Friss fuvallat Szekszárdról | Erdélyi Z. Ágnes: Fakanállal a szekszárdi borvidéken

Posted on 2014. március 15. szombat Szerző:

0


Erdélyi_Fakanállal-bor180Bodó Viktória Booklány |

Szekszárd boraihoz különleges kapocs fűz. Már akkor a kedvencem volt bizonyos baráti beszél­getésekhez egy arrafelé készült barikolt cabernet franc, amikor még mindenki azt hajtogatta, hogy Villány agyon­rek­lá­mozott és – kevés kivételtől eltekintve – nehézkes, nem fejlődőképes, egyfor­ma borai nélkül nem élet az élet. Sokkal több krea­tivitást és újító szellem mutatkozik meg ezen a feltörekvő kis vidéken, mint az ország le­csen­gett „nagy öregjeinek” teljes életművében együtt­véve.

Mintha itt valóban akarnának valamit, mintha tényleg cél lenne követni az idők szavát és válaszolni a jelenkor gasztronómiai és borgasztronómiai kihívásaira. Ugyan a huszonegyedik századi elvárásokat felmutató piac nálunk nem növekszik olyan gyorsan, mint egyes – mondjuk úgy – felvilágosultabb régiókban. Még ma is olyan erény lehet a közönség jó része szemében az óriási szelet rántott karaj, hogy a mirelitből készült sült krumplit (!) is elnézik emiatt, én mégis esküszöm, hogy látom a fényt az alagút végén. Sokan vannak, akik nem akarnak minden nap és minden áron fine dining fogásokat fogyasztani, és túlárazott italokat inni hozzájuk, egyszerűen csak ennének egy jót egy csütörtök este. Olyat, ami nem annyira unalmas, hogy az ízlelőbimbóik elaludjanak evés közben, olyat, aminek nem az egyetlen erénye, hogy panírozott, olajban sült vagy sok. Egy pohár jó borral, esetleg pálinkával kísérve, bár be kell vallanom, hogy ez utóbbi nem az én asztalom: ha gyümölcs ízére vágyom, gyümölcsöt eszem.

Szekszárd végre a régi helyére pályázik a palettán, s az utat is megtalálni látszik hozzá. Akad (valahára!) egy-egy hely arrafelé is, ahol érdemes lehet megállni ebédre vagy egy kávéra, s nincs olyan érzése az egyszeri utazónak, hogy ha addig él is, kibírja Budapestig. E törekvésnek jobb cégért nem találhattak volna ennél a könyvnél. Ízléses kiállítás, gyönyörű képek, érdekes mondatok. Annak ellenére mondom ezt, hogy láthatólag ma sincs nehezebb dolog hazánkban, mint rizottó állagú polentát (oppardon: puliszkát) enni. De talán egyszer ez is megváltozik. Lassan, nagyon lassan.

A minőség egyre inkább divat: ételben, italban, vendéglátásban és könyvben is. Az ennek megfelelni nem tudó szakácskönyveket ajándékba szoktuk adni, valljuk be, ha szégyen, ha nem. A Fakanállal a szekszárdi borvidéken viszont nem kizárólag szakácskönyv, hanem gasztrokörkép, kis hagyomány, némi áttekintés, és ami a legfontosabb: enyhe friss fuvallat, a változás előszele, amire olyan nagy szükség volt már. Nem elsöprő, talán kissé óvatos, de barátságos, szerethető, és őskonzervatív ötvenesek számára sem ijesztően idegen.

Ezt a kiadványt nem csak ajándékba tudom elképzelni. Jóféle, mint az a bizonyos, már emlegetett cabernet franc barrique.

A Booklány szereti… oldalon teljes terjedelemben elolvasható írás szerkesztett változata

Erdélyi Z. Ágnes: Fakanállal a szekszárdi borvidéken
Sanoma Kiadó, 2013
224 oldal, teljes bolti ár 4900 Ft
ISBN 978 963 341 0738

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Még nem tartunk ott, mint az ínyenc franciák, hogy elautózzunk az ország másik végén található hamisítatlan kisvendéglőbe, ahol jól főzik a szarvashúst kadarkamártásban. De remélhetőleg nemsokára eljutunk ide. Minden adottságunk megvan hozzá: a magyar konyha világhírű, és mi nagyon büszkék is vagyunk rá. Tele vagyunk minőségi alapanyagokkal, remek hagyományokkal, értékes emberekkel. Miért ne ismertetnénk meg őket mindenkivel? Ebben a könyvben fakanalat ragadva járjuk be Magyarország egyik legszebb történelmi borvidékét, Szekszárdot és környékét, útközben felfedezzük ízeit, zamatos borait, gyönyörű hagyományait és tradicionális értékeit.