Akikért nem szól a harang | Sebastian Faulks: Madárdal

Bajtai András |

Végre magyarul is megjelent ez a monumentális első világháborús nagyregény. A világégés századik évfordulóján elevenné teszi azt a tapasztalatot, amely rányomta bélyegét az egész 20. századra. S nem hagyja, hogy elfelejtsük nagyapáink, dédapáink személyes drámáját.

A Madárdal Sebastian Faulks negyedik regénye, ami visszatérő helyszínei, illetve szereplői okán trilógiát alkot a ma­gyarul egyelőre még nem olvasható The Girl at the Lion d’Or és Charlotte Gray című regényeivel – reméljük, hogy utóbbi két könyv megjelenésére sem kell már olyan sokat várnunk. Az epizodikus felépítés és az időben való ugrálás nagyban fokozza a katartikus tör­ténet hatásfokát, a hét nagyobb lélegzetű részre tagolt mű ugyanis különböző idősíkokon játszó­dik. Megismerhetjük a könyvből az első világhá­ború előtti, alatti és utáni éveket, de nemcsak a főhős, az első világháború legvéresebb csatáiban harcoló angol főhadnagy, Stephen Wraysford, hanem egy másik szereplő szemszögéből is, aki hosszú ideig nem is lép színre.

A Madárdal elsősorban Stephen Wraysford és bajtársai, Jack Firebrace és Michael Weir története, akik együtt harcol­tak a nyugati front olyan óriási emberáldozatokat követelő ütközeteiben, mint a somme-i vagy a harmadik ypres-i csata. Faulks felzaklató naturalizmussal és mély együttérzéssel áb­rázolja a lövészárok-hadviselés borzalmait, legyen szó akár az alagutakban érzett klausztrofóbiáról, a flandriai sártenger le­hetetlen körülményeiről, az összecsapások előtt mindenkin eluralkodó halálfélelemről, a gránátrobbanás okozta rémséges sebekről, a névsorolvasás dermesztő csendjéről vagy az egy­mással szemben álló lövészárkok közötti terület, „a senki föld­je” posztapokaliptikus látványáról.

A somme-i csata lett a háború egyik legvéresebb ütközete, ahol a két oldal veszteségei meghaladták a másfél millió főt halottakban, sebesültekben és hadifoglyokban. A regényben is felidézett összecsapás első napja volt az ütközet egyik legvé­resebb mozzanata: 1916. július l-jén a britek ugyanis összesen 57470 fős veszteséget szenvedtek, 19240 halottal. Ez máig a brit hadsereg legsúlyosabb, egyetlen napon elszenvedett vesz­tesége. A harmadik ypres-i csata is az első világháború legke­gyetlenebb ütközetei közé tartozik, de egyúttal a világháború legnagyobb anyagi erőt megmozgató összecsa­pásává is vált. Az 1917 júniusa és novembere között lezajlott harcokban a két oldalon össze­sen több mint hétszázezer ember esett el vagy sebesült meg. Az Ypres városától délkeletre ta­lálható Messines-nél vette kezdetét: 1917. június 7-én, egy évnyi szorgos alagútásás után ennél a flandriai városnál robbantották fel az angolok a német állásokat, egyetlen pillanat alatt tízezer embert ölve meg. Mint ahogyan ez a regényből is kiderül, az itt harcoló szövetséges katonák túlélési esélyeit jelentősen csökkentette, hogy a somme-i csatához hasonlóan a nagyszabású tüzérségi előkészítés ezen a területen sem tudta megsemmisíteni a német védelmet, és felszaggatta a talajt.

Mielőtt bárkit is elijesztenének ezek az adatok, fontos hangsúlyoznunk, hogy még véletlenül se hatásvadász tör­ténelemórára számítsunk ettől a könyvtől. Faulks ugyanis mesterien keveri a fikciót a történelmi tényekkel és valós helyzetekkel, regénye pedig egyetlen pillanatra sem válik zavaróan terheltté vagy széttartóvá. Kiváló arányérzékéről tesz tanúbizonyságot, hogy nem tartotta fontosnak, hogy a különféle statisztikákat beépítse több évtizeden átívelő tör­ténetébe, ehelyett a hangsúlyt a személyes hangvételre és az emberi nézőpontokra helyezte. Az otthon maradt szerette­iknek szívszorító leveleket író katonák történetei által arcot kapnak az elesettek és eltűntek, akikről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, de Faulks egyúttal a háborús hősiességet is új megvilágításba helyezi azáltal, hogy a katonákat emberi esendőségükben mutatja be.

• Olvass bele!

Az emberiség az I. világháborúban tapasztalhatta meg először a tömegkor tömeges pusztítását. A könyvben is emlékezetes és hátborzongató pillanatok sorjáznak. A gránátrobbanástól ha­lálosan rettegő Hunt a harci alagútban, ahol Wraysford súlyo­san megsebesül, vagy annak a tizenkilenc éves fiúnak a rövid epizódja a hadikórházban, aki egy gáztámadás során túl későn vette fel a gázmaszkot, s ez az életébe kerül. A regény csúcs­pontja egyértelműen az az 1918-ban játszódó hatodik rész, ami a német aknarobbantás miatt a föld alatt rekedt Wraysford és Firebrace túlélésért vívott több napos küzdelmét részletezi, a pillanat pedig, amikor Wraysford kiszabadulva a föld alól, a bombatölcsérben egy német zsidó katonától értesül a háború végéről, valóban felejthetetlen.

