Sally Gardner: A Hold legsötétebb oldala (részlet)

Posted on 2014. március 21. péntek Szerző:

0


Gardner_A Hold legsötétebb-bor180Egy

Azon töprengek, mi lett volna, ha.
Ha a focilabda nem repül át a falon.
Ha Hector nem megy el megkeresni.
Ha a sötét titkot nem tartja magában.
Ha…
Gondolom, akkor másik történetet mesélnék. Tudjátok, annyi mi-lett-volna-ha van, ahány csillag az égen.

Kettő

Miss Connolly, a régi tanárnőnk mindig azt mondta, hogy a történetet az elején kell kezdeni. Tiszta ablak legyen, amin átlátunk. De szerintem nem így értette. Senki, még Miss Connolly sem mer arról írni, amit azon a koszos üvegen át látunk. Jobb ki sem nézni. Ha pedig muszáj, akkor érdemesebb hallgatni róla. Sose lennék olyan buggyant, hogy azt leírjam, papírra aztán pláne nem.
És még ha akarnám, se tudnám.
Tudjátok, még a saját nevemet se tudom leírni, csak kimondani:
Standish Treadwell.
Nem tudok olvasni, nem tudok írni.
Standish Treadwell nem valami okos gyerek.
Miss Connolly volt az egyetlen tanár, aki azt mondta, Standish azért más, mert eredeti. Hector mosolygott, amikor ezt elmondtam neki. Azt mondta, ezt ő kapásból levette.
– Vannak a síneken gondolkodók, és vagy te, Standish, szellő a képzelet parkjában.
Ezt elismételtem magamnak: – És van Standish, akinek a képzelete szellő a parkban, nem is látja a padokat, csak azt, hogy nincs kutyaszar ott, ahol kutyaszarnak kéne lenni.

Három

Amikor az igazgatói irodából hívattak, éppen órám volt, de nem figyeltem oda. Mert Hectorral a vízen túli városban jártunk, egy másik országban, ahol az épületek addig nyúlnak felfelé, amíg ki nem lyukasztják a felhőket az égen. Ahol a nap technicolorban ragyog. Az élet a szivárvány tövében. Nem érdekel, mivel traktálnak bennünket, láttam a tévében. Ott énekelnek az utcákon, még esőben is énekelnek, lámpaoszlop körül táncolnak és énekelnek.

Ez itt a sötét középkor. Mi nem énekelünk.

De ez volt a legjobb ábrándom, amióta Hector és a családja eltűntek. Általában igyekeztem nem is gondolni Hectorra. Inkább elképzeltem magamat a bolygónkon, azon, amit Hectorral közösen találtunk ki.

A Juniperen. Inkább, mint hogy betegre aggódjam magam azon, mi történhetett vele. És hosszú ideje ez volt a legjobb álom. Úgy éreztem, Hector ismét a közelemben van. Egy hatalmas, fagylaltszínű Cadillacben autókáztunk. Szinte éreztem a bőrhuzat illatát. Élénkkék, égszínkék, bőrüléskék. Hector ült hátul. A lehúzott ablak krómkeretén könyököltem, kezem a kormányon pihent, hazafelé tartottunk croca-colázni a kockás abroszú fényes konyhában, ahonnét a kertre látni, aminek a füvét mintha kiporszívózták volna.
Ekkor kezdett derengeni, hogy Mr. Gunnell a nevemet mondja.
– Standish Treadwell. Várnak az igazgatói irodában.
A pudvás életbe! Számíthattam volna rá. Mr. Gunnell pálcájától könny szökött a szemembe. Akkorát csapott a kezem fejére, hogy rajta hagyta a névjegyét, két vékony, vörös hurkát. Mr. Gunnell nem volt magas, de az izmai harckocsiizmok voltak, a karjai meg jól olajozott harckocsikarok. Parókát viselt, ami önálló életet élt, de ő minden erejével azon igyekezett, hogy megmaradjon az izzadt, fényes feje tetején. A többi vonása még ennyire sem volt megnyerő. Volt egy apró, sötét takonyfoltbajusza, ami leért a szájára. Csak akkor mosolygott, amikor pálcázott: az a mosoly felkunkorította a szája sarkát, és kilátszott a szikkadtpióca-nyelve. Jobban belegondolva nem is vagyok biztos benne, hogy a mosoly a helyes kifejezés. Talán csak így torzult el a szája, amikor a kedvenc sportjára összpontosított: arra, hogy bántson másokat. Nem érdekelte, hová csap le a pálca, csak húst érjen, csak összerándulj.
Tudjátok, csak a vízen túl dalolnak.
Itt réges-rég ránk szakadt az ég.

Négy

De igazán az mart belém, hogy mérföldekre járhattam. Nem is láttam, hogy Mr. Gunnell közeledik, pedig szabályos kifutópálya húzódott az asztala és köztem. Azt akarom ezzel mondani, hogy a terem legvégében ültem, a tábla akár egy másik országban is lehetett volna. A ráírt szavak az én szememnek úgy táncoltak, akár a cirkuszi lovak. Legalábbis sose maradtak nyugton annyi időre, hogy kiókumláljam, mit is akarnak jelenteni.

Sally Gardner

Sally Gardner

Egyetlen szót tudtam elolvasni, amit hatalmas vörös betűkkel nyomtattak a Hold képe fölé. Na, az a szó jól szájon vágta az embert.

ANYAFÖLD.

Mivel hülye voltam, és nem volt semmim, ami illett volna a vonalas papírra, elég rég ültem az osztály végében ahhoz, hogy tudjam, szinte láthatatlanná váltam. Csak akkor kerültem fókuszba, amikor Mr. Gunnell tankkarjának mozgásra volt szüksége.

Csak akkor láttam vöröset.

Fordította: Pék Zoltán

Sally Gardner: A Hold legsötétebb oldala
Kolibri Kiadó, 2013