – jelentette ki később az egyikük, Sébastien P. –, és egyáltalán nem lehetett viccnek tekinteni a dolgot, a hang alapján egyértelmű volt a helyzet.

Morgan Sportés

Morgan Sportés

Társaival együtt egy szemvillanás alatt lerohannak a Fontenay útra, ahová a kollégium főbejárata nyílik. Mire odaérnek, már csak annyit látnak, hogy a támadók jókora kocsija elhajt az orruk előtt:

– Kombi volt, ebben biztos vagyok – mondja később Sébastien P. –, valószínűleg egy Audi. Ezüstszürke. Elöl két pasas ült. Nem hiszem, hogy álarcot viseltek volna, talán egy harmadik is volt hátul. Futólépésben elindultam fölfelé a Fontenay ösvényen. Láttam egy másik, kisebb, világosbarna kocsit is, ez a másik irányban indult el a Desgranges körúton.

Fordította: Lőrinszky Ildikó

Morgan Sportès: Mindent azonnal
Park Kiadó, Budapest, 2014