Faulks a háború negatív lélektani hatását Wraysford jellemé­nek fokozatos megváltozásával is érzékelteti. A regény elején megismert energikus fiatalember ugyanis idővel eltűnik, és a helyét egy kiégett, harcedzett és önmagával viaskodó férfi ve­szi át, aki sosem hajlandó szabadságra menni. Wraysford a szol­gálati idejének lejárta után is a seregben marad, mintha már semmi más nem számítana neki, csak hogy harcoljon és megél­je a háború végét. Ez pedig nem véletlen, hiszen nem pusztán a háború ölte ki belőle az életkedvet, hanem egy szerelmi tra­uma is, amiről a regény első, érzelemdús részében értesülünk.

Wraysford még 1910-ben, Amiens-ben szeret bele egy házas asszonyba, Isabelle-be, ám szerelmük nem teljesedhetett be, mert az asszony a teherbe esése után megijedt, és nem sokkal a szöké­sük után visszatért férjéhez. Faulks megrendítően meséli el tiltott románcuk szenvedélyes kibontakozását, rövid ideig tartó boldogságuk mámorát és a vörös szobában történt szeretkezéseik felszabadító extázisát. Ezek a fájdalmas emlékek a legváratlanabb pillanatokban törnek Wraysfordra a harcmezőn, de bármennyire igyekszik is elfeledni az asszonyt, a legnagyobb borzalmak köze­pette sem képes megszabadulni tőle.

Mindezek a Wraysford számára életre szóló és sejtekig ha­toló testi-érzelmi élmények megrázóan ellenpontozzák azt a tényt, hogy sok fiatal katona – köztük barátja, Weir is – úgy hal meg, hogy sohasem tapasztalhatja meg a szerelem valódi örömeit. Értük is szól a címben foglalt madárdal, ami a regény­ben többször is felcsendül váratlanul a háború sújtotta terüle­teken, mintegy a reménysugár jelképeként, hogy mindezek az iszonyatos áldozatok talán nem voltak hiábavalók.

A történet másik fontos, ám jelentősen rövidebb terjedelmű szála a hetvenes évek végén játszódik, ennek főhőse pedig Elizabeth, Stephen Wraysford unokája, aki véletlenül megtalálja nagyapja háborús naplóját. A titkosírással lejegyzett noteszlapok felkeltik az érdeklődését, ezért elhatározza, hogy mindent kide­rít alig ismert nagyapjáról és a több mint hatvan évvel ezelőtti eseményekről. A megrendítő pillanatok sorát gyarapítja, amikor Elizabeth két idős háborús veteránnal is találkozik, de legalább ugyanilyen megindító az édesanyjával való őszinte beszélgetése is, minek során több múltbeli és családi titokról is lehull a lepel. Hogy Elizabeth újra átélheti nagyapja magánéleti és katonai megpróbáltatásait, segíti saját identitásának elmélyítését, ami­nek köszönhetően egyre többet ért meg Madárdal pedig nekünk olvasóknak is sokat segít ebben. Sebastian Faulks nem hagyja, hogy felejtsünk, és mindezt milyen jól teszi.

Az írás az Alexandra Könyvjelző 2014. októberi számá­ban megjelent cikk szerkesztett változata

Sebastian Faulks: Madárdal
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2014
596 oldal, teljes bolti ár 4290 Ft
ISBN 978 963 079 9065

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Madárdal főhőse Stephen Wraysford, az ő életének legfontosabb állomásait követi nyomon a három idősíkon futó regény. Először Pikárdiában találkozunk vele, 1910-ben épp egy helybéli gyárosnál vendégeskedik, hogy kitanulja a textilkereskedelem mesterségét. Itt beleszeret szállásadójának feleségébe, és ez a szerelem visszavonhatatlanul megváltoztatja az életét. Az első világháború idején Stephent ismét Pikárdiába veti a sors, ezúttal a Nyugati Fronton harcoló katonaként. Később, a hetvenes évek végén unokája, Elizabeth rábukkan a fronton titkos írással írt naplóira, és a fejébe veszi, hogy utánajár a nagyapa rejtélyes múltjának…

A Madárdal egyedülállóan mai mű az első világháború tekintélyes méretű irodalmában. Igazi háborús nagyregény, amely azonban szakít az elődök által követett hősies-szentimentális hagyománnyal, és a második világháború után felnőtt írógeneráció tudásával olyan határtapasztalatként láttatja a háborút, amely jóvátehetetlenül szétroncsolja a normalitásba vetett hitünk alapjait.

Az 1993-as, epikus ívű és drámai sodrású regény a 13. helyen végzett a BBC által 2003-ban szervezett A Nagy Könyv [The Big Read) felmérésen, ahol Nagy-Britannia kedvenc könyvét keresték, és ezzel olyan világirodalmi klasszikusokat előzött meg, mint Salinger Zabhegyezője, Lev Tolsztoj Háború és bé­kéje vagy Márquez Száz év magánya. Méltó párja Erich Maria Remarque és Ernest Hemingway legemlékezetesebb háborús műveinek.