A legjobb recepteket kísérli meg ideidézni a Corvina Kiadó gasztro-kiadványa, amit e sorok írója kissé kétkedve kezdett el forgatni. Booklány nem híve a panírkonyhának, így azt sem értette sohasem, mi ez a felhajtás a borjúbécsi és hozzárendelt krumplisaláta körül.
Amíg meg nem kóstolta őket. Akkor ugyanis tisztulni kezdett a kép, felvillant, hogy talán mégis lehet ebben valami jóság és fantázia, végül mégis összeforr, ami összetartozik, jelen esetben a borjúhús a kiflikrumplival. Ezen a ponton kezdtem el nagyobb érdeklődéssel forgatni ezt a decens kis kiadványt. Dacára annak, hogy – valljuk be őszintén –, a monarchiás konyha a gasztronómiában kicsit is jártasak számára ezen a tájékon túl sok újat nem tartogat. Amit viszont igen, az egy merő csatamező: a mai napig képesek egyébként disztingvált felnőtt emberek egymásnak esni egy asztaltársaságnál, s vérre menően védeni a mundér becsületét, amennyiben egy-egy étel hovatartozásáról kerül szó. Magam is fültanúja (pelyhesebb koromban aktív résztvevője) voltam az ilyen vitáknak már, melyekben mindig a résztvevők zömének állampolgársága döntötte el az almás rétes vagy a töltött paprika, esetleg a mákos nudli állampolgárságát is. Akik többen voltak, azok vitték a prímet… izé, a nudlit.
Ebben a könyvben a bécsiek visznek mindent: osztrák szerző tollából osztrák ételek sorakoznak, békebeli alapokon, viszont jó receptekkel. Szegedies vagy magyaros ételek is megjelennek a lapokon, adózva a K. und K.-hagyományoknak, s most már tényleg ember legyen a talpán, aki eldönti, hogy hol sütöttek először lekváros buktát vagy főztek elsőként tojásos nokedlit. Akinek ebben a témában ez a legfontosabb szempont, az úgysem fog életében soha egy jót enni. Sokkal lényegesebb látni, mi is a mi közös, sokszor szomszédos, sokszor egymást átfedő örökségünk itt Európa közepén: gyomortájékon is.
Valódi bécsi szelet
A könyv okos szómagyarázatot is tartalmaz a vége felé, a szakkifejezések pontosítására, s az én ízlésemhez képest talán túl kevés fotót. Meggyőződéssel vallom, hogy egy valamirevaló szakácskönyvben igenis minden ételt jelenítsenek meg fotón is! Onnan kap kedvet hozzá az egyszeri próbálkozó, s viszonyítási pontra is szükség van a főzéshez. Nagyobb kedvvel merül el az olvasó a bécsi jellegzetességek tanulmányozásában is.
Ha valamibe bele kell kötnöm (mert mint tudjuk, csak az Úristen tökéletes): ha egy receptben rizibizi szerepel, pláne két nyelven is, akkor a fotón ne világítson hófehéren a hús mellett a rizs! Olyan kiábrándító az ilyen slendriánság.
A Booklány szereti… oldalon megjelent írás szerkesztett változata
[A szerkesztő megjegyzése: A fordító hihetőleg azért használta a német eredetű (és a magyar receptirodalomban már kerülendő) konyhai kifejezéseket – dinsztel, zaft, szósz, garnírung, kiklopfol –, hogy ezzel érzékeltesse az egyszerű polgárkonyha megfogalmazásait. De azért nem ártott volna alaposabb szerkesztői munkával kiszűrni a magyar fordítás néhány bántóan suta megoldását sem.]
Renate Wagner-Wittula
Renate Wagner-Wittula: Bécsi konyha
Fordította: Blaschtik Éva
Corvina Kiadó, Budapest, 2014
128 oldal, teljes bolti ár 2500 Ft
ISBN 978 963 136 2145
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
A bécsi konyha legendás ételei egyetlen kis könyvben: tányérhús és Sacher-torta, császármorzsa és bécsi szelet, fiákergulyás és talkedli, pejsli és szalontüdő, egytől egyig az élet élvezetéről tanúskodik és főzésre csábít. Ínycsiklandó szomszédolás kultúrtörténeti kitérőkkel.
– 90 válogatott, könnyen megfőzhető recept
– német–magyar ételszótár
– gasztronómiai kalauz a bécsi konyhanyelvhez
A szerző, Renate Wagner-Wittula sikeres szakácskönyvíró, a hagyományos osztrák és a bécsi konyha kiváló ismerője.
Olvass bele 
Posted on 2014. november 2. vasárnap Szerző: olvassbele
